Gondolatok a művészetről. Dévald László gyűjtéséből válogatta, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította Angi István. Téka, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975.
„Az aforizma csak látszatra elmés mondás, mert ha csak elmés mondás, akkor csak látszatra aforizma“ – Ezzel a csak látszatra elmés mondással – tehát valódi aforizmával – kezdi Angi István a Gondolatok a művészetről című új Téka-kötet előszavát. Majd elmagyarázza részletesen, de takarékosan, mi az aforizma; pontosabban: kifejti gondolatát az aforizmáról, hogy tudniillik az egyáltalán nem egyenlő a gondolattal. S teszi mindezt azért, hogy utána a művészetről szóló aforizmák kaszabörtönébe vessen. Nem tudnám megmondani, hány kihegyezett gondolat várja a mondásgyűjteménybe zuhanót, csak amikor már benne vagyunk, döbbenünk rá, hogy a tompaélű gondolat fájhat.
Sziporkázó és sótlan mondások váltakoznak, emelnek vagy devalválnak gondolatokat. Isten látja lelkem, moziban megcsodáltam a jó Julien Sorelt, de amikor azt olvasom, hogy: „Az igazi színháznak a nép színházának kell lennie“ – aláírás Gerard Philipe –, akkor nemcsak azt érzem, hogy egy bűbájos színészt állítanak szajkónak, hanem azt is, hogy egy eszményt szállítanak le szememben a Fanfan la Tulipe szintjére. Ezt a válogató is érezhette, ezért jegyzi meg végül, hogy ha a gondolatok forrásainak jelöléséről le is mondott, reméli: „a jegyzetben feltüntetett szakirodalmi könyvészet némileg helyettesíti a forrásokat és a továbbolvasásban is eligazít.“
Gyűjtésből válogatott mondások forrásának utánajárni valóban nem könnyű feladat s az olvasó se látná igazi hasznát. Igazi hasznát annak látná, ha elolvasná a könyvészetből Theodor Adornótól Zoltay Dénesig mindazokat a könyveket, amelyekhez csak hozzájut. S találna bennük – gondolatokat a művészetről.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 23. számában, 1975. június 6-án.
