a szovjet űrrepülés atyja január 14-én halt meg
ELŐZMÉNYEK
A második világháború után ismét nekilendült szovjet rakétatechnika lehetővé tette a biológusok számára annak eldöntését, hogy felküldhető-e az élő szervezet káros következmények nélkül a kozmoszba. Szovjet tudósok ilyen kísérletekre kutyákat használtak. A kutyák ugyanis a tapasztalat szerint nyugodt állatok. Jól edzhetők és idomíthatók. Szervezetük az űrkutatásban előforduló megterheléseknél az emberéhez nagyon hasonlóan válaszol. Ezek a biológiai kísérletek 1951-ben kezdődtek. Rakéták zárt tartályában 100-400 kilométer magasságba küldték fel a kísérleti állatokat, és onnan a konténerrel együtt, vagy pedig csak az űröltözetben lévő kísérleti állatot ejtőernyővel sikeresen visszahozták a Földre. Az első interkontinentális ballisztikus rakétát 1957 augusztusában indították a Szovjetunióban a Csendes-óceán térsége felé. Ezáltal elhárult a legfontosabb akadály az első mesterséges hold felbocsátása elől, ugyanis ez utóbbi indítófokozata éppen ilyen rakéta. 1957. október 4-én bocsátották földkörüli útjára a világ első mesterséges holdját a bajkonuri kozmodromról. A világ osztatlan elismeréssel fordult a Szovjetunió felé. A Szputnyik–1-et egy hónappal később követte a Szputnyik–2, amelynek konténerében egy Lajka nevű eszkimókutyát helyeztek el.
A műszerek jelentése szerint a kutya sikeresen viselte el a pályára helyezéskor fellépő túlterheléseket, és jelentős károsodás nélkül egy hétig élt a súlytalansági állapotban. Akkor pusztult el, amikor az életfeltételeket biztosító berendezéseket tápláló áramforrások kimerültek. A kutyákkal végzett biológiai kísérleteket a szovjet tudósok tervszerűen tovább folytatták. Később a Föld körül keringő űrhajókat kutyákkal együtt hozták vissza a Földre. Szervezetükben a legtüzetesebb vizsgálat sem mutatott ki maradandó változást, így a biológiai kísérletek az ember kozmikus repülésére zöld utat jeleztek.
ÖNKÉNT JELENTKEZŐK
Az űrkutatáskor a kozmonauták-fellépő fizikai és pszichikai reagálásokról a biológusoknak csak tájékoztató jellegű elképzeléseik voltak. Abban azonban egyetértettek, hogy az űrrepülés nem okoz életveszélyes változásokat a vérkeringésben és a légzésben.
A Szovjetunióban az űrhajósjelölteket 1959-ben válogatták ki az írásban önként jelentkezők közül. E válogatásnál előnyben részesítették a fiatal, kitűnő minősítésű berepülőpilótákat. Alapvető szempont a jelölteknél a fizikai erőnlét, a szívósság. a gyors válaszreakció és a vérkeringést irányító biológiai rendszerek hibátlan működése. Bátorság, hidegvér és bármely helyzetben megőrzött találékonyság – mindezek nélkülözhetetlen képességek a jelölt számára. Különös figyelmet fordítottak ezenkívül az alapos, technikai tudásra, a gyors felfogóképességre és helyes ítélőképességre.
Az orvosoknak és biológusoknak eleve meggyőződésük volt, hogy az űrrepülés igénybe veszi a kozmonauta teljes fizikai és erkölcsi erejét. A kockázat, a szokatlanság és a bonyolult helyzetek okozta pszichikai feszültségen kívül hat az űrhajósra a fel- és leszállásnál a túlterhelés. a pályán pedig a súlytalanság. A kisméretű űrkabin erősen korlátozza a mozgásviszonyokat. Keringés közben elmarad a Földön megszokott nappalok és éjszakák szabályos ismétlődése.
ÖSSZETETT KLINIKAI VIZSGALATOK
A jelölteket vizsgáló orvosi bizottság vezetője a nagytudású, tatapasztalt repülőorvos, Jevgenyij Alekszejevics volt. Ahhoz, hogy valaki továbbjuthasson, sikeresen túl kellett esnie egy rendkívül szigorú teljes egészségügyi vizsgálaton. A rendelőintézetben működő bizottság elsőrendű feladata az űrrepüléssel össze nem egyeztethető legapróbb rendellenességek felkutatása volt.
Ilyenkor ismerhetők fel a kóros tünetek, a lappangó és kezdeti stádiumban lévő betegségek. Tüzetesen megvizsgálták a szervek és szervrendszerek működési állapotát, és felderítették a szervezet funkcionális tartalékait. Ebben a szakaszban történtek a különleges pszichológiai vizsgálatok is. Ilyen volt többek között a következő teszt. A jelöltnek egyszerű számtani műveleteket kellett elvégeznie, amelyhez a szükséges adatokat különleges táblázatokból kereste ki. A bizottság a megoldás helyességén kívül annak gyorsaságát is értékelte. A műveletek könnyűek voltak. Közben azonban hangszórón keresztül egy monoton hang diktálta a megoldás módját és a segédműveletek eredményeit. A kísérő beszéd tulajdonképpen nem segítette, hanem inkább zavarta – ez volt a cél – a jelöltek munkáját. Mindenkinek kényszerítenie kellett magát arra, hogy ne figyeljen a beszédre, hanem önállóan keresse a megoldást.
KÜLÖNLEGES PRÓBÁK
A tapasztalat szerint a teljesen egészséges emberek egymástól eltérő módon reagálnak a fizikai vagy pszichikai megterhelésre, különbözőképpen trenírozhatók. Mindezek magyarázata az, hogy egymástól eltérő tartalékokkal rendelkeznek.
Az űrrepülésre való felkészülés a következő fázisokból állt: 1. Repülőgépekben rövid ideig (30-40 másodperc) megvalósított súlytalansági állapothoz való szoktatás. 2. Centrifugális gépekben szoktak hozzá fokozatosan a jelöltek a nagyfokú megterhelés elviseléséhez. 3. Az egyensúlyérzéküket különféle egyensúlygyakorlatokkal fejlesztették. 4. Az általános és különleges felkészülés imitátorokban, a valódi viszonyokat hűen utánzó készülékekben történt. 5. A jelöltek a felkészülést az űrhajó makettjében végzett gyakorlatokkal fejezték be.
A felkészülés időszakában a vizsgálatok különösen a szervezet egyéni vonásainak a megismerésére irányultak. mivel ezek határozzák meg a külső ingerekre való reagálást és az alkalmazkodás törvényszerűségeit. Az űrhajósjelöltek ettől kezdve állandó egyéni orvosi ellenőrzés alatt álltak.
A felkészülési programot és a tervhez tartozó egyes tréningfajtákat a szakértők bizonyos általános elvek figyelembevételével tervezték. A jelölteket ismételten és rendszeresen vetették alá különleges tényezők hatásának. Az egyes faktorok erősségét és hatásuk időtartamát fokozatosan növelték.
A DÖNTŐ VIZSGA
Az első orvosi vizsgálat után a jelölteknek csak tíz százaléka jutott tovább. Ezeket bizonyos idő elteltével második orvosi vizsgálatra hívták be. Az orvosi bizottság döntése ellen nem lehetett fellebbezni. Maga a vizsgálat hetekig tartott és döntő jelentőségű volt. Minden vizsgálat elölről kezdődött, de sokkal szigorúbb volt. Sokkal magasabbra szabták a követelményeket. Az orvosok rejtett fogyatékosságok után kutattak és az ellenállóképesség csökkenését kutatták a világűr hatásaival szemben. E vizsgálatok a legújabb biokémiai, fiziológiai, elektrofiziológiai és pszichológiai módszerek alapján történtek.
Légmentesen zárt kamrában különböző mértékben ritkított levegőben, majd több atmoszféra nyomás mellett vizsgálták a jelöltek oxigénfogyasztását. Az orvosok megvizsgálták a jelöltek felfogóképességét, emlékezőképességét és a tárgyakra való gyors figyelem átkapcsolását. Érdeklődtek a családi helyzetük, barátaik és társadalmi tevékenységük iránt. Vizsgálták kulturális és szociális érdeklődési körüket is. Aki a második vizsgálatnak is megfelelt, hivatalosan űrhajósjelölt lett, és 1960 elején behívót kapott a Csillagvárosba. A jelöltek az indulást megelőző felkészülés során meglehetősen hosszú időt töltöttek itt.
A CSILLAGVÁROS LAKÓI
Itt Vlagyimir Ivanovics katonaorvos, a repüléssel foglalkozó orvostudomány egyik legkiválóbb szakembere fogadta az űrhajósjelölteket. Ismertette velük azokat a hatásokat, amelyek a szervezetüket érik a világűrben. A rakétarepülés ismertetésével kapcsolatban kitért a nagy zajra, a fellépő rezgésre, a túlterhelésre és a súlytalanságra. Beszámolt az űrhajó fülkéjének kényelmetlenségeiről: légkörének összetételéről, kis méretéről és az ebből fakadó mozgási korlátozottságról.
A Csillagvárosban mindennap orvosi felügyelet mellett egyórás reggeli tornával kezdődött a foglalkozás – függetlenül attól, hogy milyen volt az idő. A különleges sportoktatásban szerepelt a gimnasztika, sokféle labdajáték és szertorna. Az úszódában gyakorolták a mű- és toronyugrást. Igen sokat kellett a jelölteknek a víz alatt úszniuk. Ezek a nehéz gyakorlatok alakították ki a jelöltekben azt a készséget, hogy testük minden feltétel mellett könnyen engedelmeskedjék az akaratuknak. Az ejtőernyős ugrásokat Nyikoláj Konsztantyinovics érdekes sportmester, a legismertebb szovjet ejtőernyős ugrók egyike, több világcsúcs tartója irányította. Ezek azonban már nem edzőugrások voltak, amelyekkel a jelöltek a repülőiskolában ismerkedtek meg, hanem kimondottan nehéz ugrások, például olyanok, amelyeket késleltetett ernyőnyitással végeztek. A jelöltek számára előírt 40 ugrás mindegyike más-más jellegű volt. Szálltak le vízre is. Az ejtőernyős ugrások csiszolják a jellemet és edzik az akaratot. A kiképzés mindegyik fázisa a jelöltek szervezetének ellenállóképességét tette próbára szokatlan behatolásokkal szemben.
Rázópadon egyenként egy-egy órát gyakoroltak naponta. Hőkamrában magas hőmérsékleten hosszú időt töltöttek egyedül. Teljesen hangszigetelő kamra tette próbára több napon át a jelöltek testi és lelki ellenállókepességét. Időnként rádiójelentéseket kellett leadni, válasz azonban sohasem érkezett. A jelölteknek fogalmuk sem volt, hogy meddig maradnak a külvilágtól elzártan. Mind gyakrabban töltöttek egyre hosszabb időt az űrhajó fülkéjében. Ilyenkor nemcsak a normális repülést gyakorolták, hanem a balesetek legkülönfélébb változataira is kitértek. Mindezeket űrruhába öltöztetve hajtották végre. A kísérletek befejezése után a jelöltek egyöntetű véleménye az volt, hogy ezek az edzések még a centrifugánál is jobban kifárasztották őket. A végső cél a töretlen önfegyelem elsajátítása volt. A Csillagváros lakói szívós felkészítő munkájukkal bizonyították be, hogy alkalmasak űrhajó vezetésére.
1961 március végéig elkészült a Vosztok űrhajó, melyet – állatokkal a fedélzetén – előzőleg többször kipróbáltak az űrben való repülés közben. A szovjet űrkutatási terv szerint az első kozmonauta egyszer kerüli meg a Földet. Az űrrepülés sorrendjét az állami bizottság állapította meg. Minden űrhajósnak a sorrendben utána következő volt a helyettese. Együtt készültek fel az űrrepülésre, együtt érkeztek beöltözve a kozmodromra. Jurij Alekszejevics Gagarin óta, aki 1961. április 12-én 108 perc alatt egyszer körülrepülte a Földet, a Szaljut–3 legénységéig, amely a múlt év decemberében sikeresen teljesítette küldetését és 128-szor kerülte meg a Földet, számos szovjet kozmonauta állta ki az űrpróbát. Nem utolsósorban a felkészülésüket irányító szakemberek erőfeszítéseinek, odaadó munkájának is köszönhető, hogy küldetésüket sikerrel teljesíthették.
Megjelent A Hét V. évfolyama 1. számában, 1974. január 4-én.