A hivatalos, ám ellenőrizhetetlen adatok szerint nem egészen 1,4 millió ember vett részt a nemzeti konzultációnak hívott össznépi tragikomédia legújabb epizódjában, ami az Orbán Viktor által is megszavazott, a plakátokon bombaként ábrázolt „brüsszeli szankciókról” szólt. A valóságot ezúttal is elferdítő, torz és ostoba kérdésekre csaknem egyöntetű válaszok érkeztek. A kormány mindebből arra a megállapításra jutott, hogy a „magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat”.
Orbán Viktor is hasonló bejelentést tett a közösségi oldalán. A miniszterelnök mögé, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, hadrendbe szerveződött a fideszes kommunikációs gépezet. Hollik István például merész képzettársítással annak bizonyítékát látta az eredményben, hogy a „magyar baloldal továbbra is úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül”.
Nekünk közben nem fér a fejünkbe, hogyan lehet a magyarok 97 százalékának álláspontjára következtetni egy olyan kormányzati manipuláció révén, amelynek során a magyaroknak csupán töredéke nyilvánított véleményt. Fölösleges töprengeni a megoldáson: sehogy. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Publicus Intézet felmérése szerint a többség azt se tudta, miről szól a mostani „nemzeti konzultáció”, akkor még inkább nyilvánvalóvá válik, mennyire értelmezhetetlen a kormány állítása.
Az igazi kérdés az, meddig lehet még feszíteni a húrt, mikor lesz végképp elege a magyaroknak a közpénzek százmilliárdjaiból folytatott, soha nem szűnő ócska propagandából és az ellenségkép-gyártásból, az állandóan lobogó harci tűzből, amit a Fidesz azért táplál, hogy egy durcás, örökké toporzékoló óvodás mentalitásával elterelje a figyelmet saját baklövéseiről.
Az Orbán-rendszer túlélte önmagát. Még működteti a tehetetlenségi erő, de hazugságai egyre átlátszóbbak, belső konfliktusai egyre mélyebbek, kapkodva hozott gazdasági intézkedései egyre dilettánsabbak.
Hosszú ideig, akár tizenkét évig, vagy még tovább is hülyének lehet nézni egy egész országot. Örökké azonban talán mégsem.