Zene: Csutak István. Szöveg: Kinde Annamária. Fordította: Kocsis Francisco.
Kinde Annamária: Húsz év
húsz év már épp elég, hogy eldöntsd
merre is kell menned
húsz év már épp elég, hogy nekivágj
a rég ismertnek
húsz év,
húsz év már épp elég
húsz év már épp elég, hogy ne higgy
mindenkinek
húsz év már épp elég, hogy tudd,
mit bír hited
húsz év,
húsz év már épp elég
húsz év már épp elég, hogy vállalni tudd
utad
húsz év már épp elég,
ne tétovázz sokat
hanem
indulj, menj, nyisd a szemed
forogjanak a kerekek,
s az utad vége sehol se legyen,
mert csak az igaz, ami végtelen
hidd, ha nincs, hogy lesz, és tedd
addig üssed, míg meleg
csak ne falba szép fejed.
hát indulj, nyisd a szemed
igazi életet, értelmes éveket, s ha
kezded érteni a világ sorát,
ne csak járjon a szád, műveld,
ne magyarázd a csodát
hidd, ha nincs, hogy lesz, és tedd
addig üssed, míg meleg
csak ne falba szép fejed.
hát indulj, nyisd a szemed
egy, csak egy van, hát az legyen
csoda is, meg végtelen
végtelen csoda legyen
egyetlen életed
hidd, ha nincs, hogy lesz, és tedd
addig üssed, míg meleg
csak ne falba szép fejed.
hát indulj, nyisd a szemed
Kinde Annamária: Douăzeci de ani
douăzeci de ani ajung ca să decizi
încotro să porneşti
douăzeci de ani sunt de-ajuns să pleci
spre cele ştiute
douăzeci de ani douăzeci de ani
sunt tocmai de-ajuns
douăzeci de ani deja-s de-ajuns
ca să nu crezi oricui
douăzeci de ani sunt de-ajuns să ştii
câtă credinţă ai
douăzeci de ani douăzeci de ani
sunt tocmai de-ajuns
douăzeci de ani sunt de-ajuns ca să-ţi asumi
drumul
douăzeci de ani sunt de-ajuns
nu sta mult pe gânduri
ci
pleacă, du-te, deschide ochii,
roţile să se-nvârtească,
nicicând să n-aibă capăt drumul,
real e numai nesfârşitul să crezi, când n-ai, că vei avea
şi fierul bate-l până-i cald
dar nu intra cu capu-n zid,
umblă cu ochii deschişi o viaţă-adevărată, ani cu folos şi
când vei pricepe rostul lumii,
nu să baţi din gură, ci să faci,
nu despica firul minunii să crezi, când n-ai, că vei avea
şi fierul bate-l până-i cald
dar nu intra cu capu-n zid,
umblă cu ochii deschişi de-i una doar, să fie una
minunea, ca şi nesfârşitul,
unica viaţă să-ţi fie
o nesfârşită minune să crezi, când n-ai, că vei avea
şi fierul bate-l până-i cald
dar nu intra cu capu-n zid,
umblă cu ochii deschişi
| Traducere: Kocsis Francisco |
Csutak István: Megkésett búcsú Cseke Gábortól
„Matiné-turnén” voltunk. Abban az időben az általa vezetett ifjúsági hetilap, az Ifjúmunkás égisze alatt is jártuk szűkebb pátriánkat. Az Ifjúmunkás nemcsak olvasható, de olvasott lap is volt, hetente legkevesebb huszonkétezren vették kézbe.
Az árkosi kastélyban voltunk elszállásolva. Reggelit mindig ott kaptunk. Gondolom, a „főszerkesztőség” osztotta be egymásnak a szobatársakat. Én Márkus Jánossal kerültem egy szobába, kedveltük egymást. Egy reggel, annak rendje és módja szerint idejében ébredtünk – és nekiláttunk muzsikálni. Márkus bendzsózott, jómagam gitároztam, country-ztunk elmerülve. Észre sem vettük, hogy eldajnásztuk a reggelire szánt időt. A reggelit nem sajnáltuk, hisz olyan jó volt az a közös muzsikálás.
Egyszer csak kopogtak szobánk ajtaján. Kissé megszeppentünk, hogy most a zajongásunkért letolást kapunk. Nyílt az ajtó, egy fej tolta befelé, óvatosan. A fejen bajusz, fölötte Cseke Gábor jóságos, de mégis huncut tekintete. Kezében, tálcán két reggeli. Háta már akkor is hajlott, kissé imbolyogva járt.
Magabiztosságtól duzzadó, kántáutórés pökhendiségünk levegő nélkül maradt. Cseke emberként is, szerkesztőként is óriási tekintéllyel bírt. A főszerkesztőséghez kötelező módon járt még az igen magas politikai beosztás is.
Szóval „Csekegabi” tiszteletben tartotta „művészi szabadságunkat”, de azért gondoskodott ifjonti bendőnkről is. Nekem egyenreggeli azóta sem esett olyan jól, mint akkor.
Az egyre zordabb időkben is tartotta a lelket az szülőföld-járó Matinékban: „… A szülőföld azért van, hogy emberekhez méltón talpra álljunk rajta, és ne tudjon leseperni róla semmilyen erő. Lábunkat szilárdan megvetve, jöhetnek a legbarbárabb viharok, a legalattomosabb szél- vagy földlökések, mi kitartunk ezen a helyen, amelyet az élet mért ki nekünk, hogy egyenrangú fiaiként, testvérként férjünk meg egymás mellett rajta…”
A legzivatarosabb időkben is, amikor dühöngésemet látva már azt mondta a Scânteia Házban levő szerkesztőségi szobájában, „na most gyere menjünk ki a lépcsőkre”, józanul mérte fel az egyre kilátástalanabb állapotokat. Nem ködösített, nem beszélt mellé, de nem is táplált illúziókat. És ez valahogy mindig megnyugtatott, mi több, erőt is adott a túléléshez.
Kinde Annamária nem róla, Cseke Gáborról írta a dalszöveget, de mégis, most jobbat nem tudok Cseke Gábor életének jellemzésére:
„igazi életet, értelmes éveket, s ha
kezded érteni a világ sorát, ne csak járjon szád,
MŰVELD! ne magyarázd a csodát”.
Számomra a világ nehezebben értelmezhető lett, elment egyik biztos támpontom.
2023. március 27., hétfő
