A romániai magyar politikusok kiemelkedően empatikusak, nagylelkűek, széles látókörűek, képesek összekötni látszólag különböző területeket. Ennek láthattuk élő bizonyítékát a Kolozsvári Magyarországi Napok egyik pódiumbeszélgetésén.
Hisz nincs is annál szívet melengetőbb, mint amikor a romániai macsó-magyar politikus
archetípusa ország-világ figyelmét, szeretetét, elismerését irányítja önzetlenül a pódiumra magához emelt világhírű embertársára, hogy az korlátlanul lubickolhasson és profitálhasson a balkáni beszélgető partnerről rá is hulló fényözönből.
És ezek után, már az se lenne meglepő, ha olyan neves tudományos folyóiratok, mint a Science, a Reviews of Modern Physics, a Nature, vagy kiadók, mint a Cambridge University Press, és a Penguin közölnék a pódiumra emelt beszélgetőpartner (tudományos) írásait. És a szerző, a történtek után, akár professzor is lehetne az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen, vagy lehetne bostoni Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának (Center for Complex Network Research) vezetője vagy akár a Harvard oktatója. És tagjává választhatná az Amerikai Fizikai Társaság, Magyar, a Román és az Osztrák Tudományos Akadémia, az Academia Europaea, a National Academy of Sciences. Hű, de büszkék lennénk rá, sőt még büszkébbek.
Igen romániai magyar politikusunk pompás gesztusa lehet, hogy meghozza a kívánt eredményt. Ellenkező esetben, vagyis ha nem ez lenne az időrendi sorrend (pódium majd világhírnév), a Ionesco-i abszurdot felülmúlva arra gondolhatnánk, hogy a rommagyar politikai kolosszus igyekezett a beszélgetőpartner dicsfényében sütkérezni.
„Honi soit qui mal y pense!”
A szerkesztő megjegyzése
Lásd: Barabási Albert László Kolozsváron: Én nem a helyhez, a tudományhoz vagyok lojális
Barabási Albert László: „Számomra teljesen természetes a Boston–Budapest–Erdély háromszög. Minden helyen másért vagyok, de egyik sem ideiglenes.”