Nézem ezt szegény, a Hargita Megye Tanácsa által 2011–ben – kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért – Márton Áron-díjjal jutalmazott tökéletlen legény kimagaslóan kínos televíziós nyilatkozatát. Nagyon kínos.
Finoman szólva: kissé tanácstalan. Nyilvánvalóan, fogalma nincs a hozzá intézett szavak értelméről. Soztán! Miamiamia? Nem bírsz magaddal? Hát méttes kellene az „anyavárosban” rományul beszélni? He?
Dehogy kell! Hámá’ hogy is kellene? De akkor, könyörgök, ne álljon kamera elé! Nyilatkozzon inkább az őt képviselő ügyvéd, akit a kivitelezőt – ki tudja milyen alapon – kiválasztó ingatlantulajdonos küld oda.
Ott állt, talpig tanácstalanul a csóró, se a tulajdonos (munkaadó), se az ingatlan kezelője oda nem dugta az orcáját.
Pedig Ligia Deca tanügyminiszter, rá nem jellemző pontossággal fogalmazta meg (persze románul), hogy: „Az épület szakvéleményezése nem történt meg. Ez is megosztott felelősség volt, és egyformán terheli azokat, akiknek a tulajdonában, illetve kezelésében van.”
És ott állt a csóró, és nyökögött. Legalább makogott volna. Ám egy szem rovásírásban elhangzó kérdést sem intéztek hozzá.
Ha ez az ember ennyire csak rovásírásul tud, akkor honnan a pitliből ismerné, hogy a vonatkozó román jogszabályok mit mondanak? (Eléggé érthetetlen módon, Székelyudvarhelyen a román törvények hatályosak.) Hát ezért vettük fel a magyar állampolgárságot, hogy mindenféle román törvény dirigáljon itten?
Interneten nem találom a 10/1995 törvény magyar változatát. Az Állami Építésügyi Felügyelet vonatkozó rendeletét sem. Véletlenül nem tudja valaki, hogyan mondják rovásírásban azt, hogy 1,10 méter?
