Persze, ahonnan mi látjuk, nem határainkon túl lesznek ezek az egyéni választókerületek, hanem nálunk, határainkon belül, Romániában: Erdélyben, a Részeken és a Bánságban, no meg Dél-Romániában, ahonnan az RMDSZ a minap is szép számú szavazatot kapott.
Számunkra a jelöltek lesznek határon túliak, külhoniak.
Csak reménykedni tudunk, hogy a hozzánk, határon túlra, külhonba érkező egyik jelölt nem más lesz, mint a pannonhalmi szenteltvízpalackozó (Vis Vitalis) igazgatója, Olosz Gergely.
De ez csak az egyik járulékos nyereség lenne.
A nemzet egyesítése révén mi, romániai „magyaremberek” egyazon időben vagyunk a magyar nemzet része és határon túliak, külhoniak. Mi több, igazi magyarok is csak mi vagyunk, mert mi okmánnyal tudjuk igazolni, hogy magyarok vagyunk. A
többiek, anyaországiak: pipepurc, mert az útlevél vagy személyazonossági kizárólag a magyar állampolgárságot igazolja.
Természetesen mi önmagunkat magyaremberként határon túlinak, külhoninak valljuk, vagyis kívül vagyunk önmagunkon – v.ö. önkívület.
Mindenek ellenére a fő megvalósításunk a nemzet végzetes, pardon végső, egyesítése lenne.
Ugyanis ez a külhonizálás csak Románia esetében releváns. A „nemzetegyesítés” eredményeként, csak nálunk marad még számottevő magyar közösség. Persze, minden szavazat számít, főleg az összeomlás hajnalán, de arányait tekintve a romániai magyarság a jelentős tétel.
2026-ban, a magyarországi parlamenti választások felhatalmazásával kezdődhet a huxit, melyre mi, „határon túli külhoniak” is voksolni fogunk.
Ezzel a romániai magyarság megszünteti majd az utolsó utáni még egy esélyét arra, hogy ezt a közösséget ne biztonsági kockázatnak minősítse Európa és a NATO. És a románoknak egy fűszálat sem kell megmozdítani. Benne leszünk végleg a
szűkülő zsákutcában. Ott fogunk szűkölni, amikor kiderül, hogy talán mégsem az Etelközbe, az Orosz Föderációba kívánkoznak a romániai magyarok.
Az Orosz Föderációba még felvételünket sem kell hogy kérjük. Az úgy fog történni, hogy Hegedűs Andrásnak a budapesti Kossuth téren, Nagy Imre hajdani szobrának helyére felállított, monumentális monumentuma körül a mindenhoni magyarember (ki akkor, ha kell, szólni mer) az Új Vörös Hadsereg egyik, baráti segítséget szállító tankját vállára emelve beviszi az Ország Házába, és ott közfelkiáltással adja ország és világ tudtára forró vágyát: Etel közébe velünk!
Hegedüs András (1922 – 1999) magyar szociológus, politikus, 1955. április 18-ától 1956. október 24-éig a Magyarország miniszterelnöke. 1956. október 24-én, a nép és kormányának követelésére kénytelen volt átadni a hatalmat Nagy Imrének. Október 28-án ő írta alá antedatálva a szovjet hadsereg segítségül hívásáról szóló kérelmet.
Visszaemlékezéseiben elmondja, hogy a szovjeteket behívó levelet ő írta alá visszadátumozva a miniszterelnöksége idejére (öt nappal korábbra!), merthogy 1956. október 23-ig volt hivatalban. – Hegedüs András: Élet egy eszme árnyékában
(Bethlen könyvkiadó, Budapest, 1989).
A szerkesztő megjegyzése
A szerző által vizionált helyzetben (szavazás, huxit) az erdélyi magyarság irigyelhető helyzetbe kerül: az anyaországgal együtt a Kelet része, ugyanakkor Románia keleti és déli felével együtt a Nyugat része lesz. Pihen a komp, kikötötték. Révbe ér – középen. Majd (elsivatagosodás) oázis lesz.
