„Matiné-turnén” voltunk. Abban az időben az általa vezetett ifjúsági hetilap, az Ifjúmunkás égisze alatt is jártuk szűkebb pátriánkat. Az Ifjúmunkás nemcsak olvasható, de olvasott lap is volt, hetente legkevesebb huszonkétezren vették kézbe.
Az árkosi kastélyban voltunk elszállásolva. Reggelit mindig ott kaptunk. Gondolom, a „főszerkesztőség” osztotta be egymásnak a szobatársakat. Én Márkus Jánossal kerültem egy szobába, kedveltük egymást. Egy reggel, annak rendje és módja szerint idejében ébredtünk – és nekiláttunk muzsikálni. Márkus bendzsózott, jómagam gitároztam, country-ztunk elmerülve. Észre sem vettük, hogy eldajnásztuk a reggelire szánt időt. A reggelit nem sajnáltuk, hisz olyan jó volt az a közös muzsikálás.
Egyszer csak kopogtak szobánk ajtaján. Kissé megszeppentünk, hogy most a zajongásunkért letolást kapunk. Nyílt az ajtó, egy fej tolta befelé, óvatosan. A fejen bajusz, fölötte Cseke Gábor jóságos, de mégis huncut tekintete. Kezében, tálcán két reggeli. Háta már akkor is hajlott, kissé imbolyogva járt.
Magabiztosságtól duzzadó, kántáutórés pökhendiségünk levegő nélkül maradt. Cseke emberként is, szerkesztőként is óriási tekintéllyel bírt. A főszerkesztőséghez kötelező módon járt még az igen magas politikai beosztás is.
Szóval „Csekegabi” tiszteletben tartotta „művészi szabadságunkat”, de azért gondoskodott ifjonti bendőnkről is. Nekem egyenreggeli azóta sem esett olyan jól, mint akkor.
Az egyre zordabb időkben is tartotta a lelket az szülőföld-járó Matinékban: „… A szülőföld azért van, hogy emberekhez méltón talpra álljunk rajta, és ne tudjon leseperni róla semmilyen erő. Lábunkat szilárdan megvetve, jöhetnek a legbarbárabb viharok, a legalattomosabb szél- vagy földlökések, mi kitartunk ezen a helyen, amelyet az élet mért ki nekünk, hogy egyenrangú fiaiként, testvérként férjünk meg egymás mellett rajta…”
A legzivatarosabb időkben is, amikor dühöngésemet látva már azt mondta a Scânteia Házban levő szerkesztőségi szobájában, „na most gyere menjünk ki a lépcsőkre”, józanul mérte fel az egyre kilátástalanabb állapotokat. Nem ködösített, nem beszélt mellé, de nem is táplált illúziókat. És ez valahogy mindig megnyugtatott, mi több, erőt is adott a túléléshez.
Kinde Annamária nem róla, Cseke Gáborról írta a dalszöveget, de mégis, most jobbat nem tudok Cseke Gábor életének jellemzésére:
„igazi életet, értelmes éveket, s ha
kezded érteni a világ sorát, ne csak járjon szád,
MŰVELD! ne magyarázd a csodát”.
Számomra a világ nehezebben értelmezhető lett, elment egyik biztos támpontom.
2023. március 27., hétfő