„Petrozsény, Hunyad vármegyének ez idő szerint legnépesebb községe, még csak 35
évvel ezelőtt néhány oláh-lakta viskóból állt …
Magyar nemzeti szempontból kívánatosabb lett volna, ha itt Hunyad megyében, hol a
mintegy 300.000-nyi lakosságnak még ez idő szerint is körülbelül 85% -a román
nemzetiségű, a zsilvölgyi ipari vállalkozás azonnal magyar kezekbe kerül. Végre a múlt
század kilencvenes éveiben a külföldi tőke beleunt a meddő küzdelembe és átadta a teret egy minden izében magyar vállalatnak, a Salgó-Tarjáni Kőszénbánya Részvény Társulatnak.
Ez fordulópontot jelent Petrozsény és az egész Zsilvölgy történetében. Az új vállalat a
régi idegen nyelvű tisztviselők helyébe magyarokat léptetett, erős kézzel munkába vétette a székely telepítést és a székelységnek a bányamunkába való begyakorlását, teljesen magyarrá tette népiskoláit, szaporította azok számát és minden kulturális intézményt támogatott.
Petrozsény egyike azoknak a gócpontoknak, melyek a nemzetiségek testébe ékelve a
magyarság javára nagy beolvasztó hatást képesek kifejteni.”
(Idézet a Vasárnapi Újság ötvenedik évfolyamának 1903. október 4-én
megjelent 40. számából.)
Az idézet cikk arról értekezik, hogy a kiegyezéstől eltelt évek agresszív asszimilációs (beolvasztási, elmagyarosítási) budapesti politikája ellenére a román kisebbség még mindig 85 százaléka a lakosságnak. Megtudhatjuk, hogy Budapest elnemzetlenítési politikájának „vasökle” a Zsil völgyébe TELEPÍTETT „székelység”, mellyel a bányamunkát be kell gyakoroltatni. Mellesleg felszámolta („magyarrá tette”) a nem magyar népiskolákat, és „szaporította azok számát”. Ezzel biztosította a budapesti kormány a Zsil völgyében élő román őslakosok (a kiegyezés után megjelent kifejezés szerint: momârlani) gyerekei is mind egy szálig, kedvükre járhassanak magyar iskolába. És így „a nemzetiségek testébe ékelve a magyarság javára nagy beolvasztó hatást” fejtsen ki az eufemisztikusan „gócpont”nak nevezett valami.
Nem mellesleg 1766-ban Erdélyben a magyarok aránya 27,7% – 24,1%, a románoké
54,5% – 59,7%. 1786-ban 32,1% magyar és 49,9% román élhetett Erdélyben. Ahol a magyarok aránya gyakorlatilag az 1910-es összeírásig változatlan: az akkori felmérés szerint Erdély lakóinak 32%-a magyar, 54%-a román.
Alig másfél évtizeddel később a budapesti kegyelmes elit fél évszázados következetes
nemzetépítő politikája beérett. Iszonyatos emberi veszteségek árán, de megszületett az etnikailag tiszta magyar nemzetállam.
„Sikeres nemzetállamok nélkül nem lesz erős Európa.” – mondotta egy sajtótájékoztatón
Magyarország miniszterelnöke 2019. május 2-án. De akkor mi miért nem ünnepeljük a
soknemzetiségű (magyar, német, szlovák, román, ruszin, horvát, szerb, bunyevác,
szlovén, cigány stb.) történelmi Magyarországból nagy erőbedobással létrehozott
„sikeres” homogén magyar nemzetállam szülinapját?
És, igen, majdnem elfelejtettem, ugyanakkor jött létre a modern Románia is, szintén nemzetállam. A románok ezt ünneplik december első napján.
Forrás:
Nyárády R. Károly: Erdély népességének etnikai és vallási tagolódása a magyar államalapítástól a dualizmus koráig A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének történeti demográfiai füzetei. 3. sz. Budapest, 1987.
Kovács Alajos: Erdély népesedési viszonyai. Erdély. 229-37.
