Itt a túra, hol a túra… Milyen túra? Diktatúra.
Az 1970-es évek közepétől a Romániában „együttélő nemzetiségek” nyelvein tilos volt a földrajzi nevek használata. Az „együttélő” magyar sajtóban „Pece parti Párizs”, „Szamos/Maros parti város” stb. használatával igyekeztek az Oradea, Cluj Napoca/Târgu Mureș és egyéb ilyesmiket helyettesíteni.
A magyar nyelvű tankönyvekből előbb kikerültek a magyar helységnevek, történelmi személyiségek nevei, és a megfelelő román kifejezésekkel helyettesíttettek. Majd hamarosan a történelem/földrajz tankönyvekből kikerült a magyar nyelvű szöveg is, és a megfelelő román nyelvű helyettesítette.
A hatalom ezzel is siettetni akarta elsősorban a magyarok asszimilációját, hisz egy- de legtöbb két generáció után már senki nem emlékszik, nem is érdeklődik Șoimeni esetleges magyar neve után (Csíkcsomortán). És viszonylag rövid idő alatt Călin számára sokkal otthonosabb lesz, mint Attila számára. (Nem pont ide tartozik, de olyan ismerős az eljárás, amivel az alaszkai, nagyrészt már „elintézett” bennszülöttek nyelvén Denali -nak nevezett hegycsúcsot Washingtonban McKinley-re nevezteti el német bevándorlók harmadik generációs sarja.) Persze a román nacionalista-kommunista diktatúra Hermanstadt nevét sem kedvelte. De Csíkcsomortánét kifejezetten utálta.
A történelmi személyiségek nevei is szolgáltak itt-ott meglepetéssel. A Phoenix együttes második, 1974-ben kiadott, albumán található a „Pavel Chinezu, leat 1479”. Tudtam, hogy a Phoenix temesvári együttes. De nem értettem, hogyan kerül Kínai Pável, kenéz, a Cserna folyó forrásához, és miért hadakozik a Bánságban egy kínai a törökökkel? Később, néhány évtized múltán, fogtam fel. A törökverő temesi bánról, Kinizsi Pálról van szó.
1976 tavaszán, Bukarestben, a román televízió magyar nyelvű adásának szerkesztőségében készítettem felvételeket. Éppen a temesvári Ferdinánd laktanyából érkeztem, ahol átmenetileg katonai szolgálatot teljesítettem.
Azt mondja nekem a zenei szerkesztő, Boros Zoltán, hogy már nagyon elege van ebből a nyelvi tisztogatásból. Eldöntötte, hogy hányni fog. Fittyet, a tiltásokra. Ősszel Szejkefürdőre terveznek egy nagyszabású, szabadtéri „Zenés karavánt”. És ott azt szeretné, ha Csortán Marcival ketten két kuruckori dalt adnánk elő, mégpedig olyant, amiben erdélyi történelmi elnevezések szerepelnek. Persze akkor már azt is tilos volt kimondani/leírni, hogy „Erdély”. Hát még ilyent, hogy Erdélyország, Marosszék,
Háromszék, Udvarhely, Isten!
Csakhogy tudnunk kell, fűzte hozzá Boros, ha ebből botrány lesz, ha valaki feljelent vagy észreveszi valaki és beleköt, hát nem tudnak majd megvédeni. A nagy tekintélyű főszerkesztő, Bodor Pál is ott volt. Ő is bólogatott, hogy hát bizony nem nagyon lenne esély arra, hogy meg tudjanak védeni.
Ergo, mi ketten, Marci barátommal döntjük el: vállaljuk-e?
A kockázat óriási volt. De még nagyobb a megtiszteltetés, hogy a felkérést mi kapjuk. Hát nagyon rövid idő alatt igent mondtunk. Én, nagy vitézül, egy szót sem szóltam erről otthon. Meg arról sem, hogy első temesvári egyetemi évemet, Szejkefürdőn, egy szabadtéri színpadon, dajnászás közben pofonfát rázogatva kezdem.
Csortán Marcinak volt egy „Kurucz dalok teljes gyűjtemény”-e. Ma már az enyém, mert sikerrel kunyeráltam el Marcitól. Tőle tudtam meg, hogy a gyűjtemény Thaly Kálmán nevéhez köthető „gyöngyszemeinek” eredeti mivoltát illetlenség megkérdőjelezni. Nem is foglalkoztunk mással, mint két ritmusos dalt találni, olyant amelyikben hemzsegjenek a földrajzi nevek. Ezért választottuk a „Most jöttem Erdélyből”-t és az „Erdélyi hajdútánc”-ot.
A hajdútáncnak tizennyolc strófája van. Ebből ötöt énekeltünk hangfelvételre. A „Majre – csajre …” kezdetűt, fuldokolva a röhögéstől, csak azért rögzítettük, hogy Boros Zoltánnak meg Bodor Pálnak is legyen egy kis frásza. És így a hajdútánc is négy strófányi lett végül.
A kérdéses napon a színpaddal szemközti domboldalon több mint hétezer fizető néző foglalt helyet, a bokrokban tartózkodó titokszolgák, tudtommal, nem váltottak jegyet.
Székely paraszting, farmer nadrág, persze gitár, Marcinak furulyát kiváltó blockflöte – az egész eszcájg, ahogy illik – rajtunk meg velünk volt.
És kezdődött a nagy produkció. A székelyudvarhelyi valamilyen gyár agit-prop brigádjának küsded műsorával. Dühtől kiguvadt szemmel rúgtam be a riporter-kocsi ajtaját. „Hogy azt a leborult szivarvégét! Hát mit képzeltek ti?! Ezért gürcöltünk mi Marcival, hogy csasztuskázzanak itt a helyi erők?” Boros nyugodtan fordított arccal az ajtó felé, de nem a várható billentés következett, hanem a strand felé távolodó három alakra mutatott. Simoffy Kati szerkesztő és Evelei László gyártásvezető igen élénken
magyarázott egy öltönyös fickónak. Kati talán még bele is karolt. „Látod?” – kérdezte Boros. Na az a Román Kommunista Párt Székelyudvarhely municípiumi
bizottságának propagandatitkára. A titkár elvtárs adta a feladatot, hogy az agit-prop brigáddal kezdjünk. Kati meg Laci szédítik a fickót, hogy ne lássa/hallja mi történik.” Ugyanis a behemót nagy kamerák szorgalmasan mozogtak, váltogatták a teleobjektíveket, de egyiken se pillogott a piros lámpa – vagyis nem rögzítettek semmit. „Utólag, műszaki hibára hivatkozunk majd.” – mondta Boros. Mire mi a kurucdalokkal színre kerültünk, a titkár elvtárs már hallótávolságon kívül volt, meglágyítva. Mert Boros
meg Simonffy joggal tartottak attól, hogy a helyi titkár elvtárs fogja feljelenteni a dolgot, nem a bukaresti románokból álló televíziós stáb.
És így játszották ki a Ceaușescu diktatúra (magyar) feljelentőemberét. Hisz abban biztosak lehettünk, hogy a bukaresti cenzor a „vizionáláskor” majd rutinosan „nem veszi észre” a kényesebb dolgokat.
Nem mellesleg, az akkori székely apparatcsikok által fenntartott állapotokra jellemző, hogy a hajdani Siculus klubban ad-hoc megszervezett koncertre, örömzenélésre is főleg nem magyar nyelvű plakátot volt szabad csak kitenni.
Ma persze már más világot élünk. Áll a székelyföldi iskolaelső, szín tízes tanuló
Nagyszeben/Hermannstadt vasúti állomásán és azt mondja: „Nem tudom, hol vagyunk? Azt írja az épületen, hogy Sibiu.” Mert a kiváló magyar pedagógusok számára nem fontos a székelyföldi gyereknek elárulni, hogy szép Erdélyországban elég sok helységnek két-három nyelven is van neve. Régebb, ez mintha érték lett volna. Igaz, transzilván érték.
Mint mondottam, ma már azért mégis csak más világot élünk.
A minap, 2025. január 31-én a szlovákiai Nagyszombat, akarom mondani Trnave bűnügyi rendőrsége kihallgatta Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely, akarom mondai Dunajská Streda, polgármesterét.
A Felvidék szó használata miatt hallgatta ki. Nem vicc és nem féknyúz. Felvidéki Fesztivál és Felvidéki Vágta. Ennek a két eseménynek az elnevezése miatt jelentette fel a Szlovákiai Értelmiségiek Szövetsége Hájos Zoltán polgármestert. A feljelentők úgy érveltek, hogy Hájos ezzel a kifejezéssel alapvető emberi és szabadságjogok elnyomását
támogatta.
Szlovákia Románia előtt lett NATO- és EU-tag. A jelenlegi szlovák kormányfő az EU- és Ukrajna-ellenesség terén igen nagy egyetértésben van Magyarország miniszterelnökével.
A KÜKÜM, ez Magyarország Külügyminisztériumának rövidített neve, nem találta fontosnak az ügyre reagálni. Pedig tudtommal, de ezek szerint rosszul tudom, a Szlovákiában élő magyarok is „külhoni nemzettársaink”.
A dunaszerdahelyi Paraméter hírportál szerint: „A csallóközi település polgármesterét a feljelentés nyomán … gyanúsítottként hallgatta ki a szlovák rendőrség büntetőügyben, amelyben, ha az említett vádakat megalapozottnak találják, enyhébb esetben is egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.”
Ezért kell a nemzetegyesítés jegyében még idejében áttelepedni Magyarországra. Hogy a KÜKÜM-nek ne kelljen megmagyarázniaa, miért jó a Kárpát-medencei magyarnak az, ami ma Szlovákiában történik.
Ez lenne más világ? Vagy ez már maga a másvilág?
Most jöttem Erdélyből
Most jöttem Erdélyből
Erdély országából;
Hat lóval, hintóval
S egy rongyos szolgával.
Az én szolgám neve:
Húzd-el-vond-el Gyurka;
Magamnak a neve:
Bujdosó katona.
– Csillagom, pajtásom,
Hol lészen szállásom?
– Csíkba van: Ámfalván,
Tompai Zsuzsinál.
Ebédem, vacsorám
Cifra Boricánál;
Kardom, pár pistolom
Talpas Pann’ asszonnál.
Erdélyi hajdútánc
(eredeti helyesírással)
Nossza Rádulj – hol vagy. Viduj?
Fújd az bagi táncát;
Az emlőjét – az tömlőjét
Ne kéméld a sípját.
Mert emennek – Kis Péternek
Adta az balsarját.
Majre – csajre – Moduváre,
Fut Havasalföldre,
Ungur – bungur – amaz rumuj
Sátorát fölszedte.
Szatu-j majre – pita najre,
(Satu-i mare, pită n-are – román mondás)
Nincs pénz, az ebverte.
(Ez a strófa, természetesen nem került a közönség elé, se a filmre.)
Maroszsékrúl, Udvarhelyrűl
Megyek Háromszékre,
Szépségérűl térségire,
Nics mássa Erdélybe:
Isten tartsa, szaporítsa
Gabonáját benne.
Egészséggel, békességgel
Édes lakóföldem
Kit sóhajtott és óhajtott
Ez napokba szívem.
Im hogy juték, belelépék:
Megvidula lölköm.
Nohát immár minden ember
Örüljön ez napon,
Nagy jó kedvet, víg örömet
Mutasson ez házban:
Az én szívem mert hazajött
Szerencsés órában.