Rozsdás vasak Kájoni sírhelye felett
Az 1990-es évek közepén a gyergyószárhegyi Ferences kolostor újra igazgatót kapott. Sokat megtapasztalt, mozgékony, nyílt agyú, harsányan hahotázó idős úr volt.
A gyergyószárhegyi kolostor egyike a Kájoni János által alapított három erdélyi kolostornak, Kájoni végső nyugvóhelye is egyben. Nemcsak építészeti értéke, de főleg eszmei és szimbolikus értéke felbecsülhetetlen.
A műemlékekkel foglalkozó szakértők (építészek, régészek, művészettörténészek, levéltárosok, történészek és ki tudja, hogy még milyen szakágak legjelesebb képviselői) egy emberként jöttek, hagytak csapot-papot, hogy végre szabadon kutathassanak a helyszínen és közös munkával, jól megalapozott rehabilitációs elképzelést fogalmazzanak meg.
Rövidesen kiderült, hogy nemcsak sok-sok pénz, de sok-sok idő és türelem is szükségeltetik, hisz a rehabilitáció kényes. Az eredeti állapot lehetőleg úgy kell visszaálljon, hogy a régi építőelemek ne sérüljenek, ne változzanak. Az épületek belső felújítása, a korszerű, jól szigetelő nyílászárók, fűtési berendezések elhelyezése is kényes feladat, hisz nem szabad, megtörni a belső terek látványát, funkcionalitását.
Nagy gond volt eleve a központi fűtés hőforrásának megtalálása. Villamosság elérhetetlenül drága, vezetékes gáz nem volt, leginkább a fafűtés tűnt elérhetőnek. Németországi barátunk, adományokból, máris előteremtette az akkoriban nagyon korszerű Dunaferr fűtőtestek beszerzésére szükséges pénzt.
Egy szép napon az amúgy hithű, gyakorló római katolikus, műemlékekre szakosodott (magyarországi) barátom sápadtan keresett meg. Láttad mit csinált a szárhegyi atya a templommal? Bent, az úrházában rozsdás vasakból egy „mosztos” kazánt hegesztettek össze: kilyuggatták a falakat kilyukasztották, jó vastag és jó rozsdás csöveket vezetnek a szintén bontásból származó öntöttvas „kalorifertekhez”.
Szédelegve rohantam a helyszínre. „Nem túl szerencsés falakat megbontani, lakótelepi lebontott hőközpont öles rozsdás vasaival emelni a beltéri miliő hangulatát.”
És szólt a holló: Nehogy már… éhenkórász kutatócskák-tudóskák mondják meg, hogy mit szabad és mit nem szabad a MI templomunkkal tenni. Ötven éven keresztül a kommenisták beleszóltak. Most már szabadság van. És a műemléktemplom lyukas falaiban maradtak az öles rozsdás vasak.
Főtiszteletű államtitkár úr, mi legyen a koronkai kókadó toronnyal?
Vagy tíz évvel később, megfigyelőként ülök az EMTE Sapientia kuratóriumának ülésén. Ragyogó elmék tanakodnak, hogy mi légyen a koronkai toronnyal, amely még el sem készült és máris pisai kollégáját követve irányt váltani szándékszik, és kissé mintha repedezne körülötte minden.
Lenyűgözött a kiváló hozzászólok totális tájékozatlanságra alapozott tudálékos hablatyolása. Nem akartam elhinni a valóságot: nevezetesen hogy tagok közül senki sem a probléma jogszerű kezelésére összpontosított, hanem mindenki a ferdülés repedését, avagy a repedés ferdülését akarta orvosolni. (Pedig volt ám közöttük egykori megyei tanácselnök is, akinek illett volna kapiskálni az építkezések törvényi szabályozásához.) Ott helyben meg akarták mondani a kivitelezőnek, mit és hogyan csináljon.
Egy ideig unatkoztam, majd az idő fölösleges múlásával egyre ingerültebb lettem. Végül szót kértem, annyira meggyőzően, hogy a román államtól teljes államtitkári stallumot kapó (fizetés, személyzet, szolgálati kocsi, stb.), tehát román közméltóság és egyben reformatikus püspök megadóan intett: mit kívánsz aranyhalacska?
És mondani kezdtem: a Koronkán is hatályos román törvények szerint a beruházó (és egyben tulajdonos) köteles megfelelő jogosítvánnyal rendelkező építésvezetőt (diriginte de șantier) alkalmazni. Az építésvezető képviseli a beruházót a kivitelezővel szemben. (10/1995 törvény, 13. cikk., 3. bekezdés). Az építésvezetőnek ismernie kell a tervet, a kivitelezési engedélyeket, ellenőriznie kell a felhasználásra kerülő anyag minőségét, felügyelnie kell a kivitelezés folyamatát. Az átadással kezdődően tíz évig felel az átadott építmény minőségéért és biztonságos működéséért. Ez persze azt is jelenti, hogy az építésvezető megtilthatja bizonyos anyagok felhasználását vagy akár vissza is bontathat általa nem megfelelőnek ítélt részeket, végső esetben pedig leállíthatja az építkezést.
Vagyis elég az építésvezetővel konzultálni és megoldási javaslatokat kérni tőle.
Érdemes volt megszólalnom. Az elemi düh és kognitív disszonancia igazi kavalkádját váltottam ki. Mi az, hogy törvény szól bele anyaszentegyházunk építkezésébe? És főleg mi az, hogy román(?!) törvény? És minek valaki idegent megfizetni azért, hogy beleszóljon a mi (értsd román államtitkár úr, akarom mondani „történelmi egyházunk” püspökének) építkezésébe?
Rövid úton kiderült, hogy az épület egészére lekonyulni készülő torony építkezésének környékén az építésvezető fogalmáról senki nem hallott, és továbbra sem akar hallani.
És különben sincs építésvezető. Minek? És én úgyis csak összezavarni akarom a tiszta vizet.
Nagyméltóságú és Főtisztelendő Dr. államtitkár úr: Nincs tudomásunk arról?!
Gyerekeitek, nem kis bérleti díj fejében, lakhatnak a mi tulajdonunkban levő épületben. Oszt, ha rájuk szakad, ha maga alá temetik a romok a gyerekeket, ha belepusztulnak, ha egy életre megnyomorodnak, nekünk semmiről nem volt, nincs és nem is lesz tudomásunk.
És ezzel eljutottunk a mába, a székelyudvarhelyi tragédiához.
A vonatkozó (román) törvény értelmében a tulajdonos (a gyulafehérvári Római Katolikus érsekség) és a felhasználó (Székelyudvarhely Polgármesteri hivatala) felelőssége gondoskodni az épület ellenálló képességéről, stabilitásáról, biztonságos felhasználásról. A tulajdonost a román államtitkári rangú érsek, a felhasználót pedig a polgármester képviseli.
Na már most, a Nagyméltóságú és Főtisztelendő Dr. államtitkár úr csuklás nélkül felmarkolja a román állam kasszájából, a román közméltóságnak (államtitkár) járó stekszet. Furikázik a román állam által, román közpénzből fizetett szolgálati luxusautóval, ugyanabból a forrásból alkalmazza az államtitkári kabinet személyzetét. Csak éppen az nem tudatosul a nagyméltóságú főtisztelendőben, hogy még egy román közméltóságnak is vannak, ha más nem, de minimum morális kötelezettségei és felelőssége.
Ne markolja fel azt a stekszecskét, és akkor egyházi elöljáróként csak a Fennvalónak tartozik elszámolással.
Apropó elszámolás: három évtized alatt mennyi suska kerülhetett minden székelyudvarhelyi adójából a Nagyméltóságú és Főtisztelendő által pásztorolt hálózat kasszájába? Mely pénzt a gyerek bentlakására fordíthatta volna a főpásztor…
A beruházó kötelessége a kivitelezőt felügyelő építésvezetőt alkalmazni. A kivitelező törvénytelenül járt el, ha építésvezető nélkül fogott neki a munkának. Arról nem is szólva az engedélyezett kivitelezési tervet, építésvezető nélkül is kötelező követni.
Elképzelhető, hogy a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kiadott építési engedély román nyelvű. Sőt, az is elképzelhető, hogy maga a tervdokumentáció is román nyelven készült.
Az meg biztos, hogy a kivitelező kukkantást sem ért románul. Vajon ki kellett volna a gyulafehérvári érsekség megbízásából, Székelyudvarhely Polgármesteri hivatalának használatában levő épülettel kapcsolatos dokumentációt a kivitelező számára rovásírásba konvertálja?
És ha igen, akkor mégis miért nem?
„Nincs tudomásunk arról, hogy az épületben szerkezeti problémák lennének, az épület használói sem jeleztek eddig semmi ilyet” – mondja az érsekség nyilatkozata. A megfogalmazás ab ovo eléggé hülye, hisz az épület összeomlása után huszonnégy órával azt állítani, hogy „nincs tudomásunk …” kissé bi…zarr.
De térjünk vissza kegyes” mosom kezeimet” próbálkozáshoz. Ugyanis, pardon, a vonatkozó jogszabály másként rendelkezik.
Az iskolás gyerekeknek otthont adó, több mint százéves ingatlan állapotáról Nagyméltóságú és Főtisztelendő Dr. Kovács Gergely érsek és egyben román államtitkárban fel sem merült a gondolat, hogy vajon biztonságos-e az az épület. Hisz a külső festést reccsenés nélkül elviselte. A szóban forgó épület állapotáról a Nagyméltóságú és Főtisztelendő tájékozódhatott volna szolgálati úton (vö. isteni sugallat), vagy román közméltóságként (mert Romániában az államtitkár ezt jelenti) rendelhetett volna egy felmérést.
Jó, jó, jó. Ne forszérozzuk itten a pofonfát, mert még elcsattanhat. Ne hivatkozzunk a román törvényekre, hisz lélekben … 15 millióan vagyunk. Akarom mondani, nézzük csak meg, miként rendelkezik a magyarországi jogszabály, az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. Rendelet, mely az ingatlantulajdonos jókarbantartási kötelezettségének szabályait tartalmazza. (*)
Nagyvonalakban úgy rendelkezik, hogy aszongya a jókarbantartási kötelezettség magába foglal: „minden olyan építési feladat, ami ahhoz szükséges, hogy az ingatlan használatra alkalmas és biztonságos maradjon”.
És még aszongya a (magyar) jogszabály, hogy: „a tulajdonosnak folyamatosan el kell végeznie az ingatlan jó műszaki állapotához szükséges munkálatokat és biztosítania kell annak rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságát”
Továbbá „az ingatlan elemeit, rendszereit a tulajdonos köteles a megfelelő szakértőkkel felülvizsgáltatni, figyelembe véve a tűzbiztonság, a higiénia, az egészség- és környezetvédelem, a használati biztonság, a zaj és rezgés elleni védelem, az energiatakarékosság és a hővédelem, valamint az életvédelem és a katasztrófavédelem szempontjait”.
Ki kellett volna szóljon a Nagyméltóságú Főtisztelendőéknek saját ingatlanuk állapotáról? Akkor, nemdebár, már inkább a román törvény, mely osztja ugye a felelősséget.
A magyarországi adófizetők pénzéből, a „székely anyavárosban” felújított iskolaépülettől úgy félszáz kilométernyire, uniós pályázatból, az ottani önkormányzat által adott önrésszel már réges-régen nemcsak felújították az épületetl, hanem eszközökkel is kistafírungozták. Igaz, hogy ott a mohó kapzsiságot a pragmatizmus háttérbe szorította: az iskolát az önkormányzat használatba és nem bérbe vette. Ezért az ottani (merjük már kimondani, na, csíkszeredai) önkormányzat sikerrel pályázhatott az iskola teljes felújítására. Ha Székelyudvarhelyen is ezt tették volna, bőven és időben jutott volna a mára összetrottyant épület teljes felújítására.
Summa summarum: egy „történelmi egyház” nem lehet hibás semmiért. Summa cum laude: az előbbi posztulátum következtében a polgármester úr teljes joggal várhatja el, hogy újraválasszák.
A bekövetkezett tragédiáért kizárólag az „eszfazak” felelős, aki ott szerencsétlenkedett a kamerák előtt és nem lesz bocsánat számára, noha nem is tudta, mit cselekszik.