Lolita a spanyol Dolores (fájdalmak) név becézése. 1955-ben Vladimir Nabokov USA-ban kiadott regényének címe is Dolores. Ekkor kezdődött a név világkarrierje. A név eredete és jelentése ellentétben áll a modern asszociációkkal, melyeket a Nabokov-regény váltott ki. Mára, az amerikai (Egyesült Államok) szubkultúrájából fakadó jelentése: (nagyon) fiatal, szexuálisan vonzó lány.
A román szórakoztatóipar korszerű hangzást és mondanivalót „toló” figuráit hetek óta nyugtalanítja Lolita Cercel fulmináns karrierje. Lolita Cercel minden porcikája a mesterséges intelligencia terméke. És mégis…
A látvány (képi világ, színek) jó ízlése Caro Emerald (A Night Like This) és Raye (Where Is My Husband) univerzumára emlékeztetnek.
A dal szövege, iróniája és szellemessége messze meghaladja a ménsztrím teljesítményét. A zene is kulturáltan stilizálja, mutatja fel/meg a mánélék még tiszta gyökereit. Olyan az egész, mint amikor Goran Bregović vagy Emir Kusturica fájdalmas öniróniával mutatja meg a délszláv (hivatalosan Nyugat-Balkán) világát.
A mulatós bajnokai apprehendálnak a mesterséges intelligenciával készült klipekre. Hát kérem, olyan ez, mint amikor a grafitceruza világa kifogásolta a pacázós tinta-tollat, majd a töltőtoll világa kifogásolta a bájrót (rommagyarosan: piksz).
Hisz akármelyik nemzet korszerű (értsd mulatós/mánélés) kiválóságaira gondolok, a zenei kíséret a szekvenszerekből árad. De a színpadon az „élő” (lájv, hogy mindenki értse) bulikon is az állványokon vagy kebelen nyugvó tolltartók (szoftveres) szekvenszerei, jó előre tárolt mintákból domborítják ki az igaz művészetet. Manapság nincs olyan „előadóművész”, aki saját élő hangjú kornyikálását ne valós idejű énekhang-korrigálókon (autotune) keresztül engedné szabadon szárnyalni.
Lolita alkotói tehetségesek, minden szempontból képzettek lehetnek. Pont ezért Csércsél Lolita nem lesz a széles mánélés tömegek kedvence.
Pedig …
Pedig Lolita, midőn szíve választott mácsójához szól, bizony a legmagasabb szintű magyar kultúra szféráit is érinti. (Ímhol látható is: https://youtu.be/cQv4pO2IDGM?t=44, amint a szotyizó, kellő módon kiöltözött alfahímről énekel.)

És erről jut eszembe, hogy – legalábbis egyelőre – az RMDSZ frontembereinek miért nem kell az MI termékeitől tartaniuk. A mesterséges intelligencia jelenleg arra törekszik, hogy adott tárgykörben a létező legjobb tudás, tapasztalat, gyakorlat alapján dolgozzon.
Na már most a hivatkozott egyedek olyan mélyrepülésből ihletett badarságokkal rukkolnak elő, hogy kösse fel a gatyáját a mesterséges intelligencia, ha azokat alul akarja múlni. Hisz csak így tűnne autentikusnak az MI-vel generált RMDSZ…

A szerkesztő megjegyzése

Vladimir Nabokov híres, 1955-ben megjelent regénye, a Lolita egy amerikai kislány, Dolores Haze (becenevén Lolita) és a megszállott nevelőapa, Humbert Humbert történetét meséli el. A botrányosnak számító könyv az Olympia Press gondozásában jelent meg először Párizsbat. A tizenkét éves „nimfácska” tragikus sorsa és a narrátor megbízhatatlansága a világirodalom egyik legismertebb, legellentmondásosabb művévé tette. Ennyit a Nabokov-regényről. (A Wikipédia alapján.)

Eltekintve attól, hogy Csutak István – aki nagyon profi ezen a területen, mármint a zene (és a kép összhangjának) művészi és technikai megmódolásában – politikai mondanivalóra hegyezte ki a jegyzetét, ugyanakkor egyetértve vele mindabban, amit a Pe peronu’ de la gară című dalról ír, be kell vallanunk, hogy a Fülbevaló Dolores nekünk is nagyon tetszett (a ‘cercel’ jelentése a ‘fülbevaló’, de egy híres cigány klán is a Cercel…), mert kifinomult minden ízében, hangzásilag is: azok a sorvégek… – egy dolgot hiányolnánk a kommentárokból: hogy nem említik Maria Tănasét, és ezzel összefüggésben hogy Lolita énekében benne van nem csak a román népdaloknak és a szubkulturális ikon maneléknek, de a román románcoknak is minden árnyalata, olykor sóhajnyi zenei utalással. Remekmű a maga nemében, és nem „annak ellenére”, hogy a Mesterséges Intelligencia zseniális fattya, hanem éppen azért, ahogyan azt Cs. I. kifejti.
És ez már ijesztő. Pillanatig tartott a hatujjú kezek és egyéb képalkotási balfogások mozzanata; ahogy a sakkban is ma már nem az a csoda, hogy az MI megveri a világbajnokot (Garri Kaszparovot győzte le először 1997-ben a Deep Blue számítógép), hanem az – vagy még az sem –, hogy egy gép úgy vert meg egy nagymestert, hogy a programjába semmi mást nem véstek bele, megnyitást, végjátékot, csak azt, hogy melyik sakkfigura hogyan lép…
Támadt azonban egy ötletünk, abból kiindulva, hogy nincs például az az operaária, amit szívesebben hallgatnánk meg MI előadásában, mint mondjuk a Dmitrij Hodorkovszkijéban: mi lenne, ha most élő, „igazi” énekesnők illesztenék repertoárjukba a Pe peronu’ de la gară-t, hadd lássuk (és főleg halljuk), mit hoznak ki belőle. Mindegyik más lenne, nyilván – ők már nem élnek, de a példa kedvéért képzeljük el Anda Călugăreanuval vagy Aura Urziceanuval… –, és mindegyik lehetne izgalmas.
És megint vissza: hogy egy létező dal MI-változata milyen lenne? (Nem arra gondolunk, amikor a hang az eredeti énekesé, csak a kép más…) Mi leginkább azt a Lolita dalára némiképpen emlékeztető, Ești la fel ca toate celelalte című dalt szeretnénk hallani, amelyet Andrei Pleșu előadásában ismertünk meg. (Talán sokan nem tudják, kicsoda ez a Pleșu, nos, elég, ha annyit mondunk, hogy irogat ezt-azt, valamikor kulturális miniszter is volt, vagyis a mi jóval híresebb Demeter András Istvánunk amolyan elődje.)