Kongresszus előestéjén, kint kitartóan csepereg a hideg őszi eső. Beérve, az ember leveszi a sapkáját és a honlapról az RMDSZ programját. A kettőezertizenhetes programot, bár legutóbb kettőezerhuszonháromban volt a jelzett civil szervezetnek kongresszusa. Mindegy, kicsire nem adunk.
No, ott is virít a meghatározás „…Székelyföld (Hargita, Kovászna és Maros megye)…”
Hát a meghatározással, de a percepcióval is bajok vannak.
1616. április 29-én Székelyvásárhely nevet változtatott. Ekkortól beszélünk Marosvásárhelyről. „A szabad királyi városi rangra emeléssel a székely székeknek nem lehet beleszólásuk Marosvásárhely ügyeibe…” – olvashatjuk a Székelyhon 2016. február 3-i számában.
Az ErdélyStat adatai szerint Maros megye százkét helységéből ma harmincötben van magyar többség, ezen belül a tizenegy városból háromban. Kissé zavarban vagyok. A turulmadaras lázálmokon kívül milyen alapon sorolható Maros megye a Székelyföldhöz? Teszem azt „Maraslúdas” székely?
„Székelyföld jóléte az erdélyi magyarság megmaradásának egyik alapvetően fontos tényezője” – olvasható még a programban. Hát ez a kijelentés sem nélkülözi a humort. Az életminőség jobbításához általában a fejlődő gazdaság teremti meg az igényt és az anyagi lehetőséget. Az RMDSZ-program szerint tehát egy gazdaságilag és mentálisan periférikus térség (jövőbeli) jóléte „az erdélyi magyarság megmaradásának egyik alapvetően fontos tényezője”.
Egyelőre Kolozsvár és más nagyvárosok (Bukarest, Temesvár, Sepsiszentgyörgynek Brassó) biztosítják az oda telepedő fiatalok számára a jobb életet. Nem kellene ide szúrni, de mégis: Temesvár utcáinak kövezésére 1720-ban a városi adókból költöttek, 1781-ben már a vízvezetékek karbantartására is. Vajon Hargita és Kovászna megye hány városában van minden utcának burkolata, és hányban teljes a közművesítés?
Igaz, az RMDSZ-program az erdélyi magyarságról beszél, Temesvár és Arad pedig a Bánság, Szatmárnémeti, Nagyvárad pedig a Partium. Pardon.
Hirtelen nem értem, hogy a Felső-Székely kukutyini, gödör fölé épült, deszkaülőkéjű illemhelyek házba való költöztetésének lehetőségeit körvonalazó, jövőbe mutató fejlesztési koncepció miként befolyásolja a nyelveket beszélő, magas hozzáadott értéket teremtő kolozsvári (esetleg temesvári, nagyváradi, szatmári) magyarok megmaradását.

    Feltételezhetném, hogy a Székelyföld gazdasági megerősödésére, fellendülésére, a
    „székelyföldi” elit jövőképére, tudására, rátermettségére utal a program… Szabadjon a Sóvidék életét meghatározó, parajdi sóbánya körüli igényes toporgásra utalnom.
    Valójában ott sikerült megvédeni a „székelyemeber” magántulajdonát – azokat a
    legelőket/kaszálókat, ahol azt a fránya patakot már tíz évvel ezelőtt el lehetett volna vezetni.
    A kétezres évek közepén egy oktondi, meggondolatlan pillanatomban azt találtam javasolni Szováta akkori polgármesterének (jelenleg Maros megye tanácsának elnöke), hogy térségi identitás és hagyományok megőrzése címen, Szováta – Parajd – Korond (Árcsó) pályázzanak közösen EU-s támogatásra. A levegő belém szorult, midőn a polgármester úr megdöbbent/értetlenkedve felháborodott válasza rámszakadt: „De hát külön székekhez tartozunk!” Hát akkor tényleg, egy szavam se lehet. „Külön szék” – az érv bizony, megalapozott, cáfolhatatlan. A huszonegyedik században.
    És a gazdasági szempontok melett ott van a mentális állapot. Hisz az „erdélyi” (és estleg
    bánsági és partiumi) magyarság megmaradásának letéteményese, a Székelyföld akkor legalább szellemi téren legyen előremutató.
    És akkor eszembe jut a székelyudvarhelyi összeomlott bentlakás története. Az egyházi
    tulajdonban lévő, a polgármesteri hivatal által sok pénzért bérelt ingatlan állapotáért,
    nemkülönben a két fiatal haláláért egyik kiváló székely elöljáró sem vállalt felelősséget.
    Kettőezerhuszonöt szeptemberében Székelyudvarhelyen omlásveszély miatt bezártak egy iskolát, miközben az említett bentlakás továbbra is „hagyományos” állapotában leledzik.
    Székelyföldön az oktatási intézmények beomlásának nem mutatkoznak időben jelei. Csak úgy, egyik napról a másikra roggyannak meg. Így viszonyul a Székelyföld saját oktatási intézményeihez.
    Olvasom, hogy Temesváron a székely származású megyés püspök azzal büszkélkedik, hogy a román, magyar és német misék mellet, újabban nepáli nyelven is van mise.
    Gyergyóditróban meg, ha emlékezetem nem csal, egy xenofób, uszító, római katolikus pap dicsőséges vezetésével üldözték el a nem bennszülött pékeket.
    Miden adott tehát ahhoz, hogy a Maros megyét is magába foglaló, illuzórikus Székelyföld gazdasági, kulturális, szellemi potenciálja alapján továbbra is uralja az RMDSZ-t.

    A szerkesztő megjegyzése

    Minden másképpen van – mondta Karinthy. Másképpen van másképpen – mondta ugyanő egy helyeslő kibicnek.