Dél-Erdélyben cseperedtem. A családban és az iskolában a magyar tagozatos osztályban, valamint osztálytársaimmal szünetekben beszéltünk magyarul. Különben nem volt kivel magyarul beszélni. Meg óvakodtunk is, hisz a Vasgárda által okozott traumák még húsz-huszonöt év távlatából is félelmet gerjesztettek. (Pedig milyen szépen beszél Kölin a vasgárdista hősökről. Hogy oda ne szavazzak!)
Pont ezért családban és iskolában nagyon vigyáztunk, akkor még édes, anyanyelvünkre. „Hosszú mássalhangzó”, „hosszú magánhangzó”, figyelmeztettek bennünket családban és iskolában. És természetes módon igyekeztünk az akkor még „irodalmi”-nak, ma „sztenderd”-nek nevezett nyelvváltozatot elsajátítani. Hisz tudva tudtuk, hogy „AZ IRODALMI NYELV-egy nyelvnek az összes többi használati formán (a nyelvjárásokon; a szociolektusokon, vagyis egyes társadalmi csoportok sajátos nyelvén) felülemelkedett, legfőbb vonásaiban EGYSÉGES, normatív és eszményi VÁLTOZATA, amely aztán a nép, illetve A NEMZET EGYIK FŐ JELLEMZŐJÉVÉ VÁLIK.”
Nem pont ide tartozik, de üde színfolt mégis, a NER íróakadémiájának, Felső Háromszékről, hála a fennvalónak, „átplántálódott”, bölcsész végzettségű, költő-titánja, aki kopjafát tört amellett, hogy a romániai magyar iskolákban ne az irodalmi nyelvet, hanem a különböző székely nyelvjárásokat tanítsák.
Lenyűgözött a székely költő-titán integráló szemlélete – hisz, fel sem merült szegénykémben, hogy Romániában (is) létezhetnek netán olyan térségek, ahol a magyarok közül, szégyenszemre, senki nem beszél székely nyelvjárást. Ott a magyar nyelv- és irodalom órán vajon milyen nyelvet szabad oktatni?
Ilyen egy igazi titán. Ti tán tudtok kezdeni vele valamit. NER azért mondom.
És megint Dél Erdély és nemcsak. A romániai magyarok bőven használtak román jövevényszavakat. Ilyen volt az „eugénia”. Ez természetesen nem a Jenő polgármester úr nevét viselő (autonóm) vajdaság neve, hanem a legendás, hajdanában 85 (vagy 65?) baniért megvásárolható, kakaókrémmel töltött kekszet jelenti.
A másik eugénia, a látványtervvel már rendelkező Tzeck And International repülőtér (GPS: É 46° 21.017 (46.350288) K 25° 27.647 (25.460775) – 19 km ÉK-re Székelyudvarhelytől) közelében terül el és két urbánus városrész (Bethlenfalva és Szombatfalva), valamint egy kertváros (Kadicsfalva) alkotják.
De ilyen volt az „aprozár”. Ami természetesen nem a kisméretű zár helytelen és nyelvtanilag is hibás magyar megnevezése volt, hanem a zöldséges üzleté. Eredete senkit nem érdekelt – „APROvizionare cu ZARzavaturi”. Aprozár – mindenki így mondta. Az „aprozár” környékén mindig érezhető volt a friss/állott zöldség és gyümölcs jellegzetes illata/szaga. „Aprozár”-szaga volt. Az én generációm még 1990 után is, jó ideig az „aprozár”-ba járt zöldségért/gyümölcsért.
És ilyen volt az ápolónő megnevezése is: szóra. ”Sora” – románul nővért jelent és ugyanakkor, a „sora medicală” rövidítése. Budapesti jóbarátom mesélte: gyerekkorbában nyári vakációit a kincses városban töltötte. Nagyapja ugyan az első világégés káoszában kitelepedett, de az én jóbarátom (másod)unokatestvérei mind Kolozsváron éltek. Jóbarátom egyik nagynénje ápolónő volt egy híres klinikán – a család minden tagja „szóra”-ként emlegette. De bevásárolni is a „Sora” -ba jártak. Ez a kifejezés is ott volt a mindennapok aktív szókincsében.
Gyerekkoromban szüleimmel sokat énekeltünk közösen népdalokat. Este, a konyhában körbeültük az asztalt, mindenki előtt gőzölgött a menta tea. Egyedüli gyerek, igazi aranytojó, voltam. Természetesen az asztalfőn, a magas székben én ültem. És torkunk szakadtából nótáztunk. “Alma a fa alatt nyári, piros alma. / Engem gyaláz a szeretőm édesanyja. / Engem gyaláz, engem tesz a vesz a szóra …/” – és ennél a résznél mindig zavarba jöttem, de rendületlenül fújtam tovább a nótát.
Miközben fújtam tovább (a nótát) értelmezni próbáltam a szöveget: hogy kerül ide a „szóra” vagyis egy ápolónő? És miért tesz-vesz engem? És miért gyaláz engem ő, a „szóra”? Jóval később értettem meg, hogy a nótabeli „szóra” nem az a „sora”. Ugyanis az „engem tesz a vesz a szóra” kifejezés vagy ehhez hasonló szóösszetétel aktív szókincsemben nem létezett. Vagyis amikor a belső keresőm vizsgálni kezdte az agyamban elraktározott aktív szófordulatokat, a szavak, szövegrészletek a használatba vétel gyakoriságával arányosan, fentről lefelé helyezkednek el a „zsákban”. Vagyis legfelül a leggyakrabban használt szavak/kifejezések és aztán lefele a ritkábban használtak.
Bár jól ismertem a román sora jelentését, mivel sokkal többet beszéltem magyarul, mint románul, én a magyar beszédben is az ápolónő jelentésű „szórát” használtam, hát a hangalakhoz is ez az értelmezés kapcsolódott.
Én akkoriban értetlenkedtem. Holott az adat adatbázisba való bevezetésekor, „szóra” kifejezés mellé értelmezésként az „ápolónő/nővér” sokkal nagyobb prioritással került be, mint az, hogy „mondatot alkotó elemre”. Ma már tudom, hogy csupán az adatbázisban folytatott keresés eredménye volt „empty”/”null”, akarom mondani üres. Micsoda különbség! Ugye?
Rovat: VÉLEM ÉN