Ujgurok táncolnak

Mindig furdalt a kíváncsiság, hogy vajon milyen megfontolások mozgathatták Király Károlyt, amikor az 1970‑es évek vége felé a Kárpátok mélynövésű géniuszához címzett leveleivel a Romániában élő magyarok helyzetét egyik napról a másikra a nyugati világ köztudatába bevitte.

Az 1990‑es évek közepe táján végre rávettem magam, hogy megkérdezzem: „Károly bátyám! Mi ütött volt beléd? Megbolondultál? Vagy miért írtad azokat a leveleket? Hisz te voltál a főnök által annyira értékelt vadászatok általa legkedveltebb szervezője.

Megjegyzem, a hivatkozott mélynövésű géniusz építtetett ugyan egyetlen szülőfalujába – mert Scornicești-ből csak egy van, „de Sus” és „de Jos” nincs – stadiont, de valójában a vadászatokat imádta. Utoljára 1989. december 10‑én volt vadászaton. Már amikor nem rá vadásztak…

Rajtad kívül csak Fazekas János belkereskedelmi miniszternek, majd miniszterelnök-helyettesnek volt szabad Trabantra ‘receptet’ írni.” (Trabant márkájú autót Románia Szocialista Köztársaságban ez a két párfunkcionárius utalhatott ki magyaroknak.)

Az ország egyik legszebb magyar színésznője volt a szeretőd. Megengedhetted a Megyei Tükör napilap szerkesztőségének, hogy rendszeresen a Sugás vendéglőben tartsa szerkesztőségi üléseit. Hát megbolondultál jódolgodban, hogy a meghatározó széljárással szemben irkáltad leveleidet?”

Király válasza számomra döbbenetes, tanulságos volt, mindmáig egyik legfontosabb erkölcsi támpontom. „Pista fiam – szólt hozzám kedvesen –, nagy a pásztor mindenkori felelőssége azzal kapcsolatban, hogy mit és merre furulyál. Hisz a nyáj mindig a pásztor furulyájának hangját követi”.

Piciny, ámde annál grandiózusabb történelmű közösségünk nem mindig hallgat pásztoraira. Lám, midőn ortodox pópák és romániai magyar klérus-képviselők kéz a kézben, egymásba fonódó tekintettel biztatták (értsd: uszították) híveiket a részvételre a „buzernyákok” elleni alkotmánymódosító népszavazáson, a kedves hívek fülük botját sem mozgatták. Na persze nem a jóérzés, a kisebbségellenesség elutasítása volt a passzivitás oka. Mint ahogyan, a jelenlegi EU ellenességért, Putyin-pártiságért – Ukrajna-ellenességért – sem kizárólag az istenadta nép a felelős.

De mostanság, Brüsszel elfoglalásának előestéjén (netán hajnalán?), a romániai magyarok választott pásztorai fújják az EU- és NATO-ellenes nótákat. Megjegyzem, egyszer, régen, már elfoglaltuk volt Sankt Gallent, magunkévá akarva tenni az ott leledző európai értékeket. (A krónikás szerint „ketten a magyarok közül a haranglábra másznak fel, mert azt hiszik, hogy a csúcsán levő kakas aranyból van, ezért meg akarják szerezni. Az egyik erősen kihajlik, hogy lándzsájával a kakast lefeszítse, de ekkor a magasból lezuhan, és szörnyethal. Holttestét Szent Gál templomának ajtószárnyai között elégették.” Ez csak idézet, semmi párhuzam.)

Miközben Romániának, a magyarokat kivéve az egész román társadalomnak a nyugati normarendszerhez való tudatos alkalmazkodás a célja, Európa napja körül:
– a világ egyik leghírhedtebb zsidógyűlölője magyar (ludovikás és még egyelőre NATO- szövetséges) tisztjelölteknek tart előadást Budapesten, majd „jó hangulatú, közös reggelin vesz részt” a magyarországi Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával;
– a Kínai Kommunista Párt és egyben a Kínai Népköztársaság elnöke az őt a tokaji borra emlékeztető kínai–magyar barátságot építi Budapesten.
Ehhez társul az RMDSZ „Hajrá Samu! Jól van Samu!” jellegű furulyakórusa.

Az 1980‑as évek vége felé a Kárpátok akkori géniusza a béke érdekében (sikeres) népszavazást és azt követő NATO-ellenes tüntetéseket kezdeményezett. Lám-lám, a békemenetek sem újkeletűek, miként a békéért való következetes (imitt-amott törpike-diktatórikus) kiállást sem ma találták ki. Nem szégyen ám a nagy elődöket utánozgatni!

És történik mindez nem eredménytelenül. Az USA nyugat-balkáni különmegbízottja aggályosnak tartja a kínai államfőnek mind Magyarország miniszterelnökével, mind pedig Szerbia elnökével megesett barátkozását. Érthetőbben: a nyugati országok „beárazták” a „kínai– (szerb)–magyar tokaji bort”. Ez volt az a pillanat, amikor a „magyar” jelző igen hosszú időre a politikailag még ildomos legerőteljesebb pejorációvá vált. Sok tokaji kell még lefolyjon a Kínai Kommunista Párt és Slobodan Milošević hajdani szövetségesének torkán, amíg a jelentős nyugati kancelláriák szóhasználatában a már említett jelző nem a lehető legelmarasztalóbb lesz…

Helyünk a világban, mindentől eltekintve, van. Hisz orosz békeharcos barátaink megüresítették Etelközt, kínai emberjogi aktivista barátaink pedig örömmel fogadnának az ujgurok helyén.