Nem véletlenül szoktam a régi református, Károlyi-féle magyar szövegekből ihletet meríteni, hisz a „reformatikus”: a jelenlegi magyar glóbusz de facto (állam)vallása.
Miként az sem véletlen, hanem „Isten kegyelmének megnyilvánulása”, hogy Magyarország élén keresztény, hitvalló kormány áll – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a reformáció 500. évfordulóján rendezett (államegyházi) ünnepségen.
A Magyar Katolikus Lexikon szerint: „A reformációban a kegyelem (gör. kharisz, lat. gratia) lényegében a megigazulásról szóló tan lett. A megigazulás vagy az abszolút predesztináció alapján megy végbe (Kálvin, Zwingli), vagy Krisztus érdemeinek beszámításával a hit közbejöttével (Luther).” Hát kéremszépen, tetszik tehát látni, én igenis megalapozottan fordulok a „reformatikus” szóhasználat felé. Bár a mi esetünkben a MKL okfejtésének csupán első része (Kálvin, Zwingli) lehet igaz. Innen ered a mi brüsszelezésünk és Putyin-imádásunk is.
A jómúltkorjában, amikor Markó Béla bejelentette lemondását az RMDSZ éléről és távozását az országos politikai életből, Cristian Pîrvulescu, az egyik legjobb romániai elemző egy vitaműsorban figyelemre méltó gondolatmenettel kommentálta Markó távozását. A román politikai elit kapitális hibát követett el azzal, hogy a Markó által fémjelzett romániai magyar érdekképviseletet a hatalomból kiszorította. Ezzel felerősítette a Markó helyére pályázó „fiatal farkasok” aktivitását, felgyorsította a váltás folyamatát, siettetve Markó visszavonulását. Markóval távozásával pedig megszűnik az RMDSZ transzilván értékekre és tanulságokra alapozott és az ezekből következő elveknek, stratégiai céloknak alárendelt politizálása. Az új garnitúrát pedig már nem korlátozzák a Markó műveltségére és előrelátó bölcsességére épülő gátak. Magyarán, ezeket a fiúkat-jányokat kizárólag a pillanatnyi hatalmukat biztosító szavazat-optimalizálás motiválja. Ezt, a következményekkel nem számolva, legkönnyebben az etnikai kártya felmutatásával vélik majd megoldhatónak. Ettől kezdve, mondotta Pîrvulescu, Markó távozásának pillanatát megjelölve, az RMDSZ gátlástalanul fogja előrántani, felhasználni az etnikai kártyát, akárhányszor a korifeusai hatalmukat megőrizni, megerősíteni óhajtják.
És ma már senki, (értsd az RMDSZ-ből SENKI) sem azért kéri szavazatainkat, hogy ennek eredményeként majd jobban éljünk, hanem kizárólag azért, hogy megvédjenek, kiharcolják, elfoglalják… Ennek egyenes ági következményeként süvöltik magyarul, a romániai magyar sajtóban, a lobogó magyar trikolórral a háttérben, hogy „Románia TILTJA a magyar nyelv és közösségi szimbólumaink használatát.” De ők majd megvédenek engem. Ahhoz pedig, hogy megvédjenek, szükséges egy ellenségkép. Na, erre való a román. Persze ha a plakátról az öklüket rázó, „comics” hősök a román médiumokban kapnak szót, hát simulékony dorombolásuktól elérzékenyülök, szemem könnybe lábad. Ugyanakkor az RMDSZ román nyelvű honlapjának első szlogenje láttán „Apărăm comunitatea, continuăm munca!” („Megvédjük a közösséget, folytatjuk a munkát!”) kínzó röhögőgörcs nyaggat.
Ha egy román, véletlenül ránéz erre a képződményre, enyhén tanácstalan lesz. Ám lefegyverző őszinteségünk láttán hamarosan rádöbben a valóságra és velünk együtt fogja utálni a minket biztosan bántani akaró románokat. Fel sem merül bennünk: lehet, hogy nem minden román utál bennünket. (Noha mindent megteszünk érte.) Hogy később, mintha mi sem történt volna, a románoknál a Románia kormányába való kerülésért kuncsoljunk.
Valakik megmérték, hogy az AUR szavazói az átlagosnál nem utálják jobban a magyarokat. Hát azt megmérte-e valaki, hogy a magyarok mennyire utálják a románokat? Uszítás előtt és uszítás után. Okkal? Netán oktalan… akarom mondani ok nélkül?
Az RMDSZ meghitt, családias, „jó hangulatú, közös brüsszelezésben vesz részt”, a jelenlegi „béketáborhoz” való tartozása (vagyis Putyin imádata és Ukrajna-ellenessége) „olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós”. Eközben lelkesen fűrészeli az AUR-t. Holott Putyin-barátságban és Brüsszelezésben Romániában az AUR az
RMDSZ jelenlegi, egyedüli természetes szövetségese. Bár egy barátom szerint már csak a Szent Anna tó az RMDSZ egyedüli természetes szövetségese. És miért nem a gyilkos? – kérdezem én. Vagyis a tó, na!
Ellenségkép mindenáron szükségeltetik. Az RMDSZ csak így tüntetheti fel áldozatként önmagát. Mert már csak a rettegés terelheti vakon a „szavazóbázist” az „egy a zászló” („egy a béketábor”) alá (és belé). Választási kampány idején, az RMDSZ számára egy kis magyarellenesség olyan akár a mindennapi kenyér. Sőt! Mint a mennyei manna.
Annál inkább, mivel a jelenlegi RMDSZ tarsolyában nem marsallbot van, hanem kopjafa.
Legitim vezetőink jólétének érdekében fohászkodjunk tehát közösen a Károlyi-féle magyar szöveggel „A mi mindennapi ellenségünket add meg nékünk ma!”