Olvasom innen a nagy távolból, hogy a marosvásárhelyi Azomures vegyi kombinátban július 7-én hajnalban ismét robbanás volt. A lökéshullám nemcsak a városban, hanem a peremtelepüléseken is érződött. Megállapították, hogy a robbanást a 3-as számú ammóniaegység szintézisgázt szállító vezetéke hegesztés alatti részének repedése okozta.
Rá egy napra pedig hogy „előre nem látható baleset történt”. Ezen egy kicsit meglepődtem. Mert hát a baleset nagyon is előrelátható volt már akkor, amikor a hegesztés minőségét ellenőrizték. Hogy mikor fog bekövetkezni, azt nem lehetett volna megállapítani, de hogy be fog következni, ez biztos volt. Ennyi lenne a hír lényege, melynek alapján elgondolkodtam a vegyiparról, annak hasznáról, káráról.
Vegyészmérnökként negyven éven át a vegyipar adta a megélhetésemet, ekként tanultam egyet s mást róla. Szerencsés voltam, mert csak két vállalatnál dolgoztam a negyven év alatt: huszonkettőt az Azomuresnél, tizenkettőt pedig az E.I. DuPont de Nemours vállalatnál az Egyesült Államokban. Szerencsés voltam, mert mindkettő a legjobb volt a maga nemében.
Az Azomures messzemenően a legjobb műtrágyagyár volt az akkori Románia területén. A legjobban működött, a legkifizetődőbb volt, a legkevesebb munkabaleset itt történt. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem volt egy baleset sem, pedig szerintem a balesetek megelőzhetőek. Ez azonban hozzáértést, munka etikát és pénzt, adott esetben sok pénzt igényel.
A hozzáértés megvolt. Az Azomuresnél nem történhetett meg az, ami például Turnu Magurelen. Ott, amikor megmondták az operátornak, hogy tartson egy állandó szintet az egyik kazánban, ő ötletesen megoldotta, hogy lezárta a két elszigetelő szelepet. Első nézésre a szint állandó is volt, de csak a szintmérő üvegen. Megtörtént, hogy a kazán víz nélkül maradt és kiégett. Vagy amikor a technikai főmérnök meglátogatta az ammóniarészleget, az első rész, a krakkolás, le volt állítva. A főmérnök azért megkérdezte, hogy ugye azért a szintézis, ami az alapanyagot a krakkolástól kapta, működik. Ilyen kérdésekért még egy gyengébb középiskolást is megbuktattak volna.
Ilyesmi nem történhetett meg az Azomuresnél, mert mind a személyzet, mind a technikai vezetőség jól fel volt készülve. Hiányzott azonban a rend, talán a munkaetika és a meggyőződés a munkavédelem hasznosságáról.
Az előírások szerint minden folyamat elvégzéséhez egy leírt és jóváhagyott instrukció kell létezzen. Ugyanakkor a veszélyesebb folyamatok elvégzésénél egy megfigyelőnek is jelen kell lenni. Ezeket azonban a gyakorlatban nem mindig tartották be.
Egyszer személyes szereplője voltam egy emberi élet megmentésének. Amiért életveszélybe került klasszikus iskolapéldája volt annak, hogy nem szabad dolgozni. Az egész esetet, eltussolták, nem tartottak egy kiértékelő gyűlést sem, hogy elkerüljék hasonló balesetek megismétlését.
A jelenlegi balesetben tisztán megállapították, hogy azt a „hegesztés alatti részének repedése okozta”. Hasonló baleset már volt az Azomuresnél, nem is egy és erre most azt írják, hogy „előre nem látható baleset”.
Ilyen hozzáállással még lesz hasonló incidens. Mert tudott dolog, hogy a nemesacélok hegesztése különös figyelmet, szakképesítést igényel. Már az a tény, hogy hegesztés alatti repedés történt arra utal, hogy a hegesztést nem végezték el kellőképpen. Ez pedig ki kellett volna derüljön a hegesztés ellenőrzésénél. (Röntgen…)
A technikában nincsenek véletlenek vagy csodák. A technikában ok-okozati összefüggések vannak.
A DuPont cégről is el lehet mondani ugyanazt, persze amerikai szinten. Tekintve, hogy az Egyesült Államok legbiztonságosabb cége volt, valószínűleg el lehet mondani világszinten is. A két cég filozófiájában azonban lényeges különbséget voltak.
A DuPont cégnél a munkabiztonság létcél volt, be nem tartása azonnali elbocsátást vonhatott volna maga után. A használati utasítások betartása biztosította a folyamatok biztonságát. Az operátoroknak nem töprengeni kellett a tennivalókon, hanem az utasításokat betartani.
Ha egy lépcsőn jöttünk például, a karfát egy kézzel fogni kellett. Egy adott pillanatban, egy gyűlésről mentünk az irodámba és én véletlen megbotlottam, hogy szinte térdre estem. Pechemre a gyár igazgatója, éppen a hátam mögött volt. Legalább egy napig kérdeztek, hogy miért botlottam meg, volt-e valami a földön, mit lehet tenni, hogy ez többet ne forduljon elő. Mert ha véletlenül térdre estem volna, az már munkabalesetnek számított, és befolyásolta volna a gyár minősítését. Ez pedig az év végi bónuszok nagyságánál játszott szerepet; így mindenkinek érdeke volt, hogy ne legyen munkabaleset.
Heti ellenőrzések voltak az egész gyárban, hogy bebizonyosodjon, mindenki biztonságban van. És még így is akadtak apró kihágások. Egy biztos, a DuPont egyike volt a kevés vállalatnak, ahol nem volt munkabaleset a ciklohexanol gyárakban, az is lehet, hogy az egyedüli volt. Sok helyen, ahol kevésbé voltak elkötelezve a biztonsági intézkedések betartására, katasztrofális kimenetelű balesetek is történtek.
Mert, mint említettük, csodák nincsenek.
