Hosszú menetelés
Röviden összefoglalom, miről lesz szó, mert állítólag az olvasók többsége néhány szavas mondatokat szeret csak olvasni. Holnap, november 5-én, kedden az USA-ban elnök-, képviselőházi és szenátusi választás lesz. Nem volt még voksolás, amely ilyen mértékben gyakorolt volna befolyást nemcsak Amerika, de a világ sorsára is. Ha a magyar vezér barátja, Trump győz, akkor Amerikában és a világ többi részén is erősödik a zsarnokság, nő a polgár- (és akár a világ-) háború kockázata. A magyar zsarnokságot akkor is itthon kell legyőzni, de ez is sokkal nehezebb lesz, ha az orosz Putyin, a kínai Hszi Csin-ping mellé a fékek és ellensúlyok rendszerén nyugvó amerikai demokráciát „egyetlen napra diktátorként” átalakító Trump is odalép.
HASADOZNAK MÁR? Realista barátaim borúlátók. Úgy látják, hogy a félelem attól, hogy egyszerre változik meg minden, a szélsőjobboldal előretörését hozta Európában. A félelemre okot adó ügyek mindegyike közös európai orvoslásra vár: a menekültkérdés, Ukrajna, a klímakatasztrófához vezető energiapolitika. Mégis, a közös fellépés lassú, körülményes.
Ursula von der Leyen azonban kimondta: „nincs egyetlen európai nyelv, amelyen a béke szinonimája lenne a megadás, a szuverenitásé pedig a megszállás”. Az EB elnöke volt az, aki átlépett a kötelező protokollon, és az európai parlamenti vitában közvetlenül a magyar népet szólította meg. Ugyancsak megrázóan érzelmes és metszően racionális érvelést hallottunk az elnökválasztási kampányban Michelle Obamától, a volt First Ladytől, aki elmondta, hogy „Trump az egész amerikai társadalom újrateremtését, reprodukcióját veszélyezteti, amikor férfiként a nők egészségével játszik és megtagadja a saját testük feletti döntés szabadságát.”
Sokszorosan igazolt tény, hogy amikor nők kerülnek döntési helyzetbe, képesek mérlegelni minden lehetőséget és kockázatot. Nem véletlen, hogy minden valamirevaló felvilágosult ország kormányában jelentős arányú a nők részvétele. Ha az USA mégsem a fasiszta utat, hanem a nők gyakorlatiasságát, óvatosságát, mérlegelési képességét választja, akkor Európában nem jön létre a Szent Szövetség, és az európai szélsőjobb az európai megoldások közös képviselete árán visszaszorítható.
„KELETRŐL JŐ A FAGY”. Az alcím arra utal, hogy a II. világháború óta Kelet-Európában mindig a keleti despotikus rendszerek verték le a demokrácia, a nyitott társadalom, a piacgazdaság kialakítását célzó kísérleteket. Nemcsak a magyar forradalmat 1956-ban, de a berlini 1953-as népfelkelést, a poznani 1956-os munkásfelkelést, majd az 1968-as „prágai tavaszt”, ahogyan Zdeněk Mlynař A Kreml felől jő a fagy című könyvében azt leírta. Ám a lengyel Szolidaritás megtörését is a Kreml kezdeményezte, ahogy a magyar gazdasági reform vezetőinek („mivel fizettünk a szovjet olajért? Nyers, Fehér Acéllal!”) is a Kreml törte ki a nyakát. Navalnij és Nyemcov halála is a Kreml, azaz Putyin lelkén szárad.
Ám a nyaktörésben nemcsak a Kreml urai jeleskedtek, hiszen Nagy Imre akasztását az 1957 januárjában hazánkba is ellátogató kínai miniszterelnök, Csou En-laj sürgette. Kína később sem állt le a terrorral, végül 1989-ben a Tienanmen téri vérengzés fékezte le a nyitást.
Az egymásra torlódó problémák idején a rettegő tömegek az erőt fitogtató, elzárkózást hirdető erőkhöz menekülnek, ezért látszik megállíthatatlannak Franciaországban Le Pen, Olaszországban – az Unió pénzéért kissé megjuhászodott – Meloni, Németországban az AfD, Ausztriában a Szabadságpárt, Hollandiában Wilders pártja, Magyarországon Orbán. Hasonló félelmek hívták elő a csontvázat a szekrényből az USA-ban, Trump elnökjelöltségével. Ám ha a közösen megoldható ügyekben minden kormány azt írja a zászlajára, hogy neki csak a saját újraválasztása az első, akkor újra ott állunk, egy újabb egymásra torlódó feszültséggóc közepén.
Lassan összenő, ami összetartozik: a keleti despotákhoz, Putyinhoz, Hszi Csin-pinghez és az észak-koreai Kim Dzsogunhoz csatlakozhat Trump is, és ezzel újraalakulhat a XXI. században a Szent Szövetség, amely elődjéhez hasonlóan megakadályoz és lever minden liberális demokrata kísérletet. Ha holnap az a Trump győz, akit a kampány során saját korábbi emberei neveztek fasisztának, akkor az USA-ban is azok a tendenciák erősödnek, amelyeket a Kreml – magyar banki közvetítéssel – Le Pen, a spanyol VOX, az olasz Salvini, az osztrák Szabadságpárt pénzelésével támogatott. Az új Szent Szövetséget a zsigeri idegengyűlölet, a nacionalizmus, az álszent fehér kereszténység köti össze, meg az, hogy létrejötténél Moszkva bábáskodott, hadoszlopait pedig a sötét, szélsőjobboldali, fasisztoid erők alkotják.
A LEPKE SZÁRNYA. Hazánkban gyökeres változásokra akkor került sor eddig, amikor a bennünket körülvevő világban is változások zajlottak. Ezt az összefüggést fedezte fel a nagy francia forradalom idején elsőként Batsányi János, majd a magyar jakobinusok. Így volt ez a „népek tavaszán” 1848-ban, a levert forradalmakat követően Ausztria solferinói és königgrätzi veresége után, az első világháború Trianonhoz vezető kataklizmája miatt, a második világháború végén, majd Sztálin halálát követően, a poznani munkásfelkelés, a 68-as reformmozgalom hulláma nyomán, végül a Szovjetunió szétesésének időszakában.
Bár a rendszerváltáskor, 1990-ben sokan arra számítottak, hogy a kapitalista rendszer fokozatosan, kormány által kontrolláltan, a nemzeti középosztály „felcseperedésével” megy végbe, nem így történt: a globális tőke úgy lépett be az ajtón, hogy be se kopogtatott. Kettős rendszerváltás ment végbe, hiszen a szocializmust egyszerre váltotta fel a kapitalizmus, de annak is a globális kapitalista változata.
Az alkalmazkodás kényszere viharos változásokat hozott, de amire Magyarország mindig is vágyott azt is elérte: nemcsak visszakerült a modern Európába, hanem az átalakuló országok között egy évtizedre a radikális változások hordozója, középpontja lett. A világhoz való sikeres alkalmazkodás lehetősége a magyar társadalom szinte minden rétegét megérintette, ám akik saját erőfeszítésre nem hajlandóak, vagy nem is képesek, a rendszerváltozás első húsz évének végén Orbántól és csapatától (a magyar maffiaállamtól) megkapták a felmentést „tornából”.
Saját meggazdagodásuk érdekében Orbánék magukra vállalták a változások demagógiával és az államgépezet megkaparintásával történő megfékezését. Orbán és rendszere nem a gázra (hacsak nem orosz eredetű), hanem a fékre lépett. Létrejött – ahogy annyiszor a magyar történelemben – az ellenforradalom Orbán és klánja által ellenőrzött maffiaállama. A magyar maffiaállam funkciója kettős: egyfelől szervezi Orbán és politikai családtagjai – elsősorban a magyar lakosság magyarországi fogyasztásán élősködő, járadékszedésre alkalmas – vagyonszerzését, másfelől azzal szolgálja a keleti despotákat, hogy bomlasztja az atlanti tömböt, akadályozza a közös lépéseket.
Az amerikai elnökválasztás küszöbéhez érkezve a magyar vezér maffiaállama eljutott az agresszorpártolás miatti kiközösítés, az európai értékek tagadása miatti elszigeteltség, a saját erőből történő növekedésre való képtelenség, az elapadt európai segélyek miatti pénzügyi ellehetetlenülés helyzetébe. Az amerikai elnök személye ezen nem változtat, csak a világban sűrűsödő vagy éppen megoldódni látszó, egymásra torlódó problémák kerülhetnek az előtérbe, és ezzel a migránsok, a háború, a Covid után új ürügye lehet a magyar vezérnek.
Furcsa módon Amerikában is, hazánkban is a rendszerek szakítópróbája következik. A nagyvárosok fiatal, világra nyitott, sokszínűséget befogadni képes polgárai állnak szemben a nagyvárosi élettől idegenkedő, idősödő, elzárkózó idegen- és változásellenesekkel. De talán újra igaza lesz Churchillnek, aki szerint „számíthatunk arra, hogy az amerikaiak mindig megtalálják a helyes megoldást, miután már minden mást kipróbáltak”.
A magyarországi zsarnokság megdöntése akkor is a mi dolgunk, ha Amerikában a sötétség erői kerekednek felül, meg akkor is, ha az amerikai demokrácia zavartalanul, a demokraták győzelmével ünnepelheti születésének kétszázötvenedik évfordulóját. Ha a lepke szárnya erősebben meglebben, a mi dolgunk akkor sem változik.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. november 4-én.