Hosszú menetelés
A címben szereplő négy szóból három magyarázatra szorul. A szuverenitás közülük a mostanában leggyakrabban emlegetett. Mióta a vezér minden nemzetközi jogi, pénzügyi és erkölcsi kötelezettségtől meg kíván szabadulni, azóta a szuverenitás, a zsarnok önálló cselekvési lehetőségének védelme és az ezt veszélyeztető –erkölcsös és jogtisztelő – szervezetek és egyének eltiprása megengedett; nem véletlenül ül a nyakunkon egy minden eszköz használatára felhatalmazott hivatal.
A két régebbi szó úgy negyvenéves, a 80-as évek közepéről származik. A csekély értelmű, együgyű Gugyerák Lajos és a semmire sem alkalmas, ostoba kivagyiságukat buta ürügyekkel –„nyomják Krahácsot” – magyarázó krahácsiak a Kádár-korszak Rádiókabaréjának termékei. Mind a kettő a primitív sötétséget, a műveletlenséget, ám a szövegelésben ennek ellentmondó, ostoba kérkedést testesítette meg. Nem, nem az akkori legfőbb vezető emelte föl ezeket a néhány egyszerű szóból álló mondatokat (sem) értő embereket, meg az egyről a kettőre lépni képtelen, ám mégis mindig győztes – vagy ha mégsem, akkor rögtön bűnbakot kereső – figurákat. Viszont mára semmit sem vesztettek az aktualitásukból.
NYELVTELENEK. Milyen nyelven beszélnek a gugyerákok? Hát újmagyarul. Velős, cifra káromkodások töltelékszavaival bővített mondataikat talán maguk sem értik. Be vannak zárva a saját nyelvükbe. Néznek ki a fejükből, de amit néznek, azt nem látják. És ha látnák is, azt sem nagyon értenék. Ami rajtuk kívül van, az idegen, ezért még kevésbé értik mások nyelvét, harcolnak a számukra idegenekkel, az idegen hatásokkal szemben. Hiába élnek évszázada mások között, ők megmaradnak annak, akik voltak; nem tanulnak más nyelvet, hiszen a magukét sem értik.
A gugyerákok magukat kiválasztottaknak gondoló, legkiválóbb képviselői sokáig forgatták a szájukban, begyakorolva, bemagolva vezérüknek olyan szépen formált szavait, mint a „szép, nemes és választékos elit”, vagy hogy „huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli”. A gugyerák elit képviselői addig ismételték a vezér – számukra sem igazán érthető, ám mégis fennköltnek hitt – beszédét, amíg fülük becsukódott mások, az idegenek szavai előtt.
A vezér szép, nemes és választékos elitje is csak azért állt meg a görög műalkotások előtt, betévedve a párizsi Louvre termeibe, hogy kinyilváníthassa, mint Gugyerák Lajos: bizony ők is azonnal látták, nekik mykéne. Mert ahogy a vezér megszabta: „az elitnek – a politikainak is – egyben kötelezettsége is van: mintákat és példákat kell adnia az élet minőségi megélésére, az emberi helyzetekben való erkölcsi viselkedésre”. Ezért danolják együtt a vezérrel, hogy megjöttek a fehérvári huszárok, akik minden kislányt meghágtak. A közgugyerákok, akik más beszédét nem értik, nem képesek értelmezni, amit olvasnak – ha tudnak egyáltalán –, ezért mobiltelefonos segítséget kérnek a szavazóhelyiségbe, melyik párt mellé tegyék a keresztet, melyik a békét pártoló alakulat.
Azon kevesek, akik mindig megérteni vélik őket, lassan elszivárognak, hiszen nekik fel kellett ismerniük – mert mások nyelvét is értik, mások gondolatait is befogadni készek -, hogy ők nem igazi gugyerákok, „ők a liberális, slim fit szerkós, latte-avokádós, mindenmentes öntetszelgők”, ahogyan erre ráébresztette őket a vezér. A vezért körülvevő siserahadnak bezzeg van súlya, sőt vágósúlyban vannak. Pedig tíz éve egy katonaeskü alkalmával a vezér szólása behallatszott a mikrofonba: „Nincs köztük kövér. Mert az a halálom.” Most már a vezér is eljutott az általa megvetett állapotba, azóta csak némely minisztere lóg ki slim-fit termetével az „öles termetű” gugyerákok közül.
A KÁDÁR-KORSZAK ÚJRAÉLED. Az idősebbek emlékeznek, hogy a XX. század hetvenes-nyolcvanas évei az egyre gyorsuló ütemű eladósodás jegyében teltek. A magyar gazdaság – az 1968 óta sorozatosan bekövetkezett reformok ellenére is – képtelen volt annyi terméket, jövedelmet előállítani, mint amennyit felhasznált. A reformok hatására ugyan enyhültek a lokális (áru)hiányok, de a nyilvánosság elől eltagadott költségvetési és az ezzel egyidejűleg egyre súlyosbodó külkereskedelmi és fizetési mérleg hiány egyre nőtt.
Óriási volt viszont a többlet hazudozásból, szófacsarásból. A valóságban rohantunk a gazdasági és pénzügyi válság felé, ezért kényszerültünk belépni a Nemzetközi Valutaalapba, hogy elodázzuk az összeomlást. Megnyitottuk az utat a magángazdaság előtt, hogy enyhüljön a szűkös kínálat és legyen némi verseny, de ezeknek a fontosságát és jelentőségét folyamatosan eltagadta a kádári vezetés. Igaz, Kádár nem volt olyan kreatív, mint a mai vezér kis Goebbelse, vagy a magát a német birodalom gazdasági irányítójának, Hjalmar Schachtnak képzelő gazdaságpolitikai minisztere, akik olyan képzavarokkal tömik be a lyukakat, mint „békeköltségvetés”, „háborús infláció”, „szankciós hiányok”.
Kádár tisztában volt azzal, hogy gugyerák országot vezet, de nem becsülte le és nem alázta meg gugyerákjait, mert csak hatalmon akart maradni, és nem akarta népe szemét hülyeségekkel kiszúrni, hogy ne vegyék észre, ha a szemüket is kilopja.
Kádár hitt abban, hogy addig maradhat hatalmon, amíg a nép jólétéről gondoskodik. Ezért tette eladósodottá az országot. A fejletlen magyar gazdaság nem bírta egyidejűleg fenntartani a szovjet típusú gazdaságtól öröklött veszteséges nehézipart és a jóléti rendszert. Kádár mégsem vetemedett arra, hogy szembe hazudja népét, hogy azok jól élnek, miközben áremelkedés van és megszorítások.
A mostani vezérnek nem a nép, hanem saját udvartartásának a jóléte és a saját maffiájának, fogadott politikai családjának a gazdagodása a fontos. Ám az előbb-utóbb nem lesz válogatós az eszközökben, ahogy Kádár is addig maradt hatalmon, amíg nem veszélyeztette vezetőtársait. Akinek az adósságok felpörgése miatt – ahogy a Kádár nyomában járó vezérnek is – meg vannak számlálva a napjai, annak mindegy, kitől és milyen áron vesz fel pénzt az egyre növekvő hiányok, lukak betömésére. A látszatőrzéshez, a nép kábításához választási pálinka kell, de pénz kell a maffiatagok szájának folytonos betöméséhez is, és akár Moszkvában, akár Pekingben főzik a pálinkát, mérik a „védelmi pénzt”, annyi biztos, hogy nem adják ingyen. A vezér pontosan tudja, hogy már megkezdődött a vég kezdete, csúszik lefelé a Kádár által már kitaposott eladósodás és leváltás útján.
A KRAHÁCSIAK EURÓPÁBAN. A bűnbakkeresés régi társasjáték hazánkban. Nem megyek vissza Szapolyai Jánosig, aki miatt elveszett a mohácsi csata, vagy Görgeiig, aki, ha akarta volna, egyetlen csatára sem elég tölténytárral egymaga legyőzhette volna az övénél háromszor nagyobb orosz sereget. De a 80-as évek a bűnbakkeresésben nagy ugrást jelentettek, felismertük az igazi okot: „nyomják Krahácsot!”
Minthogy a mai vezér nemcsak a gugyerákok főnöke, de maga is krahácsi, így a legjobban tudja, hogy a krahácsiak a migráncsok, a Brüsszel, a háború, meg Gyurcsány miatt nem foglalhatták el méltó helyüket a történelemben. Krahácsot a „szankciós infláció” után a „háborús infláció” sújtotta, amit a „háborús költségvetés” súlyosbított. Krahács felemelkedése akkor kezdődhet, ha az amerikaiak Trumpot elnöknek választják, aki egyetlen nap alatt elfújja a háború, a migráncsok, meg az infláció szelét.
Végre van egy kiváló exportcikkünk: Krahácsot elnyomó bűnbakok. Szerbiától Szlovákiáig eladható, hiszen az összes autoriter, a nacionalista-soviniszta-fasiszta ideológiával cicázó főnöknek ugyanaz az akarata: nekik is a saját hatalmuk megőrzése (meg persze a haza) az első, de hát mindenütt „nyomják Krahácsot!”.
Milyen szerencse, hogy a krahácsi gugyerákok újratermelése ilyen vacak demográfiai eredmények mellett szünetel.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. augusztus 21-én.