Hosszú menetelés
Mielőtt az emberiség béke utáni vágyát valamennyien magunkénak érezve feliratkoznánk a szemünkbe röhögve Békemenetnek elnevezett, Orbán diktatúrája melletti harcias felvonulásra, jusson eszünkbe a címben idézett mondásnak az eleje is. A Joszif Visszarionovics Sztálinnak tulajdonított szentencia így kezdődik, és ez legalább annyira vérfagyasztó, mint a vég: „Ha itt kő kövön nem marad…”.
Ebben a békeharcban minden elpusztul. Hiába imádkoznak a béke győzelméért a békepapok, akik – ahogy Orbán is – most jöttek a templomból, hogy együtt szortyogtassák a békepipát, a békeharc után maradt romokon elmélázva az éppen aktuális nagy Sztálinnal. Most éppen Budapest „békéje” érdekében rombolja le a zsarnok mindazt, amit Budapest, a főváros jelent: fejlett tömegközlekedést, a kivilágított, gyönyörű házakat, a színházakat, a hangversenyeket, az egyetemeket, az Akadémiát, a magyar kulturális életet, egyszóval mindazt, amiért érdemes itt élni.
A BÉKE FELKENT PAPJA Orbán ájtatos arccal, tömjénfüstbe burkolódzva papol a békéről, miközben a saját békéje érdekében az ellenfelét igyekszik eltaposni. Kifejezett békevágyról tanúskodik a magyar vezérnek az a külföldi diplomaták előtt még 2020-ban elhangzott mondata is, hogy „megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”.
Mondta ezt akkor, amikor egyetlen igazán komoly ellenféllel kellett Magyarországnak (is) megbirkóznia: a Coviddal. A közönség figyelmét a járvány elleni védekezés kötötte le, ezért a „békevágytól” fűtve ezt az évet a magyar zsarnok a saját hatalmának és mindenhatóságának növelésére használta ki.
Így többek között arra, hogy ne kelljen kifizetni a börtönök zsúfoltsága miatt megítélt kártérítéseket; hogy az egyetemi hallgatók nyelvvizsga nélkül is diplomát szerezzenek; a kórházbezárások álcázott előkészítéseként a járványra hivatkozva kiürített 39 ezer kórházi ágyat (10 ezer krónikus beteget küldött haza); a fegyveresekhez szoktatás érdekében bevezette az iskolaőrséget; a Vidnyánszky által vezetett kuratóriummal megszállta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet; a tudományos kutatásra szánt pénzekről való döntést a kormány egyik mamelukjához rendelte; a Kúria elnökének egy bírói gyakorlattal nem rendelkező mamelukot választatott.
Megnehezítendő az ellenzék dolgát úgy módosíttatta a törvényt, hogy csak azok a pártok indulhassanak a választáson, amelyek a korábbi 27 körzet helyett 71 egyéni körzetben indítanak jelöltet. Végül az Alaptörvény módosításával átszabta a „rendkívüli jogrendet”, amellyel – ha inogna a kormányhatalom helyzete – előkészítette a hadiállapotra és a szükségállapotra vonatkozó szabályokat. Azt a két bombát, amelyeket bevetve nem is kell választásokat tartani, a korábbi országgyűlés pedig a helyén maradhat.
Figyelemre méltó az is, hogy éppen azoktól a szervezetektől, az önkormányzatoktól vonták el a forrásokat – egyfelől szolidaritási hozzájárulás címén, továbbá a gépjárműadó egy részének lefoglalásával -, amelyeknek a legtöbb ismeretük volt a Covid miatt jövedelemkiesést elszenvedett lakosok helyzetéről, és képesek lettek volna nekik segélyeket fizetni. Ennek a fő célpontja és legjelentősebb tételektől eleső kárvallottja éppen Budapest volt.
2023 ÓTA AZ OSZTOGATÁS FOSZTOGATÁSBA FORDULT ÁT Az Orbán újraválasztása érdekében bevetett két csodafegyver – az ország GDP-jének közel 12 százalékát elérő osztogatás és a háborús riogatás – együtt megroggyantatta a gazdaságot. Szárnyal és csak drasztikus módon elfojtható az áremelkedés, befagyott a magas államháztartási hiány és stagnálás közeli a gazdasági növekedés. Alacsony a fogyasztás és a beruházások folyamatosan esnek vissza.
Ennek a makrogazdasági következményei sem rózsásak, hiszen gondoljunk csak bele: abban a világban, amelyben még az USA adósbesorolását is visszanyesik a hitelminősítők, mi lehet annak a kicsi, nyitott országnak a sorsa, amelyiknek évente több milliárd eurónyi adósságot kell megújítania. Nem csupán az a kérdés, hogy a 2026-os választásokat hogyan nyeri meg a magyar zsarnok, ha üres a kincstár, hanem az is, hogy azok az oligarchák, akiket a tenyeréből etet, elkezdték a vagyonukat kimenteni. Egyszerűen elkezdtek nem bízni abban, hogy Orbán – ahogy a rendőrség Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben c. könyvében – majd fenn tudja tartani a rendet. Félnek attól, hogy ez a rend az utcára vonuló katonák és rendőrök rendje lesz, és nem az eddig megszokott békés gazdagodásé.
Ha felidézzük, hogy az építési minisztert „leépítési miniszter”-nek nevezik, aki ugyan aranyszájú szónok és cifra szidalmakra képes, de mindazokat a beígért projekteket törölte, amelyekből a visszaosztáskor a Mr. 20%-nak elkönyvelt oligarchák gazdagodtak, akkor látjuk: nem véletlenül nevezik őt maguk között Lázálom Jánosnak.
Az sem tűnik jó hírnek, hogy a magyar zsarnok aktuális jobbkeze, Nagy Márton kétnaponta beszél önmagát meghazudtoló zöldségeket, így az az alig létező bizalom, amit az előző jobbkéz, Matolcsy György a jegybank alapítványaiból kitalicskázott százmilliárdokkal együtt végképp elherdált, már nem építhető vissza. A magyar zsarnok számára a „nem megszorítás” csak akkor megy, ha legalább az Európai Uniótól „dől a lé”. De most az sem dől, sőt arra van kilátás, hogy egyáltalán nem jön, egyetlen peták se.
Ha pedig se pénz, se posztó, akkor nem marad más hátra, mint a megfélemlítés: elő kell venni a szuronyokat, mint amilyen a Szuhi, a Szuverenitásvédelmi Hivatal meg az átláthatósági törvény „megalapozott” építménye. A magyar zsarnok olvasottsága korlátozott, így vélhetően nem olvasta Talleyrand-t, a nagy francia köpönyegforgatót sem, aki azt mondta, hogy „a szuronyokkal sok mindent lehet csinálni, de ülni rajtuk kényelmetlen”. Pedig Orbán most elhatározta, hogy – példaképéhez, a háborús bűnös, ájtatosképű Putyinhoz hasonlóan – ráül a szuronyokra.
STATUÁLNI KELL!!! AMIT MEGELŐZHET A PROVOKÁCIÓK SORA Vidéki gyerekként tudja, mit jelent a padlássöprés, amit most csinál a fővárosban. Tudja, hogy a farizeus módon szolidaritási hozzájárulásnak nevezett fővárosi büntetőadó behajtása arra kell, hogy a neki mindig ellenálló (Horthy szavaival) „bűnös város” térdre rogyjon, elkezdje polgárai életét tönkretenni.
Akadozó közlekedés a fővárosban is – amire Lázálom János az ország egészében egyedül képes volt. Elsötétülő utcák – amire a királyi vej által szorgosan hazavitt milliók nyomán sok vidéki város ráfanyalodott, hiszen tőle kellett közvilágítás-korszerűsítést rendelniük. Akadozó szemétszállítás – amit a MOHU, a vezér belföldön nyaraló haverjának a cége hatalmas veszteséggel, országosan elintézett.
Ha pedig fővárosi szolgáltatások dolgozói kezdenének jogos tiltakozásként ellene tüntetni, vagy netalántán sztrájkolnának, majd letöri őket. Ha kell, a szükségállapot elrendelésével, oszt’ egyszerre megoldódik a választások gondja is, hiszen szükségállapot idején választást sem kell tartani, meg a 135 bátor ember is a helyén marad. Minthogy Orbán a sztrájktörvényt oly mértékben átíratta, és a szakszervezetek jogait oly mértékben korlátozta, hogy jogszerűen tiltakozni szinte nem is lehet, így minden tiltakozás, beleértve az alkotmányellenesen megszigorított gyülekezési törvénybe ütköző tiltakozást is, azonnal kiváltja a retorziót.
Ekkor nem kell más, mint rámutatni, hogy az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető súlyos, jogellenes cselekmény történt, ami az alkotmányos rend felforgatására irányul, oszt’ jónapot! Ha a főváros egy ilyen beavatkozással elesik, akkor már nem kell Magyar Péterrel sem törődni, hiszen azt, hogy a szükségállapot idején mi a teendő, a szabályozás nem részletezi – azon kívül, hogy a kormány a „kihirdetésre okot adó körülmény azonnali kezeléséhez szükséges mértékben egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.”
Azaz a kormány mindent megtehet, oszt’ jó napot! És ezzel tényleg béke lesz, ha kő kövön nem marad is.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. június 10-én.
