Az első kettő ötven éve jelent meg A Hétben. A költő 1944. október 5-én született Sepsiszentgyörgyön, most töltené a hetvenhetet, 2008. október 2-án halt meg Budapesten, nem érte meg a hatvannegyedik születésnapját. Negyvenéves kora óta élt Magyarországon.
Federico
Most csendes vagyok, nem is hasonlítom
magam sem tóhoz, sem megtalált szavakhoz:
a békességhez, mely szöges rudak csúcsain is
loboghat, s valakit hazahív tán.
Kard, vért olajos visszfénye vetül rám,
citeraszó szakad ide távolról s illatok,
öreg falakon csiga ezüstöz, és
kell lenni egy tengernek is, túl a szemhatáron,
hogy teljes legyen a hangulatom.
García Lorcát akarom látni mostan,
visszafelé jöjjön, át az időn idáig,
eddig a csendig, vérszekfűjével,
lassú-kényesen vonuljon át a városon,
amit neki rendeztem be így,
valahol a cinkos történelemben, este.
Csak éjfél nincsen, s hiába
billen holnapba a felszabott idő,
a költők nem mennek el az egyetlen
lehetséges: a hajdani találkozóra,
körbeülni a vágyott csend lombja alá –
születés, halál közt lengnek ingaként,
örök időt mérnek mindörökké. Ámen.
Fakír
Feldobott álmok kígyó gerincén
holdramásznak csecsemők, vének –
babinda-kúszásuk imádság.
Lelkek zászlóznak a kígyókötélen.
Idehullámzik a gyermeki táj,
Itachából egy gálya, át az éneken.
Szélétől bomlik az éj megint s elölről –
Asszonyi várás gyermeket növeszt
Majd férfiként csap a partra, de már
csecsemő-vének kúsznak kígyókötélen,
s a nap tengerbe temeti a szeretőket.
Megjelent A Hét II. évfolyama 40. számában, 1971. október 1-én.
Vers
A fát a versben mindenki érti,
s ha ríme is van, bár sivár,
mint keresztútnál, a rímkeresztben,
szemekben összeáll a táj.
Összefut már a tej, a nyál, a nyáj,
összeér vér, a száj s ide
kötődik százados szállal ezer
szabadon kódorgó ige.
Ritmusra jár az óra s a medve,
forog e kerge-körbe-tánc –
Van kenyér és rím a boldogságra,
ha csábít illat-asszonánc.
És a vers ma asszonyom helyén ül,
s a vers a lakályos hiány –
Egy idő- vagy versszakban tenyérből
fogunk olvasni már.
Villon
Jó fiúk, öreg cimborák,
ne hagyjátok veszni a részem,
ha a világ már ily fonák,
hogy fal nő körénk a penészen:
munkát keressetek a pénzen.
Ha jót teszek, akaratlan,
s mert két feléből lesz az érem:
nem magam, csak munkát hagytam.
Itthagyom sok közös emlék
rám eső felét is, vigyétek,
de ha mégis pokolra mennék
– emléket hagyni legfőbb vétek –
tiszta folt lesz rajtam a bélyeg.
leltár hibázik miattam,
s még megfizettek, félve félek,
mert loptam magam, el nem adtam.
Szeretőmnek a hiányom,
nem adhatok már mást örökbe;
lehet, nyerhet is a káron –
életemben sem tellett többre.
Nem madár voltam, csak a röpte.
Most fenn vagyok, oly magasban,
egy cigánygyerek is leköpne,
mert nem magam, csak kezem adtam.
Ajánlás
Herceg, hallod-e, hogy hallnak?
Nézed, ugye, hogy egyre néznek?
Szemükön pénz, bár meg se haltak,
és én csak játszom, én csak élek.
