Nem vettem részt a Dobrogeanu-Gherea születésének 120. (és halálának 55.) évfordulójára rendezett tudományos ülésszakon. Ezért ezt a kissé megkésett megemlékezést annak az örvendetes meglepetésnek az említésével indítom, amelyet nekem e szesszió tematikájának már puszta felsorolása is okozott. Ez a meglepetés ugyanis kitűnő alkalmat adott a magamfajta régi és hűséges Gherea-fordítónak és interpretátornak, hogy elgondolkozzam művén és sorsán.
Hozzátehetem ehhez még azt is, hogy egy tudományos munkámmal kapcsolatban hosszú hónapok óta szinte abban a korban élek, amely Ghereáé volt, és azokkal a marxistákkal foglalkozom, akik mesterei vagy harcostársai voltak. A múlt század nyolcvanas éveiről van szó, amikor például az akkor már öreg Engels, alig néhány évvel 1895-ben bekövetkezett halála előtt, annyi más nyelv után románul is megtanult, hogy a Revista socialăt és szerkesztőjének (vagyis Ghereának) írásait eredetiben olvashassa. Engels körül felmerül a Ghereával körülbelül egyidős Kautsky, akinek elveit ő is vallotta abban az időszakban, amikor Kautsky az ortodox marxizmus képviselője volt a német szociáldemokrata pártban, és Eduard Berstein is, akivel Gherea szembefordult, amikor Engels halála után Berstein meghirdette a marxista elmélet revízióját.
Ghereát ebben a nemzetközi környezetben elhelyezve óhatatlan a felismerés, hogy példája, tanítása, elméleti és kritikusi tevékenysége, amely az én ifjúkoromban, amikor felfigyeltem rá, és később is, amikor a nagy forradalmi változások kora következett be, még időszerű, gyakran egyáltalán nem kíméletes viták központjába került, immár a történelemé. Oly értelemben is, hogy a történetírás tárgya. De még inkább oly értelemben, hogy a történelem tanulságait és tanításait fürkésző reflexiót táplálhatja és táplálja is.
Említettem a Gherea-szesszió tematikáját, amelyről, egy rövid lap-híradásból értesültem. Az első tanulság a korabeli marxisták sokoldalúságát állítja az érdeklődésem (s talán nem csak az én érdeklődésem) középpontjába. Bevallom, hogy e vonatkozásban, Marxról és Engelsről nem is szólva, a Ghereák, Kautskyk, Plehanovok, Rosa Luxemburgok, Mehringek és kortársaik tudományos alkotómunkája és gyakran rendkívül nehéz körülmények között kifejtett újságírói és tudományos publicisztikai tevékenysége – mintakép, amelyet azonban követni a huszadik század második felében istenkísértés volna. Szerencsére, már senki sem kér ilyesmit számon a mai marxistáktól.
Gherea példájánál maradva vizsgálható és – ha nem is kellő elmélyültséggel – tanulmányozzák is szerepét a román szocializmus elméleti megalapozásában, részvételét a második internacionalé nemzetközi problémáinak tisztázásában vagy az első világháború éveiben a balkáni szocialisták békevédő erőfeszítéseiben. A pártépítő, szocialista nemzedékeket nevelő Gherea munkájának logikus kiegészítése, szerves alkotórésze a marxista elmélet terjesztése-népszerűsítése. Ennek a tudományos igényű, egyben rendkívül közérthető és a meggyőződés hevétől is átfűtött irodalmi tevékenységnek mesteri példája Gherea tanulmányai és brosúrái, amelyek évtizedeken át értek meg újabb és újabb kiadásokat, elég gyakran közvetlenül a második világháború után, majd válogatott formában újabban is.
Az ismertetés, a népszerűsítés csak stáció volt, amelynél sem Gherea, sem említett társai nem pihenhettek meg a jól végzett munka elégtételével. Küldetésük parancsa volt, hogy az újabb történelmi helyzetekben tovább építsék az élő egyetemes marxista elméletet és még inkább az, hogy konkrétan vizsgálják, úgyszólván regionálisan, sőt egy-egy ország egyedi körülményeire is alkalmazva, azokat a helyi sajátosságokat, amelyek elhanyagolása puszta sémává teheti a még oly mély és helyes elméleti tételeket.
A marxista gondolkodásnak ezek a sajátos területei jelentkeznek Gherea két késői munkájában: a romániai földkérdést vizsgáló Neoiobăgiában és talán még inkább A szocializmus az elmaradt országokban című tanulmányában. Érthető az, hogy sokáig éppen ezek az elméletileg rendkívül eredeti és a marxista módszerek alkalmazásában úttörően bátor munkák váltották ki a legélesebb vitákat, a kritikátlan teljes elfogadástól a teljes elvetésig terjedő skálán. Amikor is előfordult, hogy Gherea posztumusz opponensei tulajdonképpen nem is vele, hanem általa, pár personne interposée, a maguk közvetlen ellenfeleivel hadakoztak.
Ebben a vonatkozásban hivatkozhatom a legbátrabban a történelemre, hiszen a Neoiobăgia által felvetett kérdéseket a történelem valóban és véglegesen megoldotta. Ami pedig a szocializmusra való átmenet kérdéseit illeti, anélkül, hogy itt részletekbe mennék, csak arra óhajtok emlékeztetni, hogy a ma konkrét kérdései természetesen egészen mások, újszerűek, de példás marad Ghereának az a törekvése, hogy az egyes országok sajátos helyzetéből adódó feladatokat és lehetőségeket vizsgálva egyben a történelmi fejlődés összfolyamatát és e folyamat dialektikáját is számításba vegye.
Annak a marxista nemzedéknek, amelyhez Gherea is tartozott, valójában a Marx és Engels utáni első nemzedéknek egy meglepő sajátossága az a fontos hely, amelyet érdeklődésükben és írásaikban a kultúra, a művészetek, különösen az irodalom kérdései foglaltak el. Elég a fentebb idézett névsorra gondolnunk (amely különben távolról sem teljes), és ez az állítás nem szorul bizonyításra.
E vonatkozásban Gherea sem volt kivétel. Ellenkezőleg: irodalomszociológiai tanulmányai, a nagy román klasszikusokat elemző és értékelő esszéi, az esztétika és az irodalmi kritika elvi kérdéseit vizsgáló írásai, az új marxista kritikai elveket hirdető és védelmező polémiái nem csak terjedelmileg foglalnak el fontos helyet művében.
Közvetlen hatásukkal is hozzájárultak ahhoz, hogy a marxizmus, amely Gherea és társai irányításával behatolt a szervezkedő munkástömegekbe, az értelmiség legjava előtt mint olyan tanítás jelenjék meg, amely új szót, nyomatékos és tanulságos új szót mond a kultúra és a művészet kérdéseiben is.
Érdekes módon Gherea irodalomkritikusi és esztétikusi hagyatékát (talán helyesebb volna irodalomszociológiai hagyatékáról beszélni) nem nyilváníthatnám olyan határozottan tisztán „történelmi“ érdekűnek, mint gazdaságtani, történetfilozófiai írásait. Nem mintha nem múlt volna el véglegesen az irodalomszociológiának az a szakasza, amelyben Gherea élt, a pozitivista-scientista szakasz. De éppen éveinkben merül fel élesen és sürgetően az a feladat, hogy a marxista kritika nézzen szembe a művészetek és az irodalom fejlődésének jelenlegi szakaszában jelentkező kérdésekkel, és haladja alkotóan túl, semmit el nem veszítve a kutatások és elemzések új eredményeiből, azokat a zömmel neopozitivista jellegű törekvéseket és elméleteket, amelyek éppen úgy előmunkálatok lehetnek a mai marxista esztétika és kritika megalapozásához, ahogy a pozitivizmus taine-i szakasza volt az az alap, amelyre támaszkodva Gherea, Mehring, Plehanov a Marx-utáni időkben a marxista kritika megalapítóivá lettek.
Gherea időszerűségét nem és nem elsősorban a kerek életrajzi dátumok biztosítják, hanem azok a kérdések, amelyeket a maga korában eredeti módon megoldott és még inkább azok a mai, égető kérdések, amelyek megoldásának szükségszerűségéről és lehetőségéről példája s vele együtt kortársainak példája győz meg bennünket.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 23. számában, 1975. június 6-án.