A könyv – sajátos áru
Az előző krónikában, a könyv ipari korszakáról szólva, viszonylag részletesebben említettem a könyvnek mint ipari terméknek és mint szellemi javak közvetítőjének felszabadulását a korábbi béklyókból, és csak érintőlegesen szóltam arról az új rabságról, amelybe éppen tömegessé válhatóságának ténye döntötte a kapitalizmus feltételei között. Az, hogy nagyiparilag előállított áruvá vált. Tehát, hogy a kisvállalkozó helyett kapitalista nagyiparosok tervezik és valósítják meg termelését és terjesztik.
A könyv mint áru fejezetben igen sok mindenről kellene szólni. Elégedjünk meg itt néhány egyszerű utalással.
Az áru feltételezi a vevőt. A fizetőképes vevőt.
Már ebben az elemi vonatkozásban is kitűnnek a könyv árujellegének sajátosságai.
A könyv elvben tömegfogyasztási cikk. Nélkülözhetetlen szellemi táplálék. Ugyancsak elvben. De meg lehet nélküle is lenni. Az természetesen más kérdés, hogy milyen helyrehozhatatlan károkkal jár ez az egyénre és a közösségekre.
Josue de Castro híres könyvének címét variálva, aki megírta éhségföldrajzát, megírhatná valaki a könyvéhség földrajzát is. Íme néhány adat ehhez a feltételezett tudományos vizsgálódáshoz:
Az 1965-ben megjelent mintegy 450 000 könyvből (könyvcímekről van szó) 270 000 esik Európára, 85 000 Ázsiára, 64 000 Észak-Amerikára, 13 000 Dél-Amerikára, 15 000 Ausztráliára, 7000 Afrikára.
Ha ezeket a számadatokat az egyes világrészek lakosságához viszonyítjuk, minden további nélkül három kategóriát állíthatunk fel:
Európa, Észak-Amerika, Ausztrália a megjelent könyvek száma (hozzátehetjük példányszáma) alapján a könyvtermelésben fejlett világrészek; Ázsia és Dél-Amerika – elmaradottak; Afrika pedig aggasztóan elmaradott.
Ezek az adatok nem meglepőek, és világrészenként elég pontosan fedik az anyagi javak termelésének megfelelő adatait. A termelésben és az anyagi javak fogyasztásában többé vagy kevésbé elmaradt országok ugyanilyen helyzetben vannak a könyvtermelést (és természetesen a könyvfogyasztást) illetően is.
A harmadik világ elmaradottságát, amely elsősorban technológiai jellegű és a történelmi múlt hagyatéka, kíséri és részben magyarázza kulturális elmaradottsága, amelyet a könyvtermelés számadatai is illusztrálnak.
A nagyjában fejenként évi három könyvet jelentő világátlagból aránytalanul kis töredék jut ezekre a világrészekre. Akár az egy főre eső jövedelem világátlagából. Ezzel azonban vége is az analógiának.
A könyvéhség földrajzának körvonalai ugyanis sokkal bonyolultabbak a fizikai nélkülözés határait jelző görbéknél. Furcsábbak és kevésbé könnyen magyarázhatók.A könyvfogyasztás ugyanis meglepően szabálytalan és aránytalan a könyvtermelés szempontjából fejlett egyes országokon belül is, amelyek azonosak a gazdaságilag és technikailag fejlett országokkal.
Azt természetesen minden irodalomszociológia nélkül is tudtuk, hogy a könyvfogyasztás nem egyenletes és nem mutat közvetlen analógiát sem a létszükségletet kielégítő termékek (mondjuk az élelmiszerek), sem a fényűzési cikkek fogyasztásával.
De még ennek ismeretében is meglepő, egyenesen meghökkentő a különböző igen fejlett és régi kultúrával rendelkező országokban végrehajtott könyvankétok eredménye. Sok közül csak kettőre hivatkozom. Nyugat-Németországban és Franciaországban egymástól függetlenül végrehajtott vizsgálódások egybehangzó tanúsága szerint a felnőtt lakosságnak körülbelül fele egyáltalán nem vásárol könyvet, és nem tart könyvet lakásában.
Ez a negatív ténymegállapítás természetesen csak a könyvekre vonatkozik. Gyakorlatilag mindenki vásárol nyomtatványokat, főként illusztrált lapok és folyóiratok formájában. De annak a bizonygatására sincs szükség, hogy ez a különben tömeges nyomtatványfogyasztás nem kompenzálhatja, még csak nem is enyhítheti az akut könyvhiánynak, tehát kultúrálatlanságnak a tüneteit és következményeit, amelyeket a fenti ankétok jeleznek.
A helyzetet az úgynevezett zsebkönyvek elterjedtségének adatai is ugyanebben az egyáltalán nem örvendetes fényben mutatják be. A zsebkönyv szó az utóbbi néhány évtized során igen jellemző és egészében pozitív jelentésváltozáson ment át. Régen zsebkönyvnek nevezték azokat a rendszerint bibliofil kiadványokat, kis formátumú, gondosan előállított könyveket, amelyeket „tartós használatra” szántak (a papok breviáriumai, a költészetkedvelők almanachjai, klasszikusok válogatott művei stb.). Valósággal is zsebkönyvek voltak ezek, szép papírjukat, gondos, tartós, nem ritkán drága kötés védte; tehát alkalmasak voltait arra, hogy sétálva lapozgassa őket tulajdonosuk, és használat után zsebébe süllyessze. A modern zsebkönyv e vonatkozásban ellenkezője a réginek. Nem tartós, hanem egyszeri vagy ritkább fogyasztásra szánják. Grafikai megjelenése versenyre kel egy kevésbé dicséretes kiadványtípuséval: a hírhedt ponyváéval. A modern zsebkönyv ponyvaformában (de azzal ellentétben, lehetőleg mégis ízléses prezentálásban) értékes műveket visz ki a piacra, a jelképes ponyvára: a pályaudvarok kioszkjaiba, a drugstore-okba, a nagy áruházakba, az utcai elárusító asztalokra.
A könyv elterjedésének szép és ígéretes fejezetét nyitotta meg ez a divat.
A kisebb-nagyobb periodicitással megjelenő zsebkönyvsorozatok egyike-másika már több ezer számot megért. Alig létezik a klasszikus és a modern irodalomnak olyan remeke vagy értékes alkotása, amely ne kapott volna helyet ilyen sorozatokban. A legutóbbi néhány év során a zsebkönyvek divata véglegesen megszilárdult, az eleinte szinte kizárólag szépirodalmi tematikájú zsebkönyvek mellé művészeti, történeti, filozófiai, szociológiai, természettudományos zsebkönyvsorozatok is léptek.
A modem zsebkönyvtermelés a művészetek, a tudományok és az irodalom minden területéről korábban elképzelhetetlenül gazdag választékkal szolgálhat. Elhárít egy olyan látszólag jelentéktelen, valójában komoly akadályt is a könyvek terjedésének útjából, amiről számtalan lélektani vizsgálódás tanúskodik, ti. a nem értelmiségi foglalkozású virtuális „fogyasztók” nagy része nem mer könyvesboltokba belépni, és nem tudja azt, hogy ott a könyveket lapozgatni, nézegetni illendő és nem tiltott dolog. A zsebkönyvek kimentek a könyvesboltokból az utcára s mindenüvé, ahol a modern tömégélet zajlik.
Az eredmény?
Számszerűleg kitűnő és lelkesítő. Jó irodalmi művek, tudományos munkák igen nagy példányszámban terjednek zsebkönyvek formájában. A zsebkönyvkiadványok összesített példányszáma százmilliókra és milliárdokra rúg. De… (és ez a „de” elszomorító volna, ha nem értenénk okait és nem kínálkoznának megoldási lehetőségek) a zsebkönyvek divata alig tágított a könyvvásárlók hagyományos körén. Csupán az történt – természetesen ez is messzemenően pozitív jelenség –, hogy a könyvek iránt érdeklődők bizonyos rétegei (főként tanulók, egyetemi hallgatók, kezdő értelmiségiek) az olcsó zsebkönyvek formájában hozzájutnak a szükséges munkákhoz, és így már egészen korán megfelelő kézikönyvtárakat szerezhetnek be, képzésük és művelődésük nagy hasznára.
Alapos és sokoldalú közvéleménykutatási ankétok és a belőlük levonható általánosított számadatok bizonyítják, hogy a zsebkönyv ugyan kitört a könyvkereskedésekből, de sem előnyös ára, sem vonzó kiállítása, sem könnyű és kényelmes megvásárlási lehetősége nem segített új olvasók meghódításában. Zsebkönyvet nem értelmiségi rétegek tagjai, munkások alig, parasztok pedig gyakorlatilag egyáltalán nem vásárolnak. Ezt bizonyítják egybehangzóan a modern zsebkönyvek szülőhazájából, Angliából, valamint Franciaországból és Nyugat-Németországból származó ankéteredmények.
A fentiekből adódik a következtetés: a könyvéhség, ellentétben a fizikai éhséggel, vagy egyes árucikkek meg vásárlására irányuló, gyakran éppen a reklám által kiváltott óhajjal olyan hiány, amelynek következményei kellemetlenek és károsak ugyan a közművelődésre, és általában az ember embernek maradására, az ember szellemi és erkölcsi fejlődésére nézve, de maga a szenvedő alany nem érzi e következményeket. Megfelelő társadalmi körülmények, célratörő intézkedések rendszere és kedvező általános légkör megteremtése teheti csak lehetővé a hiányérzet kiváltását és kielégítése igényének felkeltését. Ez a folyamat már nem pusztán a könyv ipari termelésének korszakában, hanem ennek a korszaknak egy új kulturális fejlődési szakaszban való folytatásában bontakozhat ki.
A legrégibb mass médium, a könyv, az újabb és legújabb mass médiumok társaságában, az ő látható és hallható szövegkörnyezetükben kell hogy utat törjön magának világviszonylatban a virtuális olvasók kilencven százaléka, a legfejlettebb országokban is a lehetséges olvasók jó ötven százaléka felé.
Megjelent A Hét III. évfolyama 29. számában, 1972. július 21-én.