Történeti nézet
A szociológiai vizsgálódás sajátos területe a jelen. Maga a szociológia, mint tudomány, éppen azáltal vívta ki létjogosultságát, hogy a társadalom mozgásának hagyományos, történeti, múltba néző vizsgálata mellé, újdonságként, a kutatóval és a közönségével egyidejű társadalmi folyamatok és állapotok vizsgálatát állította. Folyamatosan kidolgozva az ilyen vizsgálat eljárásait és módszereit, az új tudományág polgárjogot vívott ki.
Ezen a helyzeten mit sem változtatott a szociológia megjelenése óta eltelt bő évszázad. De megnyílt annak a lehetősége, hogy a szociológia és a szociográfia módszereit a múltra is alkalmazzák. Ily módon új dimenziók teremtődtek meg a történelmi vizsgálódásban. Ezzel a lehetőséggel hasznosan és tanulságosan élhet a könyv szociológiája is.
Ennek a lehetőségnek csupán illusztrálását, az adott keretben nem kiaknázását szolgálják az itt következő adatok és fejtegetések. Elsősorban a könyvtermelés történelmi fejlődésére vonatkozó számszerű adatokból szeretnék idézni. Ezeknek a statisztikai adatoknak ésáltalában a könyvstatisztikának helyes értelmezéséhez néhány bevezető megjegyzés szükséges.
A könyvek példányszáma, a könyvtermelés minőségi összetételére vonatkozó adatok csak általános felvilágosításokat nyújthatnak a könyv tényleges funkcióira, hasznára vagy kárára, ilyen vagy olyan hatására vonatkozólag.
Engedtessék meg ezt az állítást egy adattal aláfestenem, amelyet Marosi Barna a marosvásárhelyi századfordulóról szóló, A Hétben megjelent cikksorozatából merítek. Ha egy gyanútlan érdeklődő megismerkedne Bernády György könyvtárával, úgy e könyvtár gazdagsága, a könyvek gondozottsága, szép kötése alapján a híres vásárhelyi polgármestert nagy könyvbarátnak tartaná (amiben nem tévedne). De feltételezné azt is, hogy e könyvtár tulajdonosa nagy olvasottsággal rendelkezett, tehát könyvgyűjtő szenvedélye őt művelt, jó olvasóvá és ezáltal pallérozott emberré tette. Ez viszont, mint Marosi Barna cikkéből kategorikusan kitűnik, nem igaz: Bernády egyáltalán nem olvasta könyveit. Könyvgyűjtő volt, szépirodalmi és tudományos művek olvasója – nem. Ennek folytán aligha lehetett művelt ember. Érdemei más területeken keresendők. A könyvstatisztikák felhasználásában tehát óvatosan kell eljárni. Tanúságuk a könyv hatását, szerepét illetően csak közvetett lehet. De elég hosszú időszakok és elég nagyszabású kiadványok vizsgálata mégis elég nagy valószínűséggel értelmezhető. A számszerű adatokból következtethetünk arra, hogy a könyvnyomtatás feltalálása sürgető társadalmi szükségletet elégített ki, és hogy a könyvnyomtatás hozzájárult azoknak a társadalmi folyamatoknak a meggyorsulásához amelyeknek keletkezését köszönhette.
A könyvstatisztikák számszerű adatai fényt vetnek azoknak a társadalmi csoportoknak és intézményeknek létezésére és dinamikájára, amelyek a könyv előállítását (szerzők, nyomdászok, kiadók), terjesztését (könyvkereskedelem) és gyűjtését, megőrzését (könyvtárak) biztosították. De ezen túlmenően nagy tévedések kockázata nélkül elfogadhatjuk, hogy a kiadott könyvvek számának még inkább példányszámának növekedése az olvasók számára is következtetni enged; hogy a könyvkereskedelem számadataiból is ellenőrizhetjük a más forrásokból nyert adatokat. Mindezek lehetővé teszik a könyv múltbeli életét jelző számadatok általánosítását valamilyen történeti könyvszociológiában.
Kezdjük néhány olyan egészen általános számadattal, amelyek elvontságukban is alkalmasak lehetnek a nyomtatott könyv életének jellemzésére.
Ezek a számok már a kezdetetnél meglepők.
A könyvnyomtatás első fél évszázadában (1440 és 1500 között) Európában hozzávetőlegesen 30 ezer kiadvány jelent meg. Ezek az incunabulumok (ősnyomtatványok). Egy-egy kiadvány példányszámát átlagban 500-nak véve, ez hozzávetőlegesen 15 millió könyvet jelent. Az incunabulumok nyelvi összetétele a következő: latin 77%, olasz 7%, német 5%, francia 5%, egyéb nyelvek 6%.
Tartalmilag az őskiadványok a következőképpen osztályozhatók: vallásos művek 45%, szépirodalmi művek 30%, jogi művek 10%, természettudományos művek 10%, más természetű művek 5%.
A könyvkiadás történelmi dinamikáját a következő számadatokkal érzékelhetjük: a XVII. században 1 250 000 cím jelent meg, vagyis évenként 12 500, a XIX. században 8 000 000 cím, tehát évenként 80 000. A XX. századi helyzetet az 1950-1970-es két évtized számadatai érzékeltetik. E két évtizedben szintén 8 000 000 mű jelent meg, vagyis annyi, mint az egész XIX. században – évekre felosztva 400 000 mű, szemben az előző század évi 80 000-es átlagával. Ezeknek a számoknak az ismeretében megkockáztatható a válasz Vörösmarty kérdésére: „Ment-e akönyvek által a világ elébb?” És ez a válasz pedig nemcsak annyiban különbözik az övétől, hogy jól-rosszul számokra és e számok értelmezésére támaszkodik. Illúziótlanul óvatos, de az övénél derűlátóbb lehet.
A tartós, rejtett, az írástudók számában, a tudás lassú, fokozatos, de feltartóztathatatlan terjedésében megnyilvánuló hatások mellett, amelyeket csak a történelem mércéjén olvashatunk le hozzávetőlegesen, a sajtó, a könyv létezésének fél évezrede során nagy és nyílt csatákban is részt vett. Amilyenek a XVI. századi reformáció, a XVII. és XVIII. század polgári forradalmai és a XIX. század szocialista mozgalmai.
E vonatkozásban már a XVI. század könyv története olyan adatokkal szolgál, amelyek meggyőzően bizonyítják, hogy a nemzeti nyelvekre fordított biblia, Luther, Kálvin és társaik tanítását hirdető vagy támadó füzetek, röplapok hada közvetlenül hatott a korban. Első ízben általuk bizonyítható, hogy a nyomtatott szó a társadalmi harc hatalmas eszközévé lett.
A XVI. század első felében a különböző nemzeti nyelveken megjelent bibliakiadások hozzávetőleges példányszáma túlhaladta a milliót; a második fél évszázadban lényegesen nagyobb volt a bibliakiadások példányszáma. A későbbi számadatokhoz viszonyítva szerény számok ezek. De meg kell gondolnunk, hogy a biblia volt az a könyv, amely elsőnek tört ki az írástudók, a papok és tudósok szűk köréből, és talált utat az „egyszerű” olvasóhoz, akinek házában gyakran egymaga képviselte a kultúrát és a tudást. Ugyancsak a reformáció harcainak nyomtatott művekkel jelzett irodalmi frontján jelentkezik két, a későbbiekben döntő fontosságú folyamat. Az egyik az anyanyelvűség győzelme a nemzetközi nyelv, a tudós és humanista eszperantó – a latin felett. A másik a szellemi harcok nehéztüzérsége, a könyv mellett a felderítők, a könnyűlovasság jelentkezése röplapok, polemikus füzetek, nyomtatásban való terjesztésre szánt episztolák légiójában.
A könyv története, társadalmi funkcióinak kiteljesedése e vonatkozásokban is már a reformáció idején összeforr a nyomda másik fő szellemi termékének: a lapnak, az újságnak a kialakulásával. A modem értelemben vett újság (vagyis híreket közlő időszaki sajtótermék, melyet lapnak is neveztek és neveznek, mivel a füzetben, kötetben jelentkező könyvvel ellentétben rendszerint laza nyomtatott lapokból áll) elődjeivel már a könyvnyomtatás felfedezése előtt találkozunk. A fametszetű képektől kísért, ugyanarra a táblára vésett dúcról sokszorosított röplapok ezek, amelyek háborúkról, koronázásokról, csodás eseményekről adtak hírt. Ezek száma a könyvnyomtatás felfedezése után megsokszorozódott, és lassan-lassan utat tört a periodikusan ismétlődő megjelenésű lapoknak. A reformáció idején a pro és contra vitairatok ezrei jelentek meg. Egyetlen számszerű adatot idézek itt a reformáció fénykorából: az 1520 és 1530 közti évtizedből (Luther 1517-ben tűzte ki a wittembergi templom kapujára téziseit és 1520-ban adta ki német nyelven A német nemzet keresztény nemességéhez című röpiratát) 630 német nyelvű polemikus röpiratot tartanak számon.
A második példámat talán nem is szükséges számadatokkal kísérni, annyira nyilvánvaló és ismeretes. A XVII. századi angol forradalom és az 1789-es francia forradalom között bontakozott ki a felvilágosodás, az első sok tekintetben már modernnek számítható szellemi áramlat.
A mozgalomban részt vevő tudósok, filozófusok, szépírók, publicisták, újságírók, valamint a mozgalom intézményes oldalát képviselő nyomdászok, kiadók, könyvterjesztők hada természetesen nem tudhatta, milyen eredményre vezetnek törekvéseik, erőfeszítéseik, és nem ritkán a veszélyek, amelyeknek magukat kitették. Visszatekintően kitűnik, hogy a nyomtatott szó, a könyv és a füzet, a lap és a folyóirat, amely lényegében egy egész társadalmi osztályhoz, a polgársághoz szólt, és azt meg is tudta nyerni, hizonyos szempontok, álláspontok és meggyőződések elfogadására tudta rávenni, döntő és nélkülözhetetlen szerepet játszott a forradalom előkészítésében. Így alakult ki az a közvélemény és közhangulat, amely az uralmon levőket elbátortalanította, igazukba vetett hitüket megrendítette; a polgárságban és a köréje felsorakozó társadalmi rétegekben pedig kialakította és megerősítette a változó akaratot, igazuk és történelmi hivatásuk tudatát, és felkészítette őket a cselekvésre.
Mindazon felül, amit erről a korról, társadalmi és szellemi életéről a politikai, gazdasági történetből, irodalomtörténetből, a politikai eszmék történetéből tudunk, az így szerzett ismereteinket alátámasztva és alakulásuk folyamatát is érzékeltetve a könyvszociológia is értékesen hozzájárul annak megismeréséhez, hogyan alakít közvéleményt, gerjeszt hatalmas erőket a könyv, a lap és a folyóirat.
A másik példa, a felvilágosodással ellentétben, amelyet a különböző tudományágak sokoldalúan és mélyen feltártak, viszonylagos feltáratlanságával, feldolgozatlanságával vonz és kelthet érdeklődést. A könyv és a munkásmozgalom kapcsolata ez, amelynek felvázolása kerülő nélküli bevezetés lehet a könyvszociológia mai eredményeinek és feladatainak megközelítéséhez.
Megjelent A Hét III. évfolyama 26. számában, 1972. június 30-án.