Még a rendhagyó események között is a különlegesebb pillanatok közé tartozott Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus kilencvenedik születésnapi ünnepsége a MOM Kulturális Központ színháztermében. Van, aki már gyerekkorában a tévében is rajongott érte, van, akinek egy pillanat alatt változtatta meg jövőbeli terveit, általában viszont mindenki, aki ismeri őt, hálás neki.
Zene, irodalom, tudomány, meglepetésekkel teli emlékezések, barátságok és közös történetek – így ünnepeltük Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológust, biokémikust, etológust kilencvenedik születésnapján. A kellemes és sikeres előadások végéről ismerős tapsviharral indultak, s ugyanilyen mélyreható és ünnepélyes hangulattal folytatódtak azok a beszélgetések, amelyek felidézték a professzor úr példaértékű életét.
„A sikeres élet tele van kudarcokkal. A kudarcok határozzák meg azt, hogy az ember a végén mivé lesz”
– hangzott el többször is Csányi Vilmostól az est folyamán, hangsúlyozva, hogy az elbukásokból való újrakezdés képessége az, ami igazán formálja a személyiséget és meghatározza a jövőbeli sikereket.
Aki kíváncsi, hamar megöregszik – idézte fel Nádasdy Ádám magyar nyelvész, költő a gyerekkorunkból jól ismert mondást. „Nos, Csányi Vilmos élete tökéletes cáfolata ennek a szólásnak: egész életében kíváncsi maradt, és nemhogy hamar megöregedett volna – valójában meg sem öregedett. Ő az élő bizonyíték arra, hogy a kíváncsiság fiatalon tart, akár 90 éven túl is.” Nádasdy kiemelte az ünnepelt szerepét az etológia hazai meghonosításában, és azt, hogy az állatok viselkedésének vizsgálata az emberi viselkedés megértéséhez is közelebb visz.
Egy videóbejátszásban az etológust Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is köszöntötte: „Budapest, ez a lüktető, sokszínű közösség sokat tanult abból, amit ön egész életében kutatott, hogy a legfontosabb dolgok: a család, a közösség, a közös emlékeink nem maguktól születnek, hanem törődésből, odafigyelésből, abból a mély emberi vágyból, hogy tartozzunk valahová. 90 év nagy idő. De, amit ön felépített, az nem csak idő, hanem egy útvonal, amelyen biztonságosan haladhatunk tovább ezen az egyetlen közös otthonunkon, a Földön.”
Az est további részében a tanár úr tanítványai emlékeztek meg a közös munkáról, együtt töltött időről. Kubinyi Enikő Junior Prima díjas biológus már kislánykorában a tévé előtt nézte és rajongott Csányi Vilmos munkásságáért. „Arra gondoltam, hogy ha nagy leszek, akkor olyan akarok lenni, mint ő, olyan okos, és olyan sokat szeretnék tudni az állatokról is.”
„Megtudtad-e már, hogy mi az élet értelme? Az életnek nincs értelme. Az életnek gyönyörűsége van.”
Miklósi Ádám Széchényi-díjas biológus személyes hangvételű beszédében idézte fel, hogyan találkozott először Csányi Vilmossal a nyolcvanas évek elején, amikor még „remegő lábakkal” kereste fel Gödön, az etológia „száműzött tanszékén”. Mint elmondta, Csányi lelkesedése és szokatlan gondolatai – például a „kutya egy szőrös gyerek” vagy az „egyszemélyes csoport” – mély nyomot hagytak benne, még ha elsőre furcsának is tűntek. Köszönetét fejezte ki azért, hogy részese lehetett ennek a különleges szellemi közösségnek, majd tréfásan hozzátette: a hosszabb beszédet a professzor 95. és 100. születésnapjára tartogatja.
Topán József, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet főmunkatársa ezelőtt tíz évvel is hasonló módon köszöntötte tanárát. Köszöntőjéből az derült ki, hogy sorsfordító élmény volt számára az etológia vizsga 1986 decemberében, amely után Csányi felkérte szakdolgozójának. „Ha akkor ezt nem kérdezed meg, soha nem leszek etológus.” A professzort most nem tudósként, hanem kertészként méltatta.
„Akit a virágok szeretnek, az rossz ember nem lehet.”
Juhász Anna, az est házigazdája – visszatekintve Juhász Ferenc és Csányi barátságára – arra kérte az ünnepeltet, hogy foglalja össze, milyen helyet foglal el az életében az irodalom. „Számomra nincs különbség a tudomány és az irodalom között. Az irodalom azért érdekes, mert megpróbálja a gondolatokat szinkronizálni, megpróbál gondolatokat átadni, sokkal hatékonyabb módon, mint ahogyan azt a köznapi beszéd teszi.”
Pléh Csaba, Széchenyi-díjas magyar pszichológus, nyelvész a közös munkáikra, közösen folytatott beszélgetésekre emlékezett: egy olyan közös nyelvet idézett meg, amit mindketten szívesen beszélnek. „Vili szinte minden művészetben letette a névjegyét. Az írót ismerik mindannyian, azt is tudjuk – részben Éva révén is –, hogy mennyire zeneértő, mennyire központi a zene az életében. Az elméleti írásaiból pedig az is kiderül, hogy milyen fontos számára a tánc és a ritmus problematikája.” A pszichológus későbbi szavait, mely szerint Csányi talán egyedül a festészet és a grafika világában nem alkotott áthatót, Géczi János József Attila-díjas író és képzőművész cáfolta meg. Ő a következőképpen ünnepelte barátját: „Nagyon fontos volt a mi kapcsolatunkban, amit én folyamatosan vallok, amiben hiszek: hogy a művészet és a tudomány nagyon közel áll egymáshoz. Olyannyira, hogy azonos módszertannal dolgozik, csak éppen a kultúrtörténet kettéválasztotta. A vidéki élet is azt példázza nekem, hogy a köznapi élet is ugyanehhez a kettősséghez tartozik.”
Sípos Júlia, Csányi Vilmos egykori munkatársa egy tudományos folyóirat főszerkesztőjeként emlékezett az etológusra. És hogy miket tanult tőle a hosszú évek során? „Például az ellenállás és rugalmas alkalmazkodás titkát, ami kizökkent idő és bizonytalanság idején még fontosabb tudás. Azt, hogy mi az, hogy ragaszkodás a fontos dolgokhoz, ugyanakkor minden egyéb elengedése mondjuk egy ilyen félmondattal, hogy nincs időnk ilyen emberekre. Hogy hogyan hozzunk tudatos döntéseket saját cselekedeteink felett, és hogyan legyünk képesek felismerni mi az, ami felett viszont nincs hatalmunk. És azt, hogy egy adott helyzethez mindig megválaszthatjuk a viszonyunkat, hozzáállásunkat, ha az a helyzet nem is tőlünk függ. Azt, hogy ugyan nem változtathatjuk meg a múltat, nem irányíthatjuk teljesen a jövőt, de megválaszthatjuk, hogy kik vagyunk, mit képviselünk.”
Azt est végén a professzor „külső körébe” tartozó tanítványai is felköszöntötték őt. Tóth Balázs a közös gondolkodást emelte be a beszélgetésbe, amelynek egyik megfogható eredménye a Csányi Vilmossal közösen megírt Hiedelmeink című könyv. Dávid-Barett Tamás pedig bizton állítja, hogy a tanár úr minden tanítványát, köztük őt is, formálta, csiszolta, alakította.
Az ünnepi eseményt Hrutka Róbert, Gubik Petra és Furák Péter dalai, László Zsolt Jászai Mari-díjas színművész által megszólaltatott Csányi Vilmos-szövegrészletek, és a közönség soraiban ülő közel hétszáz ember szeretete színesítette.
Forrás: Kultúra.hu
