Széljegyzetek Marcus Aureliushoz
Diákjaimnak
1. Felnőtt vagy-e? Átélted-e azt a serdülőkori mámort, amellyel elragad az előtted feltáruló emberi lehetőségek végtelennek látszó tágassága? Csak akkor vagy felnőtt, ha már tudod: lehetőségeid csupán emberiségnyi méretekben végtelenek. Te egy megismételhetetlen, egyszeri, zárt történelmi tér szülöttje, átmeneti lakója-foglya vagy. E történelmi tér lehetőségeid határait jelölik. Ezen belül kell most választanod, hogy megvalósítani próbáld azt az emberlehetőséget, aki vagy. És csak akkor vagy felnőtt, ha már tudod: roppant teherrel sújt az öntudatos választás még akkor is, ha immár végesnek látszik a lehetőségek skálája, ha a döntést megkönnyíti is az a fanyarigazság, hogy nem válogathatsz másból, mint ami van.
2. De mi vonz téged az adott lehetőségek felé? M ikésztet választásra? Miért pontosan ezt a pályát vagy társat kell, példának okáért, választanod? Maradjunk a pályaválasztásnál. Mert kifizetődő? Mert tekintélyt biztosít a társadalomban? Mert ahhoz érzel magadban tehetséget? Mert látványos sikerekkel járhat? Melyik kérdésre válaszolsz magadban, mikor a döntő lépést megteszed?
3. Egy biztos: minden pálya társadalmilag szabályozott, előírt szerep, amelynek, úgymond, meg kell felelned. Átgondoltad-e, mit jelent megfelelni egy szerepnek? E megfelelés tartalmát ugyanis eleve meghatározza, hogy valóban választott vagy csupán elfogadott szerep-e, amire vállalkozol. Hogy a választás személyiséged és a szerep szükségszerű találkozása-e, vagy megízlelése egy véletlenszerű kalandnak. A szerepnek viszonylag könnyű megfelelni, ha megtanulod a szövegkönyvet, és úgy cselekszel, ahogyan elvárja tőled a rendező. Ám lehet, hogy lötyögni fog rajtad, vagy éppenséggel szűk lesz, kénytelen leszel érezni, hogy te és szereped nem vagytok azonosak. Ettől még viselheted nyugodtan, ha amúgy kényelmes ember vagy, pláne ha mások nem veszik észre. Vagy észreveszik, csak te nem tudod. Sokkal nehezebb, ha a szerepnek nem megfelelni akarsz csupán, hanem úgyszólván testhezállóan kitölteni. Ha benne önmagadat akarod választani. Vajon nem ez a vélt harmónia útja, a pályaválasztásigazi hajtóereje?
4. Tegyük fel, hogy tanár akarsz lenni. Azt a szerepet kitölteni, amelyet pedagógusnak nevez a társadalmi munkamegosztás, profnak vagy miegyébnek a diáksereg. Hát ne akarj mindenáron tanár lenni. Egyszerűen csak önmagad légy. Minden tapasztalatod elsődlegesen téged épít. Nem fordulhatsz velük másokfelé, ha nem vagy csontodig nyitott a világ befogadására. A könyveket önmagad épülésére vedd a kezedbe, s meg ne szólalj, míg az írott szó át nem szűrődött tapasztalataid hajszálerein. Nem maradhat idegen tőled, amit megtanultál, amit átadni merészelsz azoknak, akik ezt várják tőled. A tudás közlekedése közted és mások között csak az élményszerűség, a meggyőződés energiája által történhetik.
5.Légy hát alázatos. Ne élj vissza a szerepeddel. Ne közvetíts olyasmit, amiért nem szenvedtél meg legalább az agyaddal, értelmeddel. Légy kíváncsi a partnereidre, akik a padokban ülnek. Ne hidd, hogy figyelmen kívül szabad hagyni, amit várnak tőled. Mert nem egy szerepet várnak csupán. Ki-ki másfélét, ki többet, ki kevesebbet, de valamiképpen ugyanazt: ellenőrizhető tényeket, meggyőző ítéleteket, érveket és személyes állásfoglalást. Enélkül nincsen hiteled.
6. De amikor ezt vállalod, tudnod kell: mindenkinek joga van személyes állásfoglaláshoz. Ha ezt nem tiszteled, nem vagy következetes. Hallgass meg mindenkit, ha szólni kíván. Azt is, aki még keresgéli a szavakat. Ha leinted, sohasem találja meg őket, következésképpen nem találhatja meg önmagát. Azt is hallgasd meg, aki ítéleteidnek ellentmond. És várjad az érveket. Még akkor is, ha tudod, nem lesznek érvei. Te is csak érvekkel kívánd meggyőzni, ne az úgynevezett szereped tekintélyével. Azaz: tiszteld az ember szabadságát, mert nem arra született, hogy visszaéljen, hanem hogy éljen vele.
7. Ne akarj mindenáron tanár lenni. Várd ki, míg annak tekintenek. És akkor se nézd majd el magadnak, ha évről évre ugyanazt vagy ugyanúgy mondatja veled a fáradtság, a kényelem. Szégyelld magad, ha egy fordulatot többször is elsütsz, csömörölj meg ismétlődő mondataidtól, szavaidtól, fogásaidtól. Mert lehet, hogy szerepedet sikeresen fogod játszani így is, de te mindig több vagy, több kell hogy légy, mint a mások számára elégséges szerep. Ha nem, nincsen erkölcsi alapod tanítani.
8. És ne feledd a tévedés veszélyét. Ám ne a tévedés szégyene kísértsen, hanem a gyávaságé, ha képtelen vagy bevallani. Emberi méltóságodat csak a tévedések őszinte beismerésével tudod megmenteni. S ez fontosabb, mint görcsösen kapaszkodni a tanáriszerephez közhelyszerűen tapadó tekintélybe. Nem a tied az, külsőség csupán.
9. Szállj le tehát a dobogóról. Ülj be a padba. Nem kell talapzat ahhoz, hogy szavaidnak kellő ívelése legyen. A szavak ballisztikája sokkal egyszerűbb: a tartalmukba vetett hited és a tanítványaid iránti bizalom legyen oly biztos, mint a bolygóközi gravitáció.
10. „Vigyázz, el ne császárosodj, fel ne vedd szokásaikat — mert ez könnyen megesik. Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságszerető, istenfélő, jóindulatú, tántoríthatatlanul kötelességtudó…“ A császár írta ezt, Marcus Aurelius. Vigyázz, el ne tanárosodj, fel ne vedd szokásaikat – mert ez könnyen megesik. Erre gondolj, amikor felkínálkozik neked a személytelen szerep kényelme, még akkor is, ha nincs nehezebb, mint naponta újrafogalmazni az embert, aki vagy.
Megjelent A Hét XIV. évfolyama 41. számában 1983. szeptember 18-án.
