Szomorú volt látni, hogyan feküdt be az ellenzék (mínusz DK) a trianoni “békeszerződés” aláírása napján a Fidesznek. Az Orbán-kórussal együtt jajongtak a “Nemzeti Összetartozás Napján”, pedig annyi mindent mondhattak volna.
Például azt, hogy a Fidesz volt az a párt, amelyik kivonult az országgyűlésből a Trianon szó hallatán.
Vagy azt, hogy a Fidesz már mindenhol megpróbálta szétverni a határon túli magyarság legitim szervezeteit, új pártokat hozott létre, meg is bukott velük.
Vagy azt, hogy a Fidesznek a nemzeti összetartozás nem más, mint a velük egyet nem értők kirekesztése a nemzetből.
Vagy azt, hogy Trianon gyászáért a magyar jobboldal, az úri-dzsentri világ a felelős, pont azok, akiket ma Orbán példaképként követ.
Vagy azt, hogy a világháborúból hazajövő katonák, azt a Tisza Istvánt szidták, akinek Orbán szobrot emelt a Kossuth téren.
Vagy azt, hogy a trianoni szerződést Horthy emberei írták alá. Nem Károlyi Mihály, nem Kun Béla, nem Soros, nem Gyurcsány, nem a gyíkemberek, hanem Horthy.
Vagy azt, hogy a kárpátaljai magyaroknak mennyit árt, hogy Orbán Putyin csatlósa a háborúban.
Vagy azt, hogy mennyi magyar hagyta el már Erdélyt, kiürítve, átadva a területet a románoknak. Tíz év alatt huszonöt százalékkal csökkent azok száma Romániában, akik magyarnak vallották magukat.
Vagy azt, hogy a felelős hazaszeretet nem a Trianon miatti kesergés – ami amúgy jogos –, hanem az uniós tagság, és például Románia csatlakozása Schengenhez, hogy határellenőrzés nélkül utazhassunk Erdélybe.
Vagy azt, hogy amikor ellenzéki politikus felmondja az orbáni leckét Trianonról, az a Fidesz számára a gyengeség jele, és a Fidesz ettől függetlenül fogja őket hazaárulónak tekinteni.
De nem ezt mondják. Nem ezt teszik.
Megint a DK álláspontja a helyes: Trianon valóban trauma, de nem lehet eszköze a Fidesznek abban, hogy önmagát a haza egyetlen képviselőjének tekintse.
Forás: Újnépszabadság
