Július 14-én, 233 éve, Párizsban, Franciaországban az egész világot megrázó társadalmi földrengés tört ki, amely az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában (Déclaration des droits de l’homme et du citoyen) csúcsosodott ki. A francia forradalomnak ez az alapvető dokumentuma, amelyet XVI. Lajos király kénytelen volt jóváhagyni, első ízben határozza meg az emberek egyéni és közösségi jogait.
A történelmi tettben a gyúanyag az ember szó. Jogok addig is léteztek, de embercsoportokra vonatkoztak, elsősorban a nemesség és a klérus tagjaira. Ugyanarra a szintre helyezni egy arisztokratát vagy egy prelátust Jacques Bonhomme paraszttal, közemberrel, káromlásnak számított, merényletnek az Isten által a Földön meghonosított természetes rend ellen.
A Droits de l’homme lényegében ezt mondja: „az ember legyen ember az ember számára”, töröltessék el minden társadalmi különbség a hatalmasok és a gyengék, gazdagok és szegények, férfiak és nők, hívők és hitetlenek, rabszolgák és szabad emberek, egyik és másik etnikum között. Századokon átívelő válasz volt ez a latin mondásra: Homo homini lupus est. Ember embernek farkasa.
Farkas – tehát a természet. Természet, amelyben ilyen egyenlőség nem létezik. Ahol az erős megöli a gyengét, ahol csak azok lehetnek túlélők, akiket a természet különös képességekkel áldott meg vagy akik alkalmazkodni tudnak.
Az ’ember’ és a ‘demokrácia’ mélységesen nem-természetes fogalmak; értelmiségi csoportok alkották meg őket, nem a tömegek, amelyekért vannak. A népek sosem érezték a maguk számára erkölcsi szükségletnek a demokráciát. Olyan helyzetekben kapaszkodtak belé mint megoldásba, amikor a többség életminősége súlyosan megromlott az urak és alattvalók államában. Vagyis éhségükben, nem pedig attól az eszmétől áthatva, hogy a demokrácia igazságosabb a diktatúránál – legyen az királyság, katonai, vallási vagy ideológiai parancsuralom.
Ezért olyan nehéz megtartani a jogegyenlőséget, a demokráciát: mert eltávolítja az embert egyenlőtlenség vezérelte állati eredetétől.
És ezért jött el most a kor, amikor ezeket az eszméket vadul támadják az egész világon: Trump és DeSanctis Amerikájától a szélsőjobb és a szélsőbal által sarokba szorított Franciaországon és Brexit-Anglián keresztül Magyarország és Lengyelország agresszív illiberalizmusáig. És – gyakorlatilag – az ellenzék eltűnéséig Romániában harminckét év szabadság után. Kínában, Oroszországban, Észak-Koreában a demokráciát nem támadják, mivel soha nem létezett.
Egyre világosabban látni lehet az emberiség hanyatlását. Az ember mind kevésbé ember az ember számára. Az orosznak az ukrán – és általában mindenki, aki nem orosz – emberalatti lény. Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága számára a nők szaporodásra szolgáló tenyészállatok. Európa sok, igen sok polgára számára az afrikai és keleti menekültek hódítani jött betolakodók. Kína számára Tajvan és Hong Kong lakói eltévelyedettek, akiket vissza kell terelni a rendes mederbe, vagy meg kell semmisíteni. A földdarabok megint többet számítanak, mint az emberek, a lakóik.
És a Liberté, Égalité, Fraternité jelszavát meghazudtolva: mindez elsősorban a tömegek globális törekvése, amelyek megelégelve a demokráciát azt képzelik, hogy a „hagyományos értékek” diktatúrájában helyet foglalhatnak a bőség asztalánál.
Ezért nehéz elképzelnem, hogyan lehetne ezt az igyekezetet megállítani.
1789. július 14-én Franciaországban a nép bevette a Bastille-t, a diktatúra gyászos jelképét.
1933. július 14-én Németországban törvény tiltott be minden pártot a náci párt kivételével. A „Heil Hitler” köszönés kötelezővé vált minden állami alkalmazott számára. Elrendelték az elmebetegek és a fogyatékkal születettek ivartalanítását. Elmebetegek közé soroltak hajléktalanokat, prostituáltakat és kiskorú bűnözőket.
Megjelent a Republica.ro portálon 2022. július 14-én.
Fordította Ágoston Hugó
