Lehet-e közös jövője a világ negyedének?
Lehet találgatni: nem kevesebbről, mint arról, hogyan alakulhat a világ országai és lakói mintegy negyedének a jövője. A Nemzetközösségről, ahol még mindig – mint egykor a Brit Birodalom fénykorában – sohasem nyugszik le a Nap.
Ha valóban jól informált II. Erzsébet életrajzírója, Robert Jobson, a királynő 95 éves korában átadja uralkodói kötelezettségeit. A szerző állítólag azt is tudja, kinek. De azt nem, hogy ez feltétlenül azt is jelenti, lemond a trónról. „Elérkezik az idő, amikor minden kötelezettségét átadja Károlynak. Hogy nézne akkor a fia szemébe, ha nem őt nevezné meg a következő királynak” – írta alig néhány hónapja.
Ez a bizonyos születésnap április 21-én elérkezett, de a Buckingham palotából semmilyen erre utaló hír nem jött; igazában nem is volt várható néhány nappal Fülöp herceg halála után. A királynő mindössze ennyit üzent a világnak: „Noha családunk egy nagyon szomorú időszakot él át, mindannyiunk számára jó érzés volt látni és hallani a tiszteletadásokat az Egyesült Királyságból, a Nemzetközösségből és szerte a világból. Családom és én szeretnénk megköszönni minden támogatást és kedvességet, amelyet az elmúlt napokban mutattak felénk.”
Így mostantól akár bármelyik hétköznapon szolgálhat meglepetéssel a királynő. Vagy esetleg a hivatalos uralkodói születésnap is lehet az esetleges történelmi bejelentés időpontja, ami nyáron, a szokások szerint júniusban lehetséges.
Ennek a szokásnak, mint Angliában annyi mindennek, régmúltból származó története van, 1748-ban kezdődött. Az akkori uralkodó, II. György novemberben született, az időjárás azonban nem volt alkalmas a nyilvános ünnepségek és színpompás felvonulások lebonyolítására. A király ezért úgy döntött, hogy az éves, kora nyári katonai felvonulás időpontját választja a mindenkori uralkodó hivatalos születésnapjának. Ezt a gyakorlatot VII. Eduárd, Viktória királynő fia a múlt század elején megerősítette Tavaly – egyetlen egyszer, amióta bevezették – a világjárvány miatt elmaradt az ünnep. Idén június 12-én kerülne sor az eseményre, ám a felvonulás a koronavírus-járványra való tekintettel esetleg idén is elmarad.
Akkor tehát vagy történik valami – vagy akkor sem…
Abban pillanatnyilag egységesek mindazok, akik e bonyolult témában szakértőknek számítanak, hogy II. Erzsébet királynő visszavonulását vagy bármikor is bekövetkező halálát követő láncreakció sokkal nagyobb hatású lesz, mint a gyász vagy az új uralkodó megkoronázása.
A minden eddigi brit királynál és királynőnél hosszabb ideig, immár hetvenedik éve a trónon ülő uralkodó távozásával ugyanis a nemzetközösség országai közül több is úgy dönthet, hogy megszakítja az állami kötődés kapcsolatát Londonnal, és teljesen önállóvá válik. De nem mindegy, hogy hányan és mikor; s ezt alapjaiban befolyásolhatja, ki lesz az úr a királynő után Londonban, a Buckingham-palotában. Mert a hivatalos trónörökös, a 72 éves Károly walesi herceg már koránál fogva is eleve más jelent a világnak, mint a másik lehetséges utód, a 38 éves Vilmos, Cambridge hercege
Meglepő vagy sem: a nemzetközösség tagállamainak többsége már ma köztársaság. Sőt magában Nagy-Britanniában is tovább erősödhetnek a köztársaságpártiak. Mert bár a királyi család támogatása még mindig erős, a monarchiát sokan elavult hagyománynak tartják.
És – nem mellékesen – rövid vagy hosszabb távon szakadhat akár az Egyesült Királyság: Skócia, Észak-Írország, sőt Wales is függetlenné válással fenyeget a Brexit óta!
Sokat sejtetnek a jövő alternatíváiról a Wikipédia által összeállított tények. „A Nemzetközösség feje (Head of the Commonwealth) II. Erzsébet, akinek személye a Nemzetközösség tagjainak szabad társulását jelképezi… A Nemzetközösség feje cím szimbolikus és nem jár hatalommal a tagállamokban. A csoporton belül ugyanakkor 16 állam, a Nemzetközösségi Királyságok II. Erzsébetet ismeri el uralkodójának és ezzel államfőjének. Uralkodói címei nem állnak kapcsolatban egymással, tehát egyik sem a másikból ered jogilag: a királynő minden nemzetközösségi királyságnak külön-külön uralkodója, így fel sem merül, hogy ezek az államok bármely szempontból ne lennének egyenlők egymással. Minden egyes uralkodói cím végén ott áll: „a Nemzetközösség feje”. (II. Erzsébet például így Isten kegyelméből Belize királynője és más királyságaié és területeié, a Nemzetközösség feje.’)
A Nemzetközösségi Királyságokon kívül a többi tagállamnak saját államfőik vannak. Harmincegy tag nemzetközösségi köztársaság, hat önálló nemzetközösségi monarchia (Brunei, Lesotho, Malajzia, Szamoa, Szváziföld és Tonga).
A Nemzetközösség nem politikai unió és nem ad jogokat az Egyesült Királyságnak, hogy hatalmat gyakoroljon a többi tagállam ügyei felett. Elsősorban olyan szervezet, amely különböző gazdasági és politikai hátterű államoknak ad lehetőséget a szorosabb, egyenlő alapokon nyugvó kapcsolatra. Fő tevékenységei azt célozzák, hogy megteremtsék a légkört a tagállamok együttműködésére a gazdaságban, a demokrácia és az emberi jogok előmozdításában és a jó kormányzati gyakorlatok terjesztésében.”
Figyelem: a gazdaságban is! Mert a Nemzetközösségnek jelenlegi ötvenhárom tagországa van, amelyek együttes lakossága pedig 1,7 milliárd. Meg az ezekhez tartozó nem kevés nemzeti jövedelmek (GDP), s a nemzetközösség kereskedelmének saját belső szabályozottsága…
De így marad-e? Évszázadok óta hagyományos trónöröklési rend határozza meg, hogy kik és milyen sorrendben követhetik egymást Nagy-Britannia és a vele perszonálunióban lévő, a brit korona alá tartozó nemzetközösségi országok (commonwealth realm) trónján. E szerint II. Erzsébet távozásakor a trónról, bármikor történjék is az, a lehetséges utódok trónöröklési sorrendje ma: Károly walesi herceg (szül. 1948), az évtizedek óta hivatalos trónörökös; őt követi Károly és a legendás, korán, tragikusan elhunyt „Princesss Diana” elsőszülöttje, Vilmos cambridge-i herceg (szül. 1982), A harmadik helyen pedig György herceg következik (szül. 2013), akinek (és még két kishercegnek) édesanyja az a Katalin (Kate, másoknak Catherine) hercegnő, aki sok angol és nem angol nemzetközösségi polgár számára az új Dianát jelenti.
Sokak számára meglepő, de Nagy-Britanniának nincs hivatalos alkotmánya. Ezt helyettesíti a törvények és jogelvek összessége, amelyeken az Egyesült Királyság jogrendje alapul. Ráadásként pedig azok az íratlan források, amiket parlamenti szokásjognak, illetve felségjogoknak szoktak nevezni Albionban.
Alkotmányjogászok szerint ez az utóbbi (felségjogok) adhatja II. Erzsébet kezébe a döntést, vagy legalábbis az erős beleszólás lehetőségét, hogy ki, mikor és hogyan kövesse a trónon. A választék és a megoldások tárháza gazdag, a rövid és főként hosszabb távú következményeké pedig kiszámíthatatlan.
– II. Erzsébet nem mond le a kötelezettségként emlegetett uralkodói jogokról, így minden marad úgy, ahogyan az az évszázados hagyományokból következik, mert úgy gondolja, amiben igaza is lehet, hogy az ő személye a Windsor-ház uralkodói fennmaradásának legbiztosabb talpköve. Vagyis hivatalosan nem történik semmi. Így csak az életből való távozása után dől el, ki lép helyére a trónra.
– II. Erzsébet lemond, és Károlyt, a hivatalos trónörököst – aki (nem túl népszerű) feleségével, Camillával együtt évtizedek óta vár erre – megkoronázzák.
– Anyja hatalomból való ilyen vagy olyan távozásakor (korára való tekintettel is) Károly lemond az elsőszülöttségből következő öröklési jogáról és azt átadja a szigetországban és azon kívül is kedvelt legidősebb fiának, Vilmos hercegnek, akinek édesanyja történetesen az immár feledhetetlennek számító „Princess Diana”.
– II. Erzsébet lemond az uralkodói kötelezettségekről, de a trónról nem, s azokat a nemzetközileg és történelmileg nem ritkán alkalmazott régensi hatalommal Károlyra vagy Vilmosra bízza.
Tehát bárhogyan is alakul, Erzsébet (és titkos tanácsadói) akarata dönthet abban, hogy Károly vagy Vilmos lesz-e az Egyesült Királyság és a nemzetközösség következő államfője.
– Károlyt viszont aligha követheti majd más a trónon, mint Vilmos, pillanatnyilag három kisgyermek apja, akik közül a most nyolcéves Györgyből valamikor ugyancsak „őfelsége, a király” lehet.
De addig sok víz folyik le a Temzén. Azt viszont, hogy ki lesz végül az Egyesült Királyság és a Nemzetközös országainak következő államfője, most lehet találgatni. Sőt jó angol szokás szerint a londoni irodákban már fogadni is rá.
Miközben Albion évezredekre visszanyúló viharos történelmének ismeretében (829-ben Egbert wessexi király lett az első angolszász, aki egész Anglia urának mondhatta magát) csak annyi biztos, hogy a brit himnusz előbb vagy utóbb megváltozik: „God save the Queen” helyett „God save the King” szöveggel kérik Isten oltalmát az angol uralkodóra. Meg alattvalóira a szigetországban és szerte a világban…
