Új helyzet van kialakulóban.
Egyszer volt, régen, gyerekkoromban, amikor a külföldi híreket még könnyű volt megemészteni. Ha a Szabad Nép azt írta, hogy Harry Truman, Amerika elnöke rossz ember, sőt háborúpárti, a magyar olvasók többsége feltételezte, hogy rendes ember és békepárti. Az 50-es évek elején én is nagyra tartottam Joe McCarthy amerikai szenátort, aki kommunistaellenességéről lett híres (vagy hírhedt). Mivel a Szabad Nép gyűlölte a szenátort, én kedveltem. Már Amerikában éltem az 50-es évek végén, amikor rájöttem, hogy McCarthy egy nagyszájú, részeges svindler, aki összevissza hazudott és ártatlan emberek életét tette tönkre.
Később, egyetemi tanulmányaim során (ez már az Indianai Egyetemen történt) rájöttem arra, hogy az USA gyakran valóban arrogánsan és erőszakosan viselkedett a XIX. és a XX. században, különösen Közép- és Dél-Amerikában. Ezt azonban azzal intéztem el, hogy mi minden jót tett a nagy diktatúrák elleni harcban. Hol tartana a világ, ha az USA nem lép be a II. világháborúba, nem segít a hitleri Németország elleni harcban és nem tartóztatja fel a Szovjetuniót és Kínát már a 40-es évek végén? Így lettem Amerika-párti, annak ellenére, hogy elítéltem a félrevezető doktrínákat, amelyek üres, álszent ígéreteket tartalmaztak, valamint a teljesen felesleges katonai akciókat (mint például az iraki beavatkozást).
Most új helyzet van kialakulóban. Egy új, amerikai imperializmus fenyegeti azt a világrendet, amit eddig Amerika többé-kevésbé jól irányított.
Donald Trump máris térdre kényszerítette Kolumbiát, az USA egyik dél-amerikai szövetségesét. Amikor Kolumbia nem engedélyezte amerikai katonai repülőgépeknek, hogy leszálljanak az Egyesült Államokból kitoloncolt kolumbiai állampolgárokkal, Trump vámokat helyezett kilátásba. Szegény Kolumbia – lakossága 50 millió körül van – gyönyörű virágokat és a legfinomabb kávét exportálja Amerikába. Ki veszi meg ezeket jó áron, ha Amerika nem? Kolumbia huszonnégy órán belül kapitulált. Panama sorsa is kétséges.
Máshol Trump egyelőre csak vámot emel vagy fenyeget. Kanadáról úgy beszél, mintha az az USA egyik állama szeretne lenni. Nem szeretne. Mexikó karakán elnöke már visszautasította Trump lekezelő „utasításait”. Aztán itt van az Európában sokkal jobban ismert „ajánlat” Grönland megvételéről. Miközben Trump felmondott kétmillió (!) állami tisztviselőnek, arra van pénz, hogy megvásárolja Grönlandot – és közben összevesszen Dániával, Amerika egyik leghűségesebb szövetségesével?
Stratégiai sokkot okoz Donald Trump, szétverte a Nyugat 80 éve fennálló hatalmi pólusát – A Trump-adminisztráció több engedményt is tett Moszkvának, anélkül hogy…
Mindez semmi Gázához képest. Ezt a szétpusztított, szerencsétlen földet persze ujjá kell építeni – a Hámász nélkül –, de Trump nem erről beszél. Ő ki akarja telepíteni a palesztin lakosságot Egyiptomba és Jordániába anélkül, hogy megkérdezte volna e két ország vezetőit, vagy éppenséggel a palesztin népet Gázában, hogy el akarnak-e költözni… Erre az imperialista gőgre van korábbi példa, legutóbb Boszniában az 1990-es években. A neve etnikai tisztogatás, angolul ethnic cleansing. Háborús bűn. Igaz, Amerika új elnöke, Donald Milosevics Trump egyelőre csak beszél, de amit mond, az hasonlít ahhoz, ahogy Milosevics a bosnyákokhoz, vagy éppenséggel Amerika fehér honfoglalói valaha az indián őslakossághoz viszonyultak. Az új Milosevics elegáns, ötcsillagos szállodákat akar építeni a gázai tengerparton – ti, színesek, dögöljetek meg, ez a mi földünk lesz. Puff, puff! Előbb-utóbb, mondjuk 30-40 év múlva utódaitok visszajöhetnek portásnak vagy takarítónőnek.
Gázának óriási befektetésekre és egy okos tervre van szüksége, de ez csak Trump és Netanjahu után képzelhető el. Ám amit Trump mond, az nem üres duma; belpolitikában gondolkodik, a saját híveihez szól, azokhoz, akik elhiszik azt az évtizedes jobboldali propagandát, hogy Amerika afféle áldozat egy kapzsi, önző világban, és jobb, ha nem hagyja magát. Ő most megmutatja. Emlékezzünk: a belpolitika irányította Eisenhowert, Nixont és John Foster Dullest 1956-ban, amikor Kelet-Európa felszabadításáról szónokoltak.
Akkor az 56-os elnökválasztás volt a tét, Trump most pedig örökké elnök akar maradni, netán a világ diktátora.
Ha ez nem is más, mint egy megvalósíthatatlan őrültség, az, amit Trump Putyinnal együtt Ukrajna jövőjét illetően javasol, nagyon is lehetséges. Talán ez lehet az új Trianon: Ukrajna egy része az oroszoké lesz. Vagy ez lesz az új München, 1938, amikor Neville Chamberlain feláldozta Csehszlovákiát, hogy „megmentse” Európát. Az esernyős miniszterelnök azóta is az angol történelem szégyene. Vagy ez lesz az új Jalta (esetleg inkább Teherán?), ahol a három nagyhatalom felosztotta Európát. Ami most készül, az – a kezdeti reakciókból ítélve – szinte senkinek sem tetszik Európában, csupán Felcsúton népszerű.
Amit Putyin másodosztályú hadseregével és gyenge gazdaságával három éve képtelen elérni, azt most mind megkapja Donald Chamberlain Trumptól már a tárgyalások megkezdése előtt – és Ukrajna részvétele nélkül. Könnyű elképzelni, ahogy a ravasz volt KGB-s a Kremlben gratulál saját magának: Trump elintézi, amit én és elődeim nem tudtunk, Ukrajna húsz százaléka a miénk, a másik nyolcvan pedig soha nem lesz a NATO tagja. Az ország szuverenitása állandó veszélynek lesz kitéve. A NATO tagjai, legalábbis Trump uralkodása idején, többé nemigen számíthatnak biztos amerikai támogatásra. És a legfontosabb stratégiai cél is itt van a láthatáron: sikerül éket verni Amerika és Európa közé. Most még a brit miniszterelnök sem tud vagy akar választani Ukrajna további támogatása és országa tradicionális Amerika-barátsága között.
Ó, és Amerika kémszervezeteinek új, oroszbarát igazgatója van, a volt demokrata párti képviselő Tulsi Gabbard. Afféle társutas, mondjuk az eredetileg kisgazdapárti Dobi István-féle, aki új állásában egyszerre mind a tizenhét amerikai hírszerző intézményt, köztük a CIA-t felügyeli. Kinevezését kitörő lelkesedéssel fogadták Moszkvában. Ők tudják, miért. Nehéz leírnom, hogy végül is Orbán Viktornak lehet igaza – és nem nekem, aki egy szuverén Ukrajnának és nem az orosz birodalom terjeszkedésének drukkoltam.
Trump részt akar Ukrajna kincseiből, Zelenszkij javaslatot tett a tűzszünet feltételeire – Zelenszkijjel is találkozott az amerikai elnök megbízottja. Szó lehetett…
Trump nemcsak egy ingatlanügynök ambícióját tükrözi. Alelnöke, J. D. Vance múlt heti müncheni beszéde arról szólt, hogy az európai demokráciák fogadják be politikai közösségükbe a szélsőséges, gyakran nyíltan pro-náci jobboldalt. Az üzenet elsősorban Amerika hűséges szövetségesének, Németországnak szólt. Vance nem is találkozott a német kancellárral; partnere, az AfD-vezér Alice Weidel volt. Se Oroszország, se Kína nem zavarta, csak a német „belső” helyzet. Magyarul az, hogy a német kereszténydemokraták, szociáldemokraták, liberálisok és zöldek nem paroláznak a nácik örököseivel, védik demokráciájukat. Vance ezt a mentalitást támadta, erről oktatta ki hallgatóságát, ő, aki a mai napig egyetért azzal a hordával, amely 2021-ben Trump utasítására megtámadta és elfoglalta a Kongresszus épületét Washingtonban, illetve azzal is, hogy a törvényesen elítélt támadókat elnöki kegyelemmel szabadon engedték.
Vance beavatkozása Európa belügyeibe azonnali választ igényelt. A párizsi értekezlet a hét elején ezzel is foglalkozott, valamint a háborúról Ukrajna és Európa részvétele nélkül kezdődő orosz-amerikai tárgyalásokkal. Semmi sem vehető biztosnak, de az valószínű, hogy:
1. ha egy orosz-amerikai egyezmény Ukrajna területének körülbelül húsz százalékát átengedné Putyin Oroszországának, Kijev ezt csak akkor fogadná el, ha a Nyugat garantálná további biztonságát;
2. Amerika katonai szerepe Európában a végéhez közeledik, még a NATO sorsa is kétséges. Trump és kollégái nem értik és nem kedvelik Európát – Európa domináns, demokratikus közvéleménye nem érti és nem kedveli Trump Amerikáját. A kölcsönös bizalom és az alapvető tisztelet hiánya az Atlanti Szövetség jövőjét veszélyezteti.
Itt tartunk. Amerika új, imperialista elnöke jobb kapcsolatokat keres Putyin Oroszországával, mint atlanti partnereivel. Meglepő és egyben megdöbbentő, hogy egy ilyen ember ül a Fehér Házban, ott, ahol valaha Harry Truman és Ronald Reagan székelt. Szegény, jobb sorsra érdemes Ukrajna sorsáról viszont – Putyinnal együtt – ő dönt, a mai felállás szerint Volodimir Zelenszkij nélkül. Két elefánt szeretkezik – és a fű szenvedi meg.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2025. február 23-án.
