Nem hiszünk a szemünknek, de nem vagyunk egyedül. Moszkva ünnepel! Amit Sztálin óta minden szovjet, majd orosz vezető óhajtott, de nem tudott elérni – az észak-atlanti szövetség felbomlását –, most egy amerikai elnök napok alatt elintézte.
Moszkva elképzelései szerint cselekszik | Fotó: DREW ANGERER | Forrás: AFP
Sok mindent tudunk Donald Trumpról, mert sokat tesz és sokat beszél. Imádja a nyilvánosságot. Rövid néhány hét alatt Amerika tradicionális szövetségesei Amerika új ellenfelei lettek, tradicionális ellenfelei pedig új, vagy legalábbis potenciális szövetségesek. Ki gondolta volna, hogy az ENSZ-ben egyszer még együtt szavaz az USA, Oroszország, Észak-Korea – és Magyarország? Vagy hogy hirtelen, szinte egyik napról a másikra a Fehér Ház magára hagyja Ukrajnát – majd néhány napon belül újra meggondolja magát?
Nem hiszünk a szemünknek, de nem vagyunk egyedül. Moszkva ünnepel! Amit Sztálin óta minden szovjet, majd orosz vezető óhajtott, de nem tudott elérni – az észak-atlanti szövetség felbomlását –, most egy amerikai elnök napok alatt elintézte. Európa, Magyarország kivételével a saját útját járja, Amerika és Európa nem éppen szép jelzőkkel illetik egymást…, és a teljesen értelmetlen vámháborúval óriási kárt is okoznak egymásnak. És nem is csak egymásnak. Aki már járt az amerikai-kanadai határon, tudja, hogy alighanem ez volt a világ legbékésebb környéke. Amerikában több, mint egymillió kanadai állampolgár él. Amikor egy ideig ott dolgoztam, hetente, csaknem százszor jártam Montrealban – csodálatos város! –, de emlékezetem szerint csak egyszer nézte meg a kanadai vagy az amerikai határőr az amerikai útlevelemet. Most pedig Trump és követői a lehető legnagyobb rosszindulattal beszélnek és írnak nagyszerű északi szomszédainkról.
Mindez a nyilvánosság előtt zajlik le, de nehéz elhinni. Ez lenne John F. Kennedy („Ich bin ein Berliner!”) vagy Ronald Reagan („Gorbacsov úr! Rombolja le ezt a falat!”) Amerikája? Igaz, mindig is voltak nézeteltérések Washington és Európa között. Itt van előttem Robert Kleiman kitűnő kis könyve, a címe Atlantic Crisis. 1964-ben jelent meg. Kennedy egyszer interjút adott az NBC tévének németországi útja után: – Volt valami probléma? – kérdezte az újságíró. – Csak egy – válaszolta az elnök. – Mást se kifogásoltak annyit, mint az amerikai csirkét. – Csirkét? – Igen – válaszolta a huncut Kennedy. – Túl sok amerikai csirkét exportálunk, a német farmerek lázadoznak…
Csirkéről és hasonló ügyekről gyakran esett szó az elmúlt évtizedekben, körülbelül úgy, mint egy hosszú házasság során évente ismétlődő vitákról a konyha felújításáról. Voltak persze komolyabb ügyek is. Ám ez a mostani több, mint egy vita; hetvenöt évnyi házasság után a partnerek benyújtották a válópert. Addig, amíg Donald Trump Amerika elnöke, vagy ha történetesen J. D. Vance lesz az utóda a Fehér Házban (aki okosabb, tehát még rosszabb lenne), a válópert válás követi.
Békés válás? Aligha. Trump máris háborúval – nemcsak vámháborúval! – fenyeget számos békés országot: Kanadát, Grönlandot és Dániát, valamint Panamát is. Oroszországot, az agresszort nem. Ukrajnához való viszonya naponta változik, bár többnyire ellenséges. Zelenszkij elnököt diktátornak nevezte (aztán úgy tett, mintha erre nem is emlékezne). Ellenben saját magát szokásos szerénységével „zseninek” nevezi. Trump önmagán kívül csak az afféle diktátorokat kedveli, mint Putyin, Hszi, Kim, Orbán és a többiek.
Ha hozzátesszük, hogy időközben zajlik az amerikai demokrácia megsemmisítése is, akkor minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a változás mértéke páratlan. Hasonlítsuk össze: történelmi jelentőségű volt a NATO, majd az Európai Unió létrejötte, a szovjet-kínai szövetség szétesése, a kínai kapitalizmus kialakulása, vagy a szovjet birodalom felbomlása (ami a magyar függetlenség szempontjából oly biztatóan kezdődött). Mindez azonban eltörpül az új, önző, erőszakos, ám ugyanakkor zilált és ellentmondásos amerikai külpolitika és antidemokratikus belpolitika mellett.
Az amerikai külpolitika és az ezzel járó durva, lekicsinylő, brutális retorika jól ismert, de kevésbé értjük az új elnök és támogatói motivációját. Miért történik mindez? Az elnökválasztási kampányban szó volt a NATO-ról, a kereskedelmi tarifákról, de arról nem, hogy Moszkva lesz az új szövetséges, Európa és Kanada pedig az új ellenfél vagy talán az új ellenség. A kérdés az: miért teszi Trump, amit tesz és miért követi őt a Republikánus Párt?
Aránylag könnyű választ találni arra, hogy a Republikánus Párt – Ronald Reagan szovjetellenes, oroszellenes, kommunistaellenes pártja – miért támogatja hirtelen a Putyinnal többnyire együttműködést kereső Trumpot. A kongresszusi vezetők azért, mert pozíciójuk a Trumphoz hűséges republikánus szavazóktól függ. Amikor egy bátor képviselő a napokban bejelentette, hogy nem támogatja Trump egyik bolondos javaslatát, szinte perceken belül megjött az elnöki válasz: jó, akkor megbirkózhatsz az én jelöltemmel a következő előválasztáson. A képviselő megértette a leckét. Magyar mondással élve: az üléspont határozza meg az álláspontot… A valaha imádott Reagan és pártja a múlté. Ugyan az amerikai szavazók a választáshoz képest már kevésbé támogatják Trump politikáját, a „belső mag” hűsége az elnök iránt csaknem változatlan.
A miértre sok válasz forog közkézen, ezek közül hármat érdemes szóvá tenni.
1. Hatalomvágy. Susan Miller, aki a CIA kémelhárítási részlegét vezette, a Trump-Putyin kapcsolatot elemezve nemrég Trump hatalomvágyát emelte ki egy váratlan nyilatkozatában. Trump respektálja és irigyli Putyint, így Miller, mert az orosz elnök mindenféle megkötés nélkül cselekedhet. Trumpnak tehát „autokrácia-irigysége” van, ami egy kicsit Sigmund Freud híres (vagy hírhedt) „péniszirigység” elméletére emlékeztet. Más szóval, Trump úgy – vagy ahhoz hasonlóan – akarja „kontrollálni” Amerikát, ahogy azt Putyin teszi Oroszországban.
2. Pénz. Trump vérbeli üzletember, az adok-veszek embere. Amikor már gazdag volt, azt fájlalta, hogy nem ő a leggazdagabb Amerikában, vagy legalábbis New Yorkban. Ingatlanügyleteivel sokat keresett, máskor meg sokat veszített is. Ő a Fehér Ház egyetlen lakója, aki adóbevallási ügyeit titokban tartotta, talán azért, mert túl szegény, talán azért, mert túl gazdag, talán azért, mert túl sokat csalt. Később, mint elnök, folytatta az üzletelést. A Fehér Házba látogató vendégeit washingtoni szállodájába irányította, ahol azok vaskos árat fizettek szobáikért. A napokban Elon Musk Tesla autóit árulgatta a Fehér Ház kertjében, ami – mint kiderült – csak páratlan és ízléstelen, de valószínűleg nem törvénytelen.
3. Hasznos idióta. Van, aki feltételezi, hogy Trump afféle orosz elvtárs, Továris Trump. Erre nincs döntő bizonyíték. Az viszont tény, hogy Moszkva elképzelései szerint cselekszik, azaz onnan nézve egy hasznos idióta. Maga mondta, hogy Putyinnak inkább hisz, mint a saját hírszerzőinek. Elhiszi, hogy Oroszország fontosabb, mint amilyen; nem veszi figyelembe, hogy Olaszország gazdasága például nagyobb, mint Oroszországé. Ellenzi a NATO-t és az Európai Uniót. A 80-as évek végén már Moszkvában járt, talán üzletelni akart, talán megígérte neki ott valaki, hogy Moszkva legmagasabb épülete egy Trump Tower lesz. Lehet, hogy megszédült a kommunista Szovjetunió bukásától és az újjáépítés befektetői lehetőségétől? Lehet, hogy aláírt valamit az együttműködés jövőjéről?
Valószínű, hogy nem kapunk tökéletes választ a miértre; a történelem ritkán produkál ilyesmire bizonyítékokat. Ám akár tudja Trump, akár nem, akár tudatosan teszi, amit tesz, akár tudat alatt, az Amerika vezette nemzetközi rendnek vége, és – ez már egy következő cikk témája – az amerikai demokrácia jövője is bizonytalan.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2025. március 22-én.
