Mihai Viteazul, mint ismeretes, 1593-ban foglalta el Havasalföld fejedelmi trónját, 1594 végén pedig már megindította a mintegy hat hónapon át folytatott és a serpăteşti-i győzelemmel végződött törökellenes hadjáratot. 1595-ben a Călugăreni-i győzelemnek jelentősége nemzetközi méretű volt, mert ezzel a Közép-Európát fenyegető török veszélyt időlegesen sikerült megállítania.
Majd megvalósította, elsőként hazánk történetében. Erdély, Havasalföld és Moldva politikai egyesítését. Eragyogó sikerek hatalmas visszhangot váltottak ki Európa-szerte. Magyar, lengyel,, német, francia, orosz stb. egykori krónikások jegyezték fel haditetteit, alakját: csatajeleneteit számtalan művész örökítette meg. E munkák egész sorát Bécs, Párizs, Avignon, Róma múzeumaiban őrzik.
1600 szeptemberében viszont, a Basta György vezette császári haddal együtt harcoló nemesi sereggel szemben, a Habsburg politikai érdekek áldozataként, a miriszlói ütközetben Mihai vereséget szenvedett. A bukovi, majd a Curtea de Argeş-i sikertelen kimenetelű csata után, Mihai idegen utakon Bécs felé kényszerült. A Habsburg-politikában már annyiszor csalódott uralkodó újra II. Rudolfhoz kénytelen fordulni. A hosszadalmas és megalázó bécsi várakoztatás után a császár Mihait egyszerre sürgetően „meghívja“ magához. Harmincöt főnyi kíséretével együtt 1601. február 23-án érkezett Prágába, öt nap alatt (március 1-én és 5-én), Rudolf kétszer fogadta személyesen Mihai Viteazult hradčany-i palotájában. Ugyanis az időközben változó politikai helyzet, melyet Báthory Zsigmond immár harmadszori visszatérésének híre idézett elő, arra késztette a császárt és környezetét, hogy Mihait egyszerre, politikai személyiségét különben is megillető, rendkívüli figyelmességben részesítse. Minden bizonnyal ennek tulajdonítható, hogy II. Rudolf utasítására az antwerpeni származású Aegidius Sadeler (1570–1629), korának egyik legkiválóbb rézmetszője, elkészítette Mihai Viteazul portréját.
Ugyanakkor Franz Francken (1581–1642), a császári udvar hivatalos festője egy allegorikus tárgyú festményen dolgozott. Munkája II. Rudolfot Krőzusként ábrázolja, aki Solon elé tárja kincseit. Rudolf kíséretében a császári udvar ismert, korabeli személyiségei mellett Mihai Viteazul alakja is felismerhető. Bár két különféle műfajhoz tartozó munkáról van szó, szembetűnő mindkettőn az arcvonások hasonlósága. Érthető ez, mert mindkét mű esetében élethű ábrázolással állunk szemben. Mind Sadeler, mind Francken az udvarnál éltek és dolgoztak ebben az időszakban, bizonyos, hogy Mihai Viteazult többször is látták, ismerték.
Franz Francken olajfestménye műfajánál fogva egyedi példány maradt. Aegidius Sadeler Mihai portréját rézbe metszette, amit sokszorosítani lehetett, és így viszonylag sok példányban kerülhetett forgalomba. Ennek tulajdonítható, hogy Sadeler munkája egészen rövid idő alatt ismertté vált a kor Európájában.
Sadeler metszete hazánkban közismert. A XIX. század második felétől napjainkig ez az ábrázolás számos kiváló művész, festő, szobrász számára szolgált modellként. A metszet eredetiben vagy másolatban, hazánk összes múzeumaiban, tankönyvek és tudományos igénnyel készült szakmunkák illusztrációi között egyaránt szerepel. Kevesek tudják viszont, hogy Sadeler metszetének „felfedezése“ a kiváló hazafi és forradalmár, Nicolae Bălcescu érdeme.
Az 1848-as havasalföldi forradalmat megelőző években Bălcescu már dolgozott Mihai Viteazulról szóló történeti munkáján (Românii supt Mihai Voievod Viteazul). Idejének jó részét a kutatásoknak szentelte. Rendkívül érdekelte és foglalkoztatta őt Mihai „erkölcsi és politikai jelleme“. Amint írja, arra törekedett, hogy annak az embernek, aki a román nép nemzeti egysége eszményének jelképévé vált, ne csak tetteit, hanem „fizionómiai karakterét“ is megismerhesse. De mindazok az ábrázolások, metszetek, képek, amelyek a kezébe kerültek, csalódást keltettek benne. Bălcescunak eszményképe volt Mihai, s úgy érezte, hogy az őt ábrázoló metszetek, képek nincsenek összhangban és nem fejezik ki azt a rendkívüli politikai egyéniséget, akinek ő Mihait kutatásai alapján elképzelte. Ebben az időben jelent meg Anton Kurz erdélyi szász történész egyik írása, amely Ortelius Hyeronimus munkájában (Chronologia oder historische Beschreibung Mer Kriegsempörungen, Nürnberg. 1592–1620) szereplő egyik metszetről azt bizonygatta, hogy a Mihai élethű arcképe lenne (Magazin istoric pentru Dacia. II. 1846, 371–380. old.). E metszetről Erdélyben Bălcescu egy festményt készíttetett, de amikor azt kezébe vette, keserűen jelentette ki egyik barátjának: „Nem lehet ez a mi Mihai-unk.“
Nicolae Bălcescu 1847-ben külföldi könyvtárakban is kutatott. Az év nyarán D. A. Golescuval a párizsi királyi könyvtár gyűjteményét vették sorra. Ennek az intézménynek „Erdélyi metszetek“ címszó alatt nyilvántartott részlegében havasalföldi és moldvai uralkodókat ábrázoló metszetekre akadtak, közülük hat Mihai Viteazult örökítette meg, a hatodik Aegidius Sadeler munkája volt.
Bălcescu a következő szavakkal írta le a felfedezés örömét. „Amikor a hatodik (metszetet) megláttuk, egyszerre kiáltottunk fel: ez az, mert az uralkodó fizionómiája megfelel mindazok elképzelésének, akik ennek a rendkívüli férfinak a jellemét tanulmányozták (Magazin istoric pentru Dacia, IV. 1847. 212–220. old.). A felfedezés – írja a továbbiakban – olyannyira lázba hozott bennünket, hogy azonnal el is határoztuk, kifosztjuk különben is eléggé könnyű pénzeszacskóinkat, e metszetről másolatot készítettünk, hogy odahaza minden román csodálhassa Mihai Viteazul igazi portréját.“
Bălcescu valószínűleg nem tudott arról, hogy Aegidius Sadeler kiváló tanítványa, a majna-frankfurti származású Isaac Major (1576–1630), mesterét utánozva, Sadeler művének hatására (?), de egyéni indítékoktól vezetve, ha művészi kivitelezésében azzal nem is teljesen egyenértékű, de ugyancsak élethű, maradandó értékű művet (14,5×10 cm rézmetszet) alkotott a román nép történelmi eszményképpé magasztosult fiáról, Mihai Viteazulról.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 21. számában, 1975. május 23-án.