Argentína Dél-Amerika délkeleti részén fekszik. Keleten az Atlanti-óceán, délen a Drake- szoros, nyugaton Chile, északon pedig Bolívia, Paraguay, Brazília és Uruguay határolja. Brazília után Dél-Amerika második legnagyobb országa. Mintegy 3.500 km hosszú és legszélesebb pontján 1.400 km széles. Területe hozzávetőleg Európa 1/3, s lakosságának mintegy 30% Buenos Aires-ben él.
Hatalmas kiterjedésénél fogva éghajlata változatos, az északi tropikus éghajlattól a déli szubarktikus éghajlatig, minden változat megtalálható. A nyugati részén húzódó Kordillerák hegylánc legmagasabb csúcsa, az Aconcagua, 6.980 méter magas. Természeti kincsekben gazdag, de mint nevéből következtetnénk (argentum = ezüst) ezüstbányái nincsenek. Piros bora és kitűnő marhahúsa világhírű.
Argentína közelítőleg harmincezer magyar emigránsnak, illetve azok leszármazottjainak is otthont ad. Itt élt Bíró László is, a golyóstoll feltalálója.
Buenos Aires, Argentína fővárosa, a Rio de la Plata folyó torkolatánál fekszik, itt a folyó hozzávetőlegesen száz kilométer széles, szép időben lehet látni a túlsó partot.
Buenos Aires tulajdonképpen 47 negyedből (barrios) áll, turisztikai szempontból ezek közül 9-10 jelentős. Ismét szerencsénk van, az idő szép és a fák nagy része virágzik. Előttünk a Kavanagh épület impozáns alakja, mikor 1935-ben épült, Buenos Aires legmagasabb épülete volt. Mellette a Basilica del Santissimo Sacramento templom, engem egy kicsit a párizsi Sacré Coeur-re emlékeztet, Buenos Aires ismert családjainak fohászhelye. A park másik végében San Martin lovas szobra. Jose de San Martin ezredes vezette a spanyolok elleni sikeres felszabaditó háborút, a lovasszobor neki állít emléket, nevéhez fűződik az argentin zászló is.
A parkban sokan ülnek, sétálnak és ahogy nézem a hajléktalanok is kedvelik, még matracokat is kitettek hogy kellemesebbé tegye a mindennapokat. A park ellenkező oldalán az egykori English Tower, mint a neve is mutatja az angolok építették. A Falkland Szigeti incidens után azonban átkeresztelték, a nemzeti önérzet már nem engedi hogy angol toronynak nevezzék, hanem Fuerza Aerea Argentina (Argentínai légierök) névre keresztelték. És hogy a hazafias érzelmeket őrizzék, a torony és a park között, a háborúban elesett katonák neve felett ég az örök tűz, s két katona vigyáz reá.
A San Martin téren, egy turistairodában feliratkozunk egy 3-órás autótúrára Buenos Aires megismerésére. Miközben tárgyalok az egyik kiszolgálóval, az izgatottan igyekszik tudtomra adni, vigyázzak mert valaki nyitogatja a vállamon lévő táskát. Mire felébredek hűlt helye van az illetőnek, egy kicsit dühös vagyok magamra, hogy így átejtettek, de be kell vallanom, jól képzett volt, aki tette, észre sem vettem. Nem sikerült semmit elvennie, de mint egy pár nap múlva kiderült, túl hamar örvendtünk a sikernek.
Míg a városnéző túra indul van idönk és beülünk a közeli Las Nazarenas vendéglőbe, hogy kipróbáljuk az argentin konyhaművészet parilla nevezetű termékét. Van benne grillezett máj, vese, véres, két-háromféle kolbász, disznó, bárány- és marhasült, sült bél. Minden finom, a sült bél nem a kedvencem, de olyan sok, nem tudjuk megenni. Ezt sem tudom, mikor történt meg utoljára velem. A helyi sör is jó, segít lemosni a sok zsíros húst. Tudom, nem egészséges, de jó.
Lassan azonban indulnunk kell ha nem akarjuk lekésni a városnéző túrát. Az útvonal: Plaza San Martin, Cementerio de Recoleta, Floralis Generica, csillagvizsgáló, Japán kert, Obelisc, Casa Rosada, La Boca, Puerto Madero, erre azonban később még kitérek. Útikalauzunk, egy helyes fiatal leányka végig magyaráz, hol spanyolul hol angolul, igyekszik megismertetni Buenos Aires nevezetességeit. Észre sem vesszük olyan hamar eltelt az idő.
És hogy a napunk teljes legyen, este egy “gaucho” estre mentünk el. Mint később kiderült az együttes egy család volt, papa, mama, három fiú és három leány.
Buenos Aires-ben vagyunk persze hogy tangóval kezdték a műsort: a La Comparsita zenéjére. Hát igen, ez nem olyan volt mint amit eddig láttunk, nem olyan mint ahogy a tánciskolákban tanították. Ebben van érzés, ez tüzel, perzsel, csábít, érzéki, vágyat ébreszt. Nem hiába az egyik helyi költő szerint a tangó egy vízszintes vágy függőleges kifejezése. (És a táncos akkor tudja, hogy jól csinálja, ha nedves a térde – a szerk. megj.) Utána aztán jöttek a gaucho táncok, a boleadoras, a zapateo, a malambo és végül a melonga, mely tulajdonképpen nem is gaucho tánc.
A gaucho név, Dél-Amerika cowboy-ai, a kecsua huachu névböl ered, ami árvát, kóbort jelent. Öltözetük egy kicsit emlékeztet a magyar csikósok öltözetére. Széles gatya ami a csizmaszár felett ér véget, sárga lóbőr csizma, lapos kalap. Hosszú nap volt de sok érdekeset, újat láttunk, megérte.
Szállodánk a Conte Hotel ultraközpontban, az Avenida 9 de Julio-n van. Ablakunkból látszik az Obelisk és kevesebb mint napi 100 USD-ért jó üzlet. Az árban persze benne van a svéd-asztal reggeli. Gyümölcs, sütik, sonka, sajt, tea, kávé, gyümölcslevek sőt még tortaszeletek is. Több mint kellene.
A szállodába való késői bejelenkezés után másnap reggel indulunk városnézésre. Első utunk a közeli Plaza del Mayo-hoz vezet, mely a város egyik központja. Rendezett virágágyak, pálmafák, egy sereg galamb, emlékművek, történelmi épületek. Talán a legismertebb a Rozsaszín Ház (Casa Rosada), a kormány végrehajtó testületének székhelye. Egy verzió szerint az épület színe egy kompromisszum a két ellentétes párt (fehér illetve piros) színe között. Vele szemben a Cabildo, s a tér másik két oldalán a Nemzeti Bank (Banco de la Nation), Városháza (Palacio Municipal) illetve a katedrális (Catedral Metropolitana). Sokan vagyunk, a turistákat fel lehet ismerni, szinte mindegyik fényképez, és van is mit. Tovább megyünk kelet fele s hamarosan a Puerto Madero negyedben vagyunk. Ez tulajdonéppen a régi kikötő, melyet modern negyeddé varázsoltak. Irodaházak, drága vendéglők, kávézók sora a vízpart mentén. Rendezett virágágyak, s lassan feltűnik a Nők Hídjának (Puente de la Mujer) modern alakja. Állítólag nevét egy nőre való hasonlóságától kapta. Lehet, úgy néz ki, nekem nem elég élénk a fantáziám.
Utána a Fregata Sarmiento, egy 1897-ben, Angliában épült hajó, mely egykoron az argentin tengerészetet szolgálta. Jól illik a környezetbe, látogatható múzeum. Innen Metro-val vissza az Avenida del Mayo-ig. A földalatti olcsó, mintegy 0.3 USD egy jegy, ugyanannyi, akár egy megálló, akár a végállomásig. Elég kopott, piszkos, rozoga, a légkondi nyitott ablakkal van megoldva, csikorog, nyikorog de megy. Sok a kéregető is, főleg gyerekek, jó a pénztárcára vigyázni. Sok a hajléktalan is egész Buenos Aires-ben, már amerre mi jártunk. Az utcán meglepően sokan cigarettáznak.
Szerencsésen megérkezünk az Avenida de Mayo megállóhoz, s most nyugatra a Plaza de Congreso fele igyekszünk. Az utca széles, mindkét oldalon hatalmas bérházak, üzletek, vendéglők, lombos fák, azonban minden pillanatban a lábunk alá kell nézni, sok a gödör. Lassan megérkezünk a Plaza del Congresso térre, előttünk szép park, az előtérben Rodin Gondolkodó-jának másolata, a park másik oldalán pedig a Kongresszus épülete. A Gondolkodó talapzatán a helyi művészek hozzájárulása is látható. A parkban sokan ülnek, olvasnak, cigarettáznak és persze a megfelelő hajléktalanok is megtalálhatóak a gyepen. Innen északra indulunk az Avenida Peña-n. A forgalom nagy, sok a járókelő s az Avenida Corrientes-en keletre fordulunk. Itt még nagyobb a tömeg és a zaj, sok a könyvesüzlet meg a vendéglő. Sok a mozi, és kioszk ahol folyóiratok áradata kínáltatja magát. Egyik jellemző utcája Buenos Aires-nek, nekünk azonban túl zajos, túl szemetes.
Hamarosan kiérünk az Obelisk-hez és az Avenida 9 de Julio-n délre a szállodánk felé fordulunk. Kissé fáradtak vagyunk. Buenos Aires és egyben Dél-Amerika legszélesebb útján mintha kevésbé volna zajos a forgalom, mintha kevesebben járnának. Lehet azonban hogy ez annak is tulajdonítható, hogy az utca jó széles, egy irányban ha jól emlékszem tizenkét sávot számoltam meg. Persze ez nem azt jelenti, hogy csúcsforgalomban legalább ne tizenhárom-tizennégy sor autó várna rá, hogy haladjon. Kicsit lassítunk, nézzük az épületeket meg a járókelőket, mikor egy adott pillanatban, hogy honnan, még most sem tudom, egy fiatal fiú jelenik meg, s mielőtt észbe kapnánk leszakítja Kati nyakáról az aranyláncát, és máris fut az autók között az utca másik oldalára. A többi járókelő is csak tátott szájjal bámul, mi is történt, mondják, vigyázzunk magunkra. Könnyű mondani, ez aztán meglepetés, főleg azok után, amit az útikalauzok nagy része mondd, éspedig hogy Buenos Aires viszonylag biztonságos. Igen, viszonylag, csak mihez viszonyítva. Ez bizony elrontotta a napunk.
Buenos Aires leírása hiányos volna a San Telmo, illetve a La Boca negyed megemlítése nélkül. Mindkét negyed a város dél-keleti részén van, San Telmo az egykori bohém világ nosztalgikus maradványa, a tangó-imádat egyik főhelye. A La Boca negyedben az egykori génuai olasz behatás ma is szinte minden helyen látható s büszkék az örökségre. Az egykori nyomortanya a Riachuelo patak torkolatánál ma élek színű házak, keskeny macskaköves utak útvesztője egyik ismert turistaattrakció. Aquarellek, művészek, bámuló turisták és nem utolsó sorban tagozni tanitó párok, vendéglők sokasága. Sok a turista, az élénk színek megragadják a tekintetet. Ha azonban közelebbről megnézzük a házakat, hullámlemezzel vannak bevonva, és habár nem láttam egyet sem belülről, azért nem szeretnék bennük lakni. Turistakalauzunk szerint minden szobában egy család lakik, és négy családnak van egy közös konyhája.
Ahogy a negyedbe érünk, az első dolog, ami szembetűnik, a Museo de la Pasion Boquense, a híres Bombonera de Boca Juniors futballcsapat stadionjának sárga-kék színe. A stadion melletti múzeum emléket állít a csapat történetének, nem utolsó sorban Diego Maradonának. Legalább olyan büszkék reá, mint mi Puskás Öcsire.
Innen a Caminito utcába fordulunk, mely talán Buenos Aires egyik legismertebb képeslaptémája. Élénk színű házak, macskaköves út, de jó a lábunk alá nézni, mert gödör akad éppen elég. Nehéz megállapítani, ki van több, aki el akar valamit adni, vagy turista, aki csak bámul, nézelődik. Sétálunk egyet, érdekes, de zajos, nagy a sürgés-forgás, nem szeretnék sötétedés után egyedül erretévedni. Sok vendéglő előtt igyekeznek becsalogatni, enni, kávézni, vagy akár egy sörre, de miután végignéztük, amit arra érdemesnek találtunk, jónak láttuk tovább állni. Ahogy a turistaforgalmat elhagytuk, hamarosan kiderült a környék bizony nagyon lerobbant. Düledező viskók, szemét, lehangoló. Nehéz volna megállapítanom melyik hely lehangolóbb, La Boca külnegyede, vagy később Rio de Janeiro favellá-i.
Vasárnap kipihenjük a tegnapi fáradalmakat s csak kilenckor megyünk reggelizni, de így is elsők vagyunk, minek a nagy sietség. Utánunk jönnek sokan, vége a csendnek.
Reggeli után indulunk várost nézni Buenos Aires gazdag negyedébe. Az Avenida Alvear valóban másképp néz ki, mint ahol eddig jártunk, látszik, hogy akik itt laknak, azoknak van mit a tejbe aprítani. Utána egy park s életem egyik legnagyobb fája, gumifa vagy ahogy a helyiek hívják, gomero. Tulajdonképpen az egész park egy fa, olyan hatalmas.
Előttünk a Centro Cultural Recoleta, mellette pedig a Basilica Nuestra Senora del Pilar. Szép fehér, rendezett, körülötte “művészek” festők stb. Cementario de la Recoleta, Buenos Aires “jobbjainak” örök nyughelye… Ide van eltemetve Maria Eva Duarte de Peron, vagy ahogy világszerte ismerték, Evita is. Egyszerű családból származott, ambíciója és tehetsége segítségével küzdötte fel magát Argentína vezető köreibe Juan Domingo Peron államelnök második feleségeként. Hihetetlen befolyása volt a tömegekre, és csak betegsége miatt nem választották meg elnökhelyettesnek. Persze sok arisztokrata szemében csak egy jöttment volt, és megkérdőjelezik helyét a Recoleta temetőben.
A temetőben sétálva eltűnődőm, hogy igen, ezt is temetőnek hívják, de inkább kisvárosnak néz ki, a legkisebb kripta is megfelelne egy szegény ember lakhelyének, valószínűleg nagyobb, mint egy lakrész mondjuk La Boca külső területén. Ez már hivalkodás, persze ez is szabad ország (időnként), mindenki azt tesz a pénzével, amit akar. Valószínűleg tévedek, de szerintem aszerint kellene emlékezzen reánk az utókor – ha egyáltalán –, amit tettünk, semmi esetre sem annak alapján, mennyi pénzünk volt.
Tovább sétálunk a Plaza Francia fele, utána pedig az Avenida Libertador melletti szép parkban. Elhagyjuk Evita szobrát és egy adott pillanatban arra leszünk figyelmesek, mintha derült égből egy pár szem eső hullna. Hirtelen nem tudtuk mire vélni, mi történt, de szinte a föld alól egy segítőkész pár jelent meg, egy üveg vízzel hogy letisztítson, mondván, hogy sok a galamb a környéken, azok pöttyentettek le. Első pillanatban arra figyeltem fel, hogy a galambok csak minket kedveltek, a földön semmi nyoma jelenlétüknek, sőt a segítőkész páron sincs semmi nyom. Hamar leesik a tantusz, ez lenne a mustár-pecsételés egyik változata, amire az útikalauzok is felhívjak a figyelmet. Nem tudom, mit fogjak a pénztárcám, fényképezőgépem, mert csak két kezem van, s igyekszünk minél hamarabb lelépni. Ez alkalommal megúsztuk, csak alaposan le vagyunk pecsételve. Jó tíz percet töltünk az első kávézó vécéjében, míg sikerül valahogy tisztára mosni magunk. (A szagot nem sikerült eltüntetni.)
Szemben a Szépművészeti Múzeum, a Museo National de Bellas Artes szemben, mi azonban a Floralis Generica-hoz megyünk a közeli parkba. Hatalmas acélvirág, mely este bezárja szirmait, állítólag 6 millió USD-ba került, mikor 2002-ben megépítették. Érdekes, ahogy acélszirmain a tó meg a gyep visszatükröződik.
Utolsó egész nap Buenos Aires-ben… Kicsit fáradtan tegnaptól, úgy határozunk, reggeli után meglátogatjuk a Café Tortoni-t, tegnap nagy sor állt előtte. Hamarosan meg is találjuk, itt van a közelben, és semmi sor előtte, sőt az egész kávézóban hárman-négyen vannak, éppen elég szabad asztal. Le is ülünk az egyikhez, mire a pincér azt mondja, az le van foglalva. Persze gyorsan felmegy a vércukrom, indulunk is kifele, nem muszáj éppen itt kávézni, csak azért, mert valamikor hírességek ültek benne. A Café Tortoni Argentína legrégebbi kávézója, 1858-ban épült.
Különben tegnap este láttunk egy Starbuck kávézót a közelben a párhuzamos utcában, otthon az a kedvencünk, irány oda. Persze a saroknál nem tudom jobbra vagy balra kell-e fordulni, de ott áll egy rendőr, megkérdezem. Olyan biztosan mondja, hogy Buenos Aires-ben nincs Starbucks kávézó, ha nem láttam volna az este, el is hinném. Elindulunk találomra, s ott is van vagy húsz méterre. Giorgio Armani, Versace, üzletek és még sok más divatüzlet, látszik itt a módosabbak vásárolnak, de nem is ezért jöttünk ide. Meglepetten veszem észre, hogy az egyik üzlet tulajdonosa Sárkány úr, nem valami gyakori név ezen a környéken . A Borges központban kisebb-nagyobb kiállító termek, jelenlegi argentin művészek ideiglenes kiállítása. Absztrakt kepéktől szocialista-realista képekig minden található, ezeket én azonban nem értem, hamar tovább is állunk.
Továbbmenet egy régi fényképészeti kiállításra leszek figyelmes, Padre Martin Gusinde képei a korabeli Tűzföld mindennapjairól, bennszülötteiröl. Ez már inkább érdekel, ez már közelebb van hozzám. Leírja a yamana, alacaluf illetve selknam törzseket. Érdekes, hogy a zord éghajlat ellenére a bennszülöttek öltözéke eléggé “lenge” volt. Testüket olajjal/zsírral kenték, erre állatbőrt húztak, nem ismerték a réteges öltözködést. A bevándorlók “sikeresen” (hol akarattal, hol akaratlanul fertőzött pokrócokkal) kiirtották a bennszülöttek nagy részét. Ezek közelebb vannak hozzám, mint a Versace ruhák, itt többet időzünk, van is miért, egyre ritkábbak az ilyen eredeti képek. Kicsit távolabb állatkép-kiállítás, egy-egy majom olyan értelmesen pillant vissza a képekről, sokan megirigyelhetnénk.
Meg kell jegyeznem, a Borges kiállítási központ szép nagy, változatos ideiglenes kiállításokkal, ahol a modern (légkondi) keveredik a tradicionálissal (veder a csöpögő légkondi vezeték alatt).
Összegezve az egészet, Buenos Aires egy modern, inkább Európára emlékeztető nagyváros. Nemhiába hívják Dél-Amerika Párizsának. Sok a látnivaló, de azért egy kis figyelmesség nem árt, talán itt találkoztam a legleleményesebb tolvajokkal. Persze ez nem azt jelenti hogy a lakosság nagyrésze nem jóindulatú, becsületes. Taxisofőrünk például ideadta a szinte ottfelejtett fényképezőgépet, vagy volt egy másik taxisofőr, aki nem fogadta el az egész fizetséget, mondván, nem a legrövidebb úton jött. Vagy akik az utcán figyelmeztettek, vigyázzak a fényképezőgépemre, vagy akik az önkiszolgálóban előreengedtek, mivel csak egy dolgot vettem.
Az idő is végig kedvezett, napközben harminc fok volt és nedves, de inkább ilyen legyen, mint hogy zuhogjon az eső.
