Itt is épül valami, ott is lesz valami. Az egyik az övé, a másik a nejéé. Kettőjüké. Nem mesze, a szomszédban ugyanez. Az egyik az asszonyé, a másik a férjé. Kapják, szerzik, „megpályázzák” hozzá az állami pénzeket, baráti pénzeket, kölcsönöket, közpénzt, az egyetlen alapelv, hogy semmit nem kell visszafizetni, mindent ingyen kapnak és minden haszon az övék. Valójában nyereséget sem kell termelniük, ha van veszteség, márpedig van bőven, azt is az állam állja, azaz mi, a forrásaik tehát végtelenek. Vajon olykor feldereng-e bennük a lelkiismeret legalább szikrája?
Szűk kör ez: István, Ráhel és az ő barátaik, rokonságuk, na meg persze Ő, aki egyszemélyben vej és apa. Ők néhányan jelentik ma Magyarországot, bár már a testvérek is kapaszkodnak, élénkek, figyelnek, ők sem akarnak kimaradni a jóból. Egy szem család köré szerveződik az ország, de nem épül, hanem bomlik, ilyen kiterjedésű bűnügyi birodalomra aligha volt példa a történelemben. Miattuk nincs itt semmi: pontos és tiszta vonat, járható közút, nővér, huszonegyedik századi kórház, korszerű iskola, ezekben pár száz forintért összerántott moslék bámul vissza rád a tányérról, répás szendvics, a műtétek és tanárok elmaradnak vagy egyáltalán nincsenek. Néha valaki beugrik angolt tanítani, vagy perforált vakbelet műteni. Lesz, ami lesz. Ha nem éli túl, a KSH legfeljebb üresen hagyja az „elhunyt” rubrikát. A mezőgazdaság a negyedét termeli, mint a lengyel, talán a tizedét, mint a holland. Marosvásárhely, Temesvár, Arad, Horvátország, Prága mindegyik sokkal különb hely ma már Magyarországnál, és hamarosan Albánia is az lesz.
Sárvár viszont valóban pezseg. A vadonatúj luxusszálló – a már meglévő úgy harminc másik mellett – szintén Istváné és Ráhelé. Itt egyes vendégekre szabják a terveket, az egészségügyi, szépségipari, dietetikai, rekreációs és mindfulness kezeléseket – hat napra kétmillióért. Négy napnál rövidebb időre be sem teheted a lábad. A Melea nevű szálloda építésekor a közeli kórház hullaházát le kellett bontani, hogy legyen elég hely. Vajon a hullákkal most mit csinálnak? Bele se gondolj, jobban jársz. A 15 ezres Vas megyei községben már minden az övék, az országban meg minden az apavejé. Az autópályák, a közművek, az autópályáért és a villanyáramért is nekik fizetsz, a nívósabb budapesti éttermek jó részében a felszolgált ételért úgyszintén, valószínűleg az Opera büféjéért is, de te többnyire minderről semmit nem tudsz, vagy nem érted, vagy nem látod, ha meg látod, nem érdekel: nem mindegy? sóhajtasz és a sámlival megtámasztott háromlábú kórházi ágyon a másik oldaladra fordulsz, ami még nem felfekvéses.
„Ha az embernek írógépet adnak, előbb-utóbb író lesz belőle” – állítja Bukowski. Neki bármit elhiszek, de ezt nem, szerencsére ez nem igaz. Ha viszont valakinek pénzt adnak, sokat és másét, abból egész biztosan bűnöző lesz. Na ez zajlik itt. Még égi szerencse, hogy a Melea „egyedi, holisztikus és egészségfókuszú”. Tiszta Szent János. Csak kevés embert érdekel a másokkal esett igazságtalanság, Magyarországon meg ez végképp kényes téma, mert az igazságtalanság itt univerzális. Minden tőlünk elvett tégla, négyzetméter, balatoni víz, tokaji domboldal és szőlőtőke a mi szégyenünk, gyalázatunk kéne, hogy legyen, de csak kevés embernek fáj, így István és Ráhel nyugalomban tobzódhat, szerezhet. Olyanok, mint a jó pszichológusok: feltárják egy nemzet igazi arcát.
Már nem is menekülnek el, ha valaki közeledik feléjük, már nem alakoskodnak, tudják, hogy a nép itt lelkibeteg, se futni, se háborogni nem tud. Eszébe se jut. Ha megint elvesznek tőlük valamit, ami másfél évtizede napi gyakorlat, az ország csak megrántja a vállát. Ennek az irgalmatlanul sok igazságtalanságnak és bűnnek bele kéne maródnia az agyakba és szívekbe, ott izzani majd fellobbanni, felrobbanni, de nem, csak a lakáskulcs meglegyen, hazasurranunk, és másnap reggelig nyugalom lebeg a házak félrecsúszott cseréptetői felett. Ebben az országban mindenki egyedül van, egy ilyen rendszer széttép mindenfajta szolidaritást, maga Magyarország pedig végképp egyedül maradt a népek között. Ebből nagy baj lesz, de csak legyen, kit érdekel.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. március 9-én.