Végre volt egy jó hetük, mármint nekik, a rezsimmel érzelmileg szembenállóknak. Őszintén örülhettek a két Nobel-díjnak, s annak külön, hogy ehhez semmi köze nem volt a hatalmon lévőknek. Mert amúgy mindenhez van, a kontroll a lényegük, a mindenre rátelepedés, de ezt a sikert még ők se tudták kisajátítani. Bár még megpróbálhatják. Gőgösen elterpeszkedhetnek a VIP-páholyokban, a maguk ragyás képére formálhatják át az országot, büszkélkedhetnek a gyilkos moszkvai kitüntetésekkel, de a Nobel-díj más műfaj: azt nem vétózhatják meg, nem akaszthatják a saját nyakukba.
Mint minden csoda, ez is három napig tartott. Már le is csengtek a késhegyre menő viták, hogy milyen arányban tekintendő magyarnak, osztráknak vagy amerikainak Karikó Katalin, illetve Krausz Ferenc Nobel-díja. Amúgy nem mindegy? A nemzeti büszkeség robbanásszerű kitörése így se, úgy se lehetett más, mint örömteli, de tiszavirág életű kitérő a hazai autokrácia egyéni és kollektív tragédiákkal zsúfolt útvonalán. A hétköznapok most majd ismét szorongással telnek meg, amelyek úgy járják át a lelket, ahogy őszi eső a ruhát. Az extatikus öröm csillapultával újra a hétköznapok aggodalmai veszik majd át az uralmat az emberek felett. Nagyon is létezik börtön nélküli fogság. Magyarország ilyen hellyé vált; az élet itt örökös rejtőzködés, önfeladás, őrlődés rossz és még rosszabb választások között. Menjek vagy maradjak, szóljak vagy ne szóljak, tűrjek vagy lázadjak?
Egy diktatúrában mindenki ugyanazon az ablakon néz ki, csak nem ugyanazt látja. Én például annak az emberi magatartásnak a kísérteties megvalósulását látom, ami a Batman-filmtrilógia második (Sötét lovag) részében a főgonosz figurájának jellemzésére szolgál. „Egyes emberek nem logikus dolgokra vágynak. Nem lehet őket megvenni, megfélemlíteni, meggyőzni, nem lehet tárgyalni velük. Az ilyenek egyszerűen csak fel akarják égetni a világot”. Kompakt, kerek kórkép, ez áll minden pusztító szándék mögött. Ez hajtja a moszkvai gonosztevőt, aki szinte sportként űzi a szomszéd nemzetek megszállását, kirablását, legyilkolását, és Magyarországot is a mindent felégetés miniszterelnöki vágya teszi tönkre; az abnormális psziché és a kivételes intenzitású, neurotikus hajtóerő. Ami a filmben Joker, az nálunk ő: a törvényes rend, a köznyugalom elsőszámú ellensége.
Mindenhol a bomlás félreismerhetetlen jelei. Ahogy egy teljes kifosztásra ítélt országban az szokás, a háttérben szinte szerényen bújik meg minden, ami az övék: a nép nagy része számára kifizethetetlen magánklinikák, kastélyok, szállodák, a mindenféle eltulajdonított javak tükörfényesen ragyognak, ami pedig a mienk, azok szétesnek, leállnak, bűzlenek, eltűnnek: a MÁV fél évszázados lemaradásban lévő vonatai, sinei, pályaudvarai, az egészségügyi és oktatási infrastruktúra, a harmadosztályú, folt hátán folt közúthálózat, az ő érdekükben ezerszám kivágott fák, a lakóházak kapubejárói, folyosói, az utcai szemétládák, a kórházi ágyak és vécék, a draincső, amit jobb híján egy nővér gumikesztyűjéből vágtak ki nagy hirtelen… Ami nekik fontos, azt egymás között szétosztják, közpénzből újjáépítik, ötcsillagossá teszik, ami nem érdekli őket, azt hagyják tönkremenni. És mindkét listán egyre szaporodnak a tételek. Ráadásként lett két frissen elcsatolt országrész is: a Balaton környéke és Tokaj. De azok új tulajdonosainak nem kell állampolgárságot adni, inkább elvenni kéne tőlük.
Ez a két Nobel-díj hasznosabb célokra is alkalmas volna, mint csupán megtámasztani velük a magyar zsenialitás hamis képzetét. Normálisan vészjelzőként szolgálhatnának a kormánynak, hogy nagy a baj, hiszen a mind több funkcionális analfabétát termelő általános iskolák és az ország általános leszakadását trendszerűen követő egyetemek végképp lehetetlenné teszik majd a felzárkózást, még e banda valamikori bukása után is.
Na és mi volt a hivatalos reakció a hét eleji két dicsőséges napra? Pontosan az, ami a magyar állam és az állampolgárai között fennálló súlyosan bántalmazó viszonyból egyenesen következik: az iskoláknak adható szülői adományok, általában a civil segítség különböző formáinak azonnali letiltása. Nem azért pusztítunk, hogy ti a hátunk mögött jobbítani akarjatok, üzente percnyi késedelem nélkül az autokrácia, amelynek egyetlen igazi ellensége van: a saját akaratú, öntevékeny polgár. Ezért, ha a jövőben egy szülő úgy döntene, hogy nem vár tovább a hivatalra, hanem harmadmagával rendbe hozza a beázott tantermet, megtörténhet, hogy a mennyezetről egy TEK-es néz vissza rá.
Forrás: Újnépszabadság
