7. 1. Az ész trónfosztása (1954), A különösség (1957), Az esztétikum sajátossága (1963), majd az Ontológia (kiadás alatt) a filozófus Lukács általános törekvését, az ideológia elméleti megalapozását szolgálja. Ezek a művek már tanítványai, áldozatkész munkatársai között születnek. Az értők, barátok, tanítványai létrehozzák a Lukács-iskolát.
7. 2. A Lukács-iskola az egyetemes humánanyagon – a humántudományok és az emberi-társadalmi élet anyagán – igazolja az embernek a partikulárisból a nembeliségbe való kiemelkedésébe vetett hitét. A Lukács-iskola (a „Budapesti-iskola” néven nemzetközileg rendkívül nagyra értékelt filozófusközösség egyik „osztaga”) tagjai, Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Eörsi István közvetlenül kapcsolódtak a mester indítékaihoz, Hermann István, a kérdésfeltevésekben mindenképpen közel áll Lukácshoz; de az életmű tanulságai közvetve legalább ott munkálnak Almási István, Márkus György, Tordai Zádor, Sós Vilmos, Zoltai Dénes és mások filozófiai, esztétikai, ideológiai műveiben is.
7. 3. De Lukácshoz vonzódnak sokan korunk jelentős elméi közül: Lucien Goldman irodalomszociológiája lukácsi indíttatású, Ernst Bloch törekvései mélyen azonosak Lukács törekvéseivel, Hauser Arnold és annyian mások Lukács-hatásról beszélnek.
7. 4. Romániában a Lukács-jelenség ideológiai észlelésén túl, ma elsősorban N. Tertulian tevékenységének köszönhetően, egyre fokozódik a mű iránti érdeklődés. Tertulian egy kötetnyi tanulmányt és részleteket fordított románra, de kiadásra készítette elő a monumentális Esztétikát is Tanulmánya, a Lukács György esztétikája, a Critică, estetică, filozofie című kötetben jelent meg (Cartea Românească, 1972).
(Úgy tűnik, N. Tertulian a szubjektum-objektum viszonyának Lukács-féle felfogásában talál kielégítő konstrukciós elvre. Idézzük egyik tanulmányát: „Lukács a marxista irodalomban példa nélkül álló alapossággal elemzi az »ember nembeliségének«, avagy a »nembeliség jellegének« [Gattungmassigkeit] gondolatát, amelyet Marx ifjúkori munkájában vázolt fel, és A tőke zárórészének egy híres bekezdésében mint a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába való ugrást fogalmazott újra. Marx tézisei lehetővé teszik számára, hogy megállapítsa: míg a különféle állatfajták tulajdonságai adottak, és ezek jellegét a fajta különböző példányainak közös vonásai egyszerűen általánosítják [a fajta általánosságának így »néma« jellege van], addig az emberi nem tulajdonságai állandóan mélyülnek és gazdagodnak a társadalom és a természet anyagcseréjében végbemenő progresszív változások következtében, az egyedek számtalan alkotókezdeményezése következtében. Az egyéni aktus természetesen meghatározott társadalmi csoporton belül [család, törzs, társadalmi osztály, nemzet] zajlik le, de az egyének tettei állandóan visszhangzanak az emberi nem általánosságában.
Az erkölcsi cselekvés az emberi nem jelenlétének és parancsoló hatalmának egyik legfeltűnőbb bizonyítéka: az erkölcsi tettet diktáló tudat éppen az ember nembeliségének tudata. Az emberi nem jellege a tulajdonságok valóságos corpusának mutatkozik: ez örök változásban van, és felhalmozza az emberiségnek a fejlődés különböző szakaszaiban szerzett pozitív és negatív tapasztalatát. Azonban az emberiség tapasztalata mint a nembeliség mértéke csak akkor válik majd a mindennapi élet közvetlen valóságává, amikor létrejön az egységes szocialista világrend korszaka.” [Románia literară, 1972. 15. szám.] Tertulian Lukács egész pályájának kitűnő elemzését nyújtja a Magyar Filozófiai Szemle 1970. 3–4. számában. [Lukács György szellemi fejlődése.])
7. 6. Lukács számára az ember nembelisége a történelem eszköze és célja: egyetlen filozófiai tudomány létezik, a Történelem tudománya (lásd Engels) , amely a nembeliség megvalósulásának, de a megvalósulás akadályainak és a gátló erőknek is oknyomozó tudománya.
8. 1. A történelem most Lukács filozófiai alapelvévé válik, mert a totalitás fogalmának módszeres alkalmazása elvezeti a meghatározott totalitás gondolatához. A filozófia feladata a kategóriák kifejlesztése a lét meghatározottságokból. A reális történelmi folyamat kitermeli azokat a meghatározottságokat, amelyek a történelem filozófiailag megragadható kategóriái. A kérdés, amit fel kell tenni, ezért sohasem az, hogy mi van, de az sem, hogy valami miképp, hogyan van; hanem az a kérdés, hogy valami miért van, milyen reális meghatározottságot fejez ki.
8. 2. Az Ontológiában a probléma általánosítását látjuk. Lukács ebben arra keres választ, hogy a történelem mint módszertani elv miért alkalmas egyetemes elméleti szerepre. Amennyire az eddig megjelent részletekből (lásd Magyar Filozófiai Szemle, 1971. 1 – 2. és 3 – 4. szám; 1972. 1 – 2. szám) következtetni lehet, az emberi munkán, ezen a specifikus meghatározottságon bizonyítja kérdésfeltevésének jogosságát.
8. 3. Lukács nem azt vizsgálja, hogy mi a jelenségek oka vagy szerkezetük sajátossága, vagyis a folyamat és a struktúra nem jelent számára módszertani kiindulást. A meghatározottság foglalkoztatja, az, hogy miért jön létre a jelenség, miért van történelme a dolgoknak, majd a történelem változásait írja le, ismét abból a szempontból, hogy a jelenség új meghatározottsága miért jön létre a meghaladottból.
(Ezt mondja Lukács: „Marx A tőke első kötetében a munkáról beszélve nagyon világosan megmondja, hogy az ember emberré válása abból áll, hogy nem egy bizonyos biológiai passzivitással alkalmazkodik az élet reprodukciójának körülményeihez, hanem ebbe aktíve, ideológiai tételezésekkel, a munkával belenyúl, és ilyen módon úgy alkalmazkodik, hogy a környezetét alkalmazza a saját szükségleteire, amellyel kapcsolatban természetesen azután az ember maga is átalakul. Az embernek állatból emberré való fejlődése szintén a munkának és a munkával összefüggő aktusoknak a következménye. Úgy, hogy Marxnál világosan látszik: az ember egész intellektuális és morális fejlődésének a létalapja ez az egészen más magatartása a valósággal, ami a munka puszta materiális mechanizmusából létrejön.” [Részlet Tordai Zádor Lukács Györggyel készített interjújának teljes szövegéből.])
8. 4. A munka kategóriája lesz az esztétikum magyarázatának alapjává is, hiszen az esztétikum társadalmi jelenség, s mint ilyen, genetikusan kapcsolódik a társadalom specifikumához, a munkához. Jellegzetes Az esztétikum sajátosságának kiindulása. Itt Lukács a mindennapi élet elemzésével kezdi. Az esztétikum, amely kifejezi, lényegessé emeli az emberi élet minden mozzanatát, a mindennapi életből nő ki.
8. 5. A probléma tehát az, hogy miért van művészet és mi teszi lehetővé, hogy betöltse azt a társadalmi hivatást, amely létrehozta. A művészet emberi produktum, szükséges az ember számára, aki nem tehet mást, mint hogy létrehozza – többek között – a művészetet.
8. 6. Lukács „ma is magában való, zárt monasznak tekint minden műalkotást, mely a befogadóra való evokatív hatásában válik számunkra valóvá, de ezt csak azért teheti, mert mint magába való is hordozza ezt a számunkra valóságot” – írja Heller Ágnes. (Lásd: Lukács György „Esztétikájáról” az Érték és történelem című kötetben. Magvető, Budapest, 1969.) A továbbiakban erre a nemzetközileg is jellemzőnek minősített ismertetésre támaszkodva vázoljuk az Esztétika gondolatmenetét. (Hogy miért képes minden műalkotás szerepet betölteni, miért fejez ki magában valósága számunkra valóságot, erre a kérdésre válaszol az Esztétika. )
8. 7. Mint láttuk, a műalkotás és a mindennapi élet viszonyából indul ki. A műalkotás a mindennapi élet esetlegességeit a mindennapi életben meglevő nembeliség színvonalán homogenizálja. Ezt a „lekerekítést”, a partikuláris felemelését a nembeli színvonalára észrevehetjük a tudományban, a jelentős morális döntésekben és a politikában is.
8. 8. A homogenizálás az esztétikumban egy homogén médium (láthatóság, hallhatóság) segítségével történik, szemben a többi tudásformákkal, ahol ilyen médium Lukács szerint nem található. E médium révén kerül kapcsolatba az ember a műalkotással, ez kapcsolja őt az alkotásban és a mű elsajátításában is a nembeliséghez.
(Érdekes, hogy Lukács nem építi be szervesen Esztétikájába a nyelvfilozófia eredményeit. Nála a nyelv a nembeliség kifejeződése [a munkával együtt], és noha egyetemesen homogén közeg, mégsem válik külön vizsgálat tárgyává.)
A nembeliségbe való felemelkedésnek két formája van: az alkotás folyamata, amelyben a tartalom formává válik, és a befogadás-elsajátítás folyamata, amelyben a forma „visszafordítódik” tartalommá.
8. 9. A tartalom: a nembeliség, az ember társadalmi története, illetve e történelem lényege – egyetlen konkrét csomópontjában megragadva. „Minden egyes műalkotás az emberiség, az ember kialakulásának egy lényeges etappját, vonatkozását sűríti magába; ezért ismerhet rá minden ember minden sikerült műalkotásban saját lényegére, saját történelmére.” (Heller Ágnes, i. m.)
8. 10. Megragadni a csomópontot csak a szubjektivitás révén lehet. Arról a szubjektivitásról van szó, amely mintegy összesűríti az emberi nem lényegét. Ez a szubjektivitás már nem „héj”, hanem „mag”, amely tartalmasságával képes az objektum tartalmasságát kifejezni. „Zseniális az a szubjektivitás, amely… a végső objektivitásra törés meg is valósítja a szubjektum és objektum egységét.” ( Heller, i. m) .
(Érdekes, hogy Lukács a szubjektivitás szubjektív lényegének objektív ábrázolásában sohasem ismerte fel a műalkotás egyik lehetőségét, és így a XX. század újító műalkotásaiban nem látott értéket. A nembeliség Lukács számára maga az objektivitás, amelyhez a szubjektivitás révén felemelkedünk, megvalósítva reális lehetőségeinket, amelyek elszórt és nem autentikus formában már jelen vannak a mindennapi életben, ám fordított út nem lehetséges, nincs mód arra, hogy a szubjektivitás önmagát mint nembeliséget ábrázolja. A„héj” – héj marad, önmagában nem fedezheti fel a „mag”-ot, a héj lényegét. Úgy tűnik, hogy a jelenség – lényeg viszonyában végülis Lukács a lényeg pártján állva a jelenséget csak külsőnek, esetlegesnek látja.)
8. 11. Mivel a befogadó-műélvező az elsajátítás folyamatában, akárcsak az alkotó, felfüggeszti mindennapi életét, azonosulni tud az emberiség ügyével, amely a műalkotás tartalma. Az azonosulás – megrázkódtatás: annak a kérdésnek szükségszerű, tudatos vagy nem tudatos feltevése, hogy vajon mennyire emberi a világ. E megrázkódtatás a katarzis, „a nembeliségbe való emelkedés, az emberiségbe való emelkedés, az emberiség ügyével való azonosulás megtisztító voltának szinonimája.” (Heller, i. m.) A katarzis következménye egy morális parancs: változtasd meg életedet!
8. 12. A katarzist, mint láttuk, a szubjektum és az objektum egysége valósítja meg. E viszony ábrázolásának törvénye a mimézis, amely „nem egyszerűen a valóság utánzása (mint azt a kifejezés szó szerint sugallná), hanem egy olyan utánzás, amely úgy emeli ki – a szélsőkig feszített szubjektivitás közvetítésével – a valóság (interpretáció esetén a mű) emberi-nembeli fejlődés szempontjából lényeges mozzanatait, hogy az érzelmi s ezzel gondolati megrázkódtatást keltsen.” (Heller, i. m.)
9. 1. Lukács életműve, ellentmondásaival egyetemben, a XX. század egyik legmonumentálisabb elméleti építménye. Kevesen tettek annyit a marxizmus megújulásáért, továbbmunkálásáért, mint ő. Racionalizmusa, a mitizálással, a mesterséges gőzökkel való szembeszállása, igénye a realitás megértésére – mindez példánk lehet. Művét tanulmányozni: kötelesség önmagunkkal szemben.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 26. számában, 1973. június 29-én.
