1. 1. Lukács életműve egyesek szerint zárt doboz; vagy titokban és kárörvendően: lezárt aktacsomó, dossziéba elfektetett papírhalmaz. Ám Lukács életműve azért nem zárt doboz, mert túl sokan tekintik annak. Az óhaj a maga szokott útján jár: bűvöli a világot, mert szeretné, hogy ez ne olyan legyen, amilyen.
1. 2. Mások szerint Lukács életműve egy kultúra vezérfonala, sőt titokban és örvendően: a XX. század alkotó marxizmusának tiszta kifejezője [ … ]
1. 3. Lukácsot nem ismerik eléggé magyar olvasói, mert az életműegész anyanyelvükön még nem jelent meg. Hosszú életet élt ugyan Lukács, de ahhoz mégis rövidet, hogy művét egybegyűjtve lássa.
1. 4. Kellemetlen életmű ez, mert állandóan az olvasó eszébe juttatja, hogy tévedni lehet, sőt a tévedést bevallani sem tilos. Testületeket pedig arra figyelmeztet, hogy a szellem értékei nem intézményesíthetők, sőt az intézményesült eszmék nevében senki sem hivatott végleges értékítéletek megfogalmazására.
1. 5. Lukács életműve áttekinthetetlenül sok hivatkozást inspirál világszerte, sőt lassan mottózselévé változik egy-egy tömör megállapítása. Ám az életmű egészét értelmező monográfia nincs. Vannak lukácsisták, vannak antik, vannak akik közömbösek, ám kevés az idézetek hálójából kivergődő, átfogó, de mégis árnyalt, a lukácsi gondolkodás egyediségét-sajátosságát megragadó tanulmány. (…)
2. 1. Semmiféle biztosítékunk nincs a tévedés(ek?) ellen, amikor éppen e gondolkodás sajátosságát kívánjuk megragadni, azt, ahogyan ez a gondolkodás a változó világra és önmaga változásaira reagált. Tudjuk, hogy egy posztulátumból kell kiindulnunk: esetünkben abból, hogy a világot logikusan végiggondoló gondolat egységes struktúra, amely a változó világot formailag mindig a maga sajátosságai szerint fogja fel. A tapasztalatok megváltoztatják ugyan e formai mozzanatok viszonyát, de nem struktúráját.
2. 2. Lukács alkati sajátosságának egyik meghatározó eleme – véleményünk szerint – a bizonyosságra való törekvés. Ez meghatározza az alkat „metafizikai” hajlandóságát. Megnyilvánulási formája a „kell hogy legyen”, ami meghatározza a dolgokat; „kell hogy legyen” egy átfogó elv stb.
2. 3. A „kell hogy legyen”-ben erkölcsi mozzanat kerül a dolgok elé, a magatartás, amely normaként fogalmazza meg önmaga számára azt, ami helyes, azt, ami jó. Lukács számára a haladás a magatartás normája, ez maga a jó. Egész elméleti tevékenységét értelmezni lehet, ha az erkölcsi eszmény és a magatartás egységét látjuk meg benne. Ez az egység nem valósítható meg egy elidegenedett társadalomban, csakis az eszmény egységesítő ereje révén. A valóság nem lehet közvetlenül e gondolkodás tárgya: az esszencialitás nem az élet, hanem az, ami az életből az emberit párolja ki, tehát egybeesik az eszménnyel. Lukács Esztétikájában az „Egyén és az emberi nem kapcsolatát”, e kapcsolat szubjektív és objektív megnyilvánulását, e viszony irodalmi megvalósulását tárgyalja. A mű értékét Lukács szerint az határozza meg, hogy az ember útján egy mű képvisel-e valamit vagy sem. (A nembeliség az emberi nem sajátos lehetőségeinek történelmi megvalósítását jelenti.) Az egyéni (partikuláris) és a társadalmi tökéletes egybeesése az ember nembeliségének (ha akarjuk: sajátos alkalmazkodásának) megvalósulása. Az Esztétika alaptörekvése az, hogy ezt a hitet, mint az e világban rejlő immanens lehetőséget, mint a valóság reális tendenciáját mutassa be.
(„A műalkotás magáért valóságának az emberiség fejlődése szempontjából való jelentősége és értelme éppen abban rejlik, hogy minden, ami az emberi életben előfordul, nyomóssá válik benne, lekerekedik ezen az életen belül, minden meghatározása a mindenkor konkrétan lehetséges tökéletességig bontakozik ki, de mindig az ember életéből, saját világával kapcsolatos viszonylataiból emelkedik ki és maradéktalanul fel is oldódik benne. A művészet ezt a küldetését adekvát módon csak úgy töltheti be, ha a magáért való esztétikai kategóriájában erőteljes formai tényezők válnak hatékonnyá. Ugyanis az itt követelt beteljesedés sohasem jelenti egyszerűen a mindenkori – esetleg még oly jogosult – emberi vágyak kielégítését, hanem »csupán« azt, hogy az emberi törekvések felléptük minden pontján beteljesítik az emberek akkori konkrét lényegét. Ez magában az életben csak kivételesen, csak ritkán, különösen szerencsés szubjektív és objektív feltételek között következik be. Csupán az esztétikai visszatükröződésben, a művész lángeszében jött létre egy olyan organon, amely az ember életének ezt az egyébként rejtett, ember alkotta értelmét érzékletessé tudja tenni. Mindegy, hogy ez az értelem tragikus vagy komikus, örvendetes vagy sok borzalmon keresztül haladva épületes-e, mindig az ember saját, mindenkori konkrét erőinek eredménye, és mivel a műalkotás egyéniségek magáért valója, mindent, ami nem ebből a forrásból ered, tehát minden abszolút transzcendenciát elutasít magától, ebben mint kategóriában az emberi nem legmélyebb világ igenlése fejeződik ki, öntudata, amelyet ez táplál, hogy – mint emberi nem – ura saját sorsának.”)
2. 4. Ha Lukács képes volt többször is teljesen vagy részlegesen megtagadni vagy felülvizsgálni életművének megelőző szakaszait, akkor gondolkodásában a következetes szkepszis jelenlétéről beszélhetünk. A szkepszis a tényeket mint eseményeket megragadó gondolkodás velejárója: a tény a maga konkrétságában, ahogy adva van, nem azonosítható saját lényegével: a lényeget a változás, az esemény fejezi ki. A szkepszis: hit; hit abban, hogy az esemény a lényegi mozzanat.
2. 5. Lukács, a polgár, a változások hordozóját a „lélekben” véli felfedezni. (A lélek és a formák kísérlet a változások-formák szubsztrátumának leírására az irodalomban.) De a lélek nem elég erős, hogy a reális folyamatokat megakadályozza: háború tör ki, noha a lélek ellenáll.
2. 6. A morál, a tettekben megnyilvánuló magatartás a fiatal Lukács hitének tartalma: úgy véli, hogy a moralitásban megadott emberi lényeg segítségével magyarázni lehet a társadalom és kultúra(művészet) alakzatait-változásait. A cselekvésben az etikai mozzanat, az óhaj, a szándék a fontos. Az emberek meg akarják változtatni a rossz világot. A háború végén vagyunk, a proletárforradalom korszaka ez.
3. 1. A világ megváltoztatásának erejét keresi Lukács, és azt a proletariátusban fedezi fel: az értelmiségi tudatosan csatlakozik a mozgalomhoz, amely számára az etikum legfőbb kifejeződése. Ez messianisztikus etikai idealizmus: a mozgalom jóvá teszi a világot, az embereket a jóra kell bírni.
3. 2. Most elméletileg azt kell kutatni, hogy jóra lehet-e bírni az embereket. A tapasztalai azt bizonyltja, hogy az emberek mint individuumok jók vagy rosszak, jók és rosszak, de közösségi szférájuk, viszonyaik határozzák meg azt, hogy jók vagy rosszak legyenek a többi emberekkel való közösségi kapcsolataikban. A közösségi szféra az egyén számára csak az osztályon keresztül mutatkozhat meg: az osztályt kell tehát vizsgálni, mégpedig abból a szempontból. hogy ez hogyan látja saját közösségi funkcióját, hogy miképp láttatják vele ezt a funkciót az objektív viszonyok, amelyek meghatározzák létét. Mindezt az emberiség megváltoztatásába, a proletariátus történelmi küldetésébe veteti hit alapján.” A Történelem és osztálytudat című tanulmánykötetben (1923) a hit és a valóság dialektikáját elemzi: módszertanilag kívánja tisztázni a lehetőségek és az adottságok viszonyát. Hite számára keres támasztékot a valóságban, de miután az utópiát a valóságból levezetni nem lehet, azt a módszert keresi, amely logikailag indokolja egy etikai mozzanat felvételét, mint a tények beállásának irányát.
3. 3. A Történelem és osztálytudat előzménye és elvi kulcsa egy 1918-ban írt cikk, amely valószínűleg az egész életmű emberi-ideológiai hátterét is kellően megvilágítja. A bolsevizmus mint erkölcsi probléma (Vajda Mihály, a Történelem és osztálytudat 1971-es magyar kiadásának szerkesztője nyilván nem véletlenül indítja ezzel a kötetet, noha az eredeti – német nyelvű – kiadásban a cikk nem szerepel) egy életre szóló erkölcsi döntést indokol. A dilemma ez: a proletariátus történelmi küldetése megvalósul-e a hatalom átvételével, vagy csupán elkezdődik; mi a cél: osztályuralom, osztálydiktatúra, vagy minden osztályuralom felszámolása. [ … ] Lukácsnak egy rendkívül jelentős elméleti megállapítása igazolja, hogy itt reális dilemmáról van szó: „Az, hogy a proletariátus felszabadulása megszünteti a kapitalisztikus osztályelnyomást, abból éppoly kevéssé következik minden osztályelnyomatás megszűnése, mint ahogy nem következett be a polgári osztály szabadságharcainak győzelmes befejezésével A puszta szociológiai szükségszerűség síkján ez csak az osztálytagozódás megváltoztatását, a régi elnyomottak elnyomóvá válását jelenti. Hogy ez ne következzék be, hanem az igazi szabadság korszaka, amely egyáltalán nem ismer elnyomót és elnyomottat, annak a proletariátus győzelme múlhatatlan előfeltétele ugyan . . . de csak előfeltétele…” Hogyan jut el a polgári radikális irodalmár a forradalmiság erkölcsi dilemmájának megfogalmazásáig?
3. 4. a) Lukács kritikusnak indul, ám esztétává érlelődik. Mint esztéta a drámában látja azt az irodalmi kifejezésformát, amely a leginkább alkalmas a reális társadalmi folyamatok bírálatára. A modern dráma fejlődésének története (Kisfaludy Társaság kiadása, Budapest, 1911. ) viszont azt tanúsítja, hogy a realitás Lukács számára még a Felvilágosodás sémáit jelenti: ellentétes erők egymásnak feszülését, a harcot, amely egy oksági lánc tagjaként a történelem logikáját hordozza. Ez az oksági lánc, amely azonosult a szükségszerűvel, az egész megelőző sort önmaga realitásának igazolásaként használja fel, és racionálisnak látja magát, mert az egész megelőző mozgásban azt az irányt látja csupán, amely éppen a meglévő felé mutat.
„A dráma tartalma az egész élet, egy teljes, tökéletesen magára zárt univerzum, amely az egész életet jelenti, amely az egész élet kell hogy legyen.”
b) A reális és a racionális azonosításában egyelőre nem kell Hegel-hatást keresünk; a „szellemtudomány” (Georg Simmel) polgári-radikális talajról történő átvételéről van szó. Redukciós kísérlet játszódik le: a drámai formát a tömeghatás magyarázza, a dráma maga az intenzív történelem, a drámai valóság egy olyan oksági sor, amely az író világnézetében találja meg végső tagját.
c) De erős a vágy: visszatérni a valósághoz (a racionális meggyőződésekhez). Ugrás játszódik le: a pszichikai hirtelen a szociológiaiban köt ki.
„A drámai kor tehát, egészen röviden összegezve a mondottakat, az osztály hanyatlásnak heroikus kora. Amikor egy osztály (a dráma közösségét domináló tömeg) az ő legfőbb képességeit reprezentáló embereinél, heroikus típusainál a tipikus élménynek, az egész életüket szimbolizáló események tragikus elbukását érzi.”
d) Lukács csatlakozása a haladáshoz kitűnik ebből a hitből, amelyet a feltörekvő osztályok drámai lehetőségével kapcsolatban fogalmaz meg:
„Felmenő osztálynak, olyannak, amely a maga ideológiája szempontjából az életet még nem érzi problematikusnak, amely, ha egy másik osztállyal küzd az uralomért, annak intézményeiben, tehát ideiglenes, megváltoztatható okokban látja a bajok forrását – nem lehet drámája.”
Megjelent A Hét IV. évfolyama 23. számában, 1973. június 8-án.