Na, gyermekeim, ha valaki még mindig azt gondolja, hogy a kormányváltás után csak a függönyt cserélték le ugyanabban a színházban, annak érdemes elolvasnia Tanács Zoltán technológiai és tudományos miniszter Indexnek adott interjúját. (Tanács Zoltán: Ez a tökéletes út ahhoz, hogy a Fidesz a teljes megsemmisülés irányába menjen)

A miniszter huszonöt évig kívülről tanácsadóként nézte az államot. Most néhány hónapja belülről is látja. És amit az aktákban talált, attól még Bözsi néni is letette a kávéscsészét.

Azt mondja: szinte egyetlen nagyobb szerződéscsomagnál sem látja egyértelműen, hogy az állam és a közpénz érdekeit szolgálta volna.

Na, hát ez azért teljesítmény. Nem egy-két furcsa szerződés. Nem néhány túlárazott beszerzés. Szinte mindenhol ott a kérdőjel.

Bözsi néni lassan kezdi érteni, miért kellett a régi rendszernek annyira ragaszkodnia ahhoz, hogy a közpénz útját követni fölösleges kíváncsiskodás.

Aztán ott van Paks. A miniszter szerint egy körülbelül 10 milliárdos beruházással elkerülhető lehetett volna az a helyzet, amely most 50–90 milliárdos kiesést okozhat. Vagyis a korábbi rendszernek sikerült úgy spórolnia, hogy közben sokszorosát bukjuk.

Ez már nem takarékosság, gyermekeim. Ez prémium kategóriás hozzá nem értés.

Közben stadion, látványberuházás, lombkoronasétány akadt. Vízgazdálkodásra, energiarendszerre, szigetelésre, kórházi klímákra meg valahogy kevésbé jutott a nagy nemzeti előrelátásból.

És van még egy igazán szép történet: a Kréta, Neptun és Poszeidon körüli állami informatikai rendszer. Tanács szerint ezek mögött olyan jogi és üzleti konstrukció alakult ki, amely gyakorlatilag monopolhelyzetet teremtett. A rendszerek ráadásul elavultak és nehezen használhatók, miközben a versenytársak egyes esetekben negyed- vagy ötödáron kínálnának alternatívát. A miniszter becslése szerint az államot legalább 50–60 milliárd forintos kár érhette.

Bözsi néni szerint ez az a pillanat, amikor a „nemzeti versenyképesség” szó jelentése kissé új megvilágításba kerül. Verseny nem volt. Olcsóbb ajánlat volt. Csak éppen nem azt választották. Hát így könnyű milliárdos üzletet csinálni.

És akkor jön a klímavédelem. A korábbi kormány 2012-ben megszüntette a VITUKI-t, vagyis a vízgazdálkodási kutatóintézetet, a szakemberek szétszéledtek, az intézmény helyén pedig később stadion épült. Most meg ott tartunk, hogy újra kell építeni a víztudományi kapacitást, mert a klímaváltozás és a vízhiány már nem valami távoli tudományos konferencia témája.

Bözsi néni szerint ez olyan, mintha valaki eladná az esernyőt, mert ma süt a nap, aztán amikor leszakad az ég, sürgősen pályázatot írna új esernyő vásárlására.

És végül Orbán Viktor. Tanács Zoltán korábban még hősének tekintette. Szavazott a Fideszre is. Aztán jött a kiábrándulás. A miniszter szerint Orbán történelmi lehetőséget és hatalmas felhatalmazást kapott, de ezt arra használta, hogy megossza a magyarokat és elherdálja a közpénzeket.

Ha ma leülhetne vele kávézni, egyetlen dolgot mondana neki: „Szégyellje magát!”

Bözsi néni pedig hozzátenné: Lőrincnek is tessék vinni egy kávét, mert ha már ennyi közpénzből lett gazdag, legalább ne szomjasan hallgassa végig.

És talán ez az egész interjú legfontosabb része. Nem az, hogy mindenre van azonnal kész válasz. Hanem az, hogy valaki végre belülről is kimondja: nem az volt a baj, hogy Magyarországon nem volt pénz, szakember vagy lehetőség. Hanem az, hogy túl sokáig nem arra költötték, amire valóban szükség lett volna.

Most pedig lehet újraépíteni azt, amit évek alatt sikerült leépíteni. Vízügyet. Energiarendszert. Állami informatikát. Tudományt. Versenyt. És talán egyszer még azt az apróságot is, amit úgy hívnak: közpénz.

Mert Bözsi néni szerint az nem azért van, hogy néhány kiválasztott családnál különösen szépen gyarapodjon.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. augusztus 18-án.