Jegyzetek Zohran Mamdani kapcsán – New York-ról és globalitásról.

Gaff: „Azonnal kövessen engem, bitte!”
Kínai árus: „He say you under arrest, Mr. Decka!”
Deckard: „You got the wrong guy, pal!”
Gaff: „Lóf…szt! Nehogymá! Te vagy a Blade Runner!”
(Blade Runner)

„Hát, építkezéseken melóztam, albérletben laktam, volt úgy, hogy
hat-hét mexikói arccal együtt. Nagyon vidám élet volt –
együtt ugráltunk ki az ablakon, ha a bejáratnál feltűnt a Migra.”[1]
(Egykori budapesti osztálytársam sztorija a kilencvenes évek New York-járól.)

A Demokrata Pártnak a New York-i polgármesteri székért tartott előválasztását Zohran Kwame Mamdani, egy harminchárom éves

„progresszív muszlim bevándorló”[2]

nyerte meg 2025. június 24-én minden eddiginél több, 566 ezer szavazattal, azaz az előválasztási részvételre jogosult, New York-ban regisztrált demokrata párti szavazók 17,1%-nak támogatásával.[3] Győzelme felrázta a New York-i politikai establishment mindkét oldalát. A Demokrata oldalon beindult a párt rozsdás politikai gépezete. Mára mind Eric Adams, a korrupcióval vádolt, s kizárólag a Trump-adminisztráció „jóindulatának” köszönhetően szabadlábon levő, jelenlegi (Demokrata) polgármester, mind pedig Andrew Cuomo, a tizenhárom-rendbeli (!) nemi zaklatással vádolt, soha el nem ítélt, ám 2021-ben lemondani kényszerült egykori (ugyancsak Demokrata) New York állami kormányzó bejelentette, hogy „függetlenként” mindketten indulnak Mamdanival szemben az idén őszi választáson. A Fehér Ház jelenlegi lakója ripsz-ropsz bejelentette, hogy – eddig meg nem határozott koncepció alapján – nyomozást indíttat Mamdani ellen, azzal az előre kinyilvánított szándékkal, hogy a hatóság letartóztassa és deportálja a (mellesleg USA-állampolgár) polgármester-jelöltet. A republikánus harcosok klubjának csapatai a rájuk jellemző, hallatlan szellemességgel már piacra is dobtak egy adag „Deport Zohran” feliratú trikót. Ára 45 dollár, s a benne található címke szerint „készült Amerikában (sic), nem úgy, mint Zohran.”

Nagyon pörög a szellem s az ízlés a politikában – ott is.

Mamdani egyébként az ugyancsak New York-i Alexandria Ocasio-Cortez és a michigani Rashida Tlaib kongresszusi képviselőkhöz hasonlóan a Democratic Socialists of America (DSA) nevű, nagy vonalakban az európai szociáldemokrácia balszárnyához hasonlítható politikai irányvonalú – az USA országos Demokrata Pártjától tehát egyértelműen „balra” elhelyezkedő – csoportozat tagja. A Vermont államot a Szenátusban képviselő Bernie Sandersszel együtt – aki szintén demokratikus szocialistának „vallja” ugyan magát, de nem tagja semmilyen pártnak – mindannyian a kétpártrendszer korlátai miatt jobb híján a Demokrata Párt intézményrendszerén belül kell, hogy működjenek (AOC, Tlaib és Sanders is a Demokrata frakcióban ül). Ha még hozzájuk számítjuk a Kongresszusban Minnesotát képviselő, de Sandershez hasonlóan szintén nem DSA-tag Ilhan Omart, előttünk áll az észak-amerikai szavazókhoz eljutó hírekben megjelenő baloldali politikusok listája. (A baloldal többi szereplőjére nemigen jut figyelem.)

Sajátos, Egyesült Államok-beli baloldaliságukon túl még egy dolog közös az említettek között – mondjuk így: „bevándorlás-közeli” pozíciójuk.[4] Mamdanihoz hasonlóan Omar maga is bevándorló, a többiek „másfeledik” illetve „második” generációs „bevándorlás-hátterű” politikusok — s valamennyien állampolgárok.[5] „Második generációnak” a bevándorlók „újhazában” született gyermekeit hívják a migrációkutatók; a „másfeledik” generáció tagjainak pedig azokat nevezik, akik másutt születtek ugyan, de gyerekkorban kerültek be az új közegbe, így szocializációjuk legalább is megosztott nyelvi, kulturális, társadalmi, politikai szempontból.

A politikai színtér, ahol Mamdani színre lépett – az öt budapestnyi New York City, népességére nézvést az USA messze legnagyobb települése – igencsak „kilóg” az USA nagyvárosai közül.

A globális gazdasági, politikai és kulturális viszonyokkal foglalkozó városszociológia már a nyolcvanas évek második felében fölfedezte és megfogalmazta, hogy van a világon néhány olyan nagyváros, amely mintha különbözne a többitől.  A szakirodalom ezen része John Friedmann 1986-ban megjelent, „The World City Hypothesis” című tanulmánya,[6] majd Saskia Sassen rendkívül gazdag, ide vágó nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji munkássága[7] nyomán egyetlen kulcsfogalom, a „globális város” (global city) kategóriájába sűrítette ezeket a megfigyeléseket.

Mindezt arra a megfigyelésre alapozták, hogy – miközben a világban zajló tőkés termelés globálissá válása egyre intenzívebb formákat és méreteket ölt – a világ néhány nagyvárosa fokozatosan kitagozódik nemzeti közegéből, és globális hálózati csomóponttá válik. E folyamat során egyre inkább a szervező, irányító, koordináló – akárhogy is, magas jövedelmezőségű – üzleti-szolgáltató funkciók kerülnek előtérbe.[8] E globális gócpontokban olyan gazdasági tevékenységek és politikai folyamatok zajlanak, olyan kulturális, nyelvi, művészi, esztétikai, érzelmi, kifejezési formák alakulnak ki, melyek kapcsolódásai egyre bizonytalanabbak az őket közvetlenül körülvevő „vidékhez”, a várost fizikai értelemben körülvevő „nemzeti-országos” közeghez. Belföldi, „nemzetállami” kötődéseik egyre bizonytalanabbakká, érdektelenebbekké válnak. A közeg, az összefüggésrendszer, melyben ezek az új típusú városok működnek, egyre globálisabb, egyre tágabb, „nagyhálózati” formákban és távlatokban ölt testet.

Ha a „szokványos”, tizenkilencedik-huszadik századi „nemzeti” nagyvárosok olyan központok voltak, melyek adott ország határain belül, nemzeti léptékben végbemenő termelési és fogyasztási funkciók koordinálásának feladatát látják el, s működésük a „nemzeti-országos” háttérhez képest, azzal kölcsönhatásban értelmezhető,

a globális városok

a tőkés világgazdaság legmeghatározóbb tőke-, kereskedelem-, geopolitikai és technológiai csoportozatainak, legfontosabb áramköreinek „kapcsolótáblái”, diszpécserközpontjai. Vezérlőközpontok, melyek működésének fő viszonyítási rendszere a globális termelési folyamat egésze. Itt találjuk a legnagyobb tőkeerejű, a világot összefogó, uraló multinacionális vállalatok központjait. Itt pezseg az intellektuális, ipari és geopolitikai innováció és kémkedés. Itt találhatók a világ államainak közös, szupra-állami szervezetei – New York-ban például az ENSZ. Az itt létrehozott értéktöbblet a globális üzleti szolgáltatások, a pénzügyi, biztosítási, tőzsdei, informatikai, kereskedelmi jogi, építészeti-tervezési, magas szintű logisztikai, döntés-előkészítési és -optimalizálási feladatok megoldásában, a nagy léptékű, hosszú távú, stratégiai modellezési és távlat-alakítási folyamatokban ölt testet. Így a globális városok mentális, morális, érzelmi és identitás-konstrukciós viszonyítási, vonatkoztatási rendszere, a csak rájuk jellemző kulturális gyakorlatok egyre inkább nemzetek, országok, kultúrák, társadalmak fölötti, globálisan átfogó, a nemzetállamnál sokkal tágabb, „kozmopolitább” keretben helyezi el magát.

A globális város belső egyenlőtlenség-rendszere jóval széthúzottabb, mintázatai elrajzoltabbak, mint a „nemzeti-országos” léptékű nagyvárosoké. A „top”-menedzserek és az kezük alá dolgozó, specializált szakemberi elit jövedelme sztratoszférikus magasságokba szökik, míg a kétkezi munka ára, a munkások életszínvonala, életmódja, önmegvalósítási lehetősége – legjobb esetben – stagnál. „E  speciális szolgáltatások stratégiai inputjai emelik a legmagasabb szintű szakemberek értékét és számát [a globális városokban.] […] Azok a tevékenységek és munkavállalók, amelyeket-akiket nem jellemeznek e vonások, legyen szó akár gyártásról, akár pedig ipari szolgáltatásról, értelemszerűen az ellenkező végletbe csapnak át.”[9] A globális város belső szerkezete „lefedi” a világ teljes egyenlőtlenségi skáláját, a legnyomorgóbb, félrabszolga-sorban tengődő, éhező, szerfüggő, ellátatlan, adott esetben halálos beteg nyomorultaktól a legvillogóbb csúcsprivilégiumokat élvező új-arisztokráciáig. Így eshet meg, hogy egy globális város „közembereinek” létét szolgáló, közösségi infrastruktúrája oly mértékig elaggott, széthullott és sok esetben működésképtelen, mint amilyen New Yorké.

A globális város társadalomszerkezetét, politikai mezőjét két jellegzetesség együttese írja le:

  1. A társadalmi, jövedelmi, magatartási és fogyasztási mintákban megnyilvánuló, osztály-, etnikai, „rassz”-, „gender-” és nyelvi másság, a heterogeneitás rendkívül hangsúlyozott jelenléte – méghozzá globális skálán.
  2. Az egyenlőtlenségek és a legkülönfélébb másságformák viszonylag szűk épített térben, nagy intenzitással egymáshoz préselődnek, létrehozva a simmeli idegen(ség) szélsőséges, groteszk helyzeteinek sorát, a morális távolság és a fizikai közelség egyszerre euforisztikus és nyomasztó, élvezetes és dühítő elegyét, ahol – a jövedelmi skála bármely pontján legyen is az ember, lehetetlen észre nem venni a döbbenetes egyenlőtlenségeket és a „másság” legkülönfélébb megnyilvánulásait.

A New York-i Polgármesteri Hivatal legfrissebb migrációs jelentése szerint (mert ilyen is van) New York lakosságának csaknem 40 százaléka külföldön született.[10] Ez az USA egészére vonatkozó aránynak több mint két és félszerese, a világban, szülőhazájuktól távol élők egész emberiségen belüli hányadának pedig tizenegyszerese.[11] Ha a külföldön születettekhez hozzávesszük azokat, akik a vándorlási folyamat második generációjába tartoznak (vagyis, akik az USA-ban születtek, ám legalább egyik szülőjük külföldről jött), New York városa esetében 60% körüli arányt kapunk. Az idei migrációs jelentésben szereplő becslés szerint a New York-i háztartásoknak mintegy felében nem az angol a beszélt nyelv.

A „bevándorlás-közeli” csoportok nagy számából az is következik, hogy a város karakterét, az ott élők gazdasági, társadalmi, kulturális gyakorlatait áthatja a világrendszer több, adott esetben távoli pontjával zajló élénk, informális kapcsolattartás, élő viszonyrendszer, a transznacionalizmus. A nagy bevándorló-„sűrűségű” települések létrejöttével „megkezdődik a transznacionális gazdasági és információs források” és az ezeket hordozó emberek „áramlása, az alkalmi [pénz-]átutalásoktól a főfoglalkozású transznacionális vállalkozók osztályának megjelenéséig.”[12] Mivel – a médiumokban szereplő elképzelésektől igencsak eltérően – a migráció legfőbb segítői a már a „célországban” élő rokonok és ismerősök, ha azt akarjuk előre jelezni, egy adott bevándorlási közegen – mondjuk az USA-n vagy az EU-n – belül hova áramlik az újonnan érkező külföldi munkaerő, célszerű feltérképezni, hol léteznek már az érkezők etnikai s egyéb csoporthovatartozásával megegyező hátterű bevándorlók.[13] A Föld egészét átfogó nagyvállalati hálózatok mellett a sokat emlegetett globalizációnak központi alkotórészei a vándorló munkavállalók globális hálózatai is.[14]

A nemzetközi migráció másfeledik-második generációjának jelenségével, a bevándorlókkal való összehasonlításukkal ugyancsak gazdag szakirodalom foglalkozik. A következőkben látszik bizonyos egyetértés:

  • Nyilvánvaló, hogy nem beszélhetünk egyetlen „uralkodó” asszimilációs siker- és kudarc-mintáról. A vándorló csoportok és egyének életsors-sokféleségének megragadására vezették be a „hasított asszimiláció” (segmented assimilation) fogalmát,[15] eszerint a megtett életutak az etnikai háttértől, nyelvtudástól, a környező társadalom attitűdjeitől és az iskolázottsági mintáktól függnek.
  • Nincs kizárva, hogy a bevándorlók másodgenerációs utódai kiemelkedő sikert érnek el – de ez nagyon ritka, és jelentős mértékben a szerencsétől illetve „külső körülményektől”, nem pedig az érintettek „erőfeszítéseitől” függ.
  • A „rassz” kategóriája, általában a „rassz”-megkülönböztetés kulcsszerepet játszik a második-másfeledik generációk sikerében / kudarcában.
  • A másfeledik-második generációt igen gyakran egyfajta kettős kulturális, geopolitikai, nemzeti, esztétikai stb. hovatartozás-tudat jellemzi,[16] valami olyasmi, amit W. E. B. Du Bois,[17] a legjelentősebb észak-amerikai klasszikus szociológus a huszadik század legelején definiált az afroamerikai identitás egyik alapproblémájaként.
  • A külföldön születetteket szinte kivétel nélkül jellemző kétnyelvűség[18] zuhanásszerűen csökken a második generációban, annak ellenére, hogy egy sor egyéni és kollektív előny származhatna a második generáció kultúraközi közvetítő szerepéből.
  • A politikai rendszerben való részvétel[19] hajlandósága és ennek formái ugyancsak rendkívül széles skálán szóródnak a másfeledik-második generációban – ismét csak az érintettek „rassz”-, etnikai, geopolitikai, vallási, „nemzeti” és osztályhovatartozása, s az őket körülvevő mikrokörnyezet jellegzetességei szerint.

Indo-afro-amerikai globális szubjektum

Zohran Mamdani Kampalában (Uganda fővárosában) látta meg a napvilágot, 1991-ben, vallási és regionális szempontból egyaránt „kevert”, indiai hátterű családban. Édesanyja, Mira Nair, India Orissa nevű, keleti tagállamában született, pandzsábi hindu családba. Indiai iskolái után a Harvardra járt, majd világhírű filmrendező lett. Mississippi Masala című filmjének ugandai forgatása során ismerkedett meg későbbi partnerével, a bombayi születésű muszlim politikatudóssal, Mahmood Mamdanival, akinek a családja „kereskedő-kisebbségként” került a brit rádzs „közreműködésével” India Gudzsárát államából először Tanganyikába, majd Ugandába. A Mamdani-Nair páros globális értelmiségi-nomád életére Mahmood Mamdani New York-i professzori állása tett pontot. Zohran már főként New York-ban nőtt fel. Mahmood Mamdani jelenleg a világ egyik legidézettebb „posztkoloniális” társadalomtudósa, jelenleg a Columbia Egyetem antropológia és politikatudomány tanszékeinek egyetemi tanára – s egyben az ugandai Kampalai Nemzetközi Egyetem kancellárja. Legidézettebb könyvének címe: Citizen and Subject: Contemporary Africa and the Legacy of Late Colonialism.  Magyarul nem jutottam nyomára a tudós csaknem negyvenezer hivatkozással bíró munkásságának.

Mindennek fényében talán érthetővé válik, mit keres a hindu édesanya és muszlim édesapa Afrikában született, muszlim vallású kisfiának nevében az utalás a meghatározott felekezet nélküli keresztény – amúgy gyakorló afro-marxista – Kwame Nkrumah, a pán-afrikai mozgalom egyik főszervezője, a független Ghána első elnökének keresztneve.

Mamdani polgármesteri projektje a fenti tények, szempontok, megfigyelések egyfajta progresszív, baloldali politikai sűrítményének is felfogható. Városszervezői elképzelései nyíltan és közvetlenül New York globálisváros-mivoltának, a kettős értelemben globális város valóságának megértésére támaszkodnak. Mamdani beszédmódjából, magatartásából teljességgel hiányoznak az észak-amerikai fehér „elit” távolságtartó, hideg, rideg, merev gesztusai. Az észak-amerikai főáram annyira kívül van a jelölt és támogatói közötti érzelmi, világlátási, beszédmód- és magatartási minták határain, hogy a főáramú média-kommentariátus eddigelé lényegében képtelen volt megfogalmazni, kivel, mivel áll szemben, hogy miben áll Mamdani politikai előnyre változtatható nyilvános személyisége.

A médiumok lépten-nyomon „kommunistázzák” a jelöltet, aki – ha a tények is érdekelnének bennünket – maximum a német/svéd szociáldemokrácia egyfajta észak-amerikanizált, „honosított” változatáig „megy el”, globális-déli szenzibilitással vegyítve. Tapintható a frusztráció a főáramú „csak semmi ne változzon” politizálás képviselői részéről, akik érzik, hogy ez az „arc”, Mamdani „profilja” – nagyon nem az, amihez eddig szokva voltak. Globális város, globális városlakók – s most, először, talán:

globális érzékenységű, a világot valamelyest ismerő, magas intellektuális szinten értő, saját „jöttment” társadalmi közegét nem lenéző politikus. Ebben áll „Zohran” újdonsága.

Természetesen e ponton senki nem tudja megmondani, megválasztják-e Zohran Mamdanit New York polgármesterének. Mint ahogy azt sem, hogy – ha igen –, akkor jó, sikeres polgármester lesz-e. Ezer dolog mehet tönkre.

Annyi biztos, akárki lesz az új New York-i polgármester, a migráció-„közeli” globális város élén rémes viszonyokkal kell szembenéznie – gondoljunk a kognitív zuhanásban lévő elnökre, a polgárháború-közelinek tűnő állapotokra, a bevándorlók elleni orbáni-mihazánk-szerű, nyílt uszításra, az eddiginél egy nagyságrenddel (!) nagyobbra növesztett, idegenellenes szadizmusra és bevándorló bántalmazásra  szakosodott fegyveres erőre – a teljes lakosság létszámának százhúsz százalékát kitevő számú, magántulajdonú lőfegyverről nem is beszélve.

Szép biztosan nem lesz az elkövetkező néhány év.

A kérdés persze az, ki a Blade Runner.

Forrás: Mérce, 2025. július 21.

Böröcz József

Szociológus, kutató, egyetemi tanár. Kontinensek között ingázó vándormunkaerő, a Rutgers – The State University of New Jersey szociológia tanszékének emeritus professzora. A Hasított fa és Az EU és a világ című kötetek szerzője, több könyv társszerkesztője. Legutóbb megjelent kötete az Eszmélet kiadásában látott napvilágot 2021-ben „Ott kívül a magyarázat…” – Társadalomkritikai beszélgetések Böröcz Józseffel címmel.