Február 27-én elhunyt a sakklegenda Borisz Szpasszkij, adta hírül lapunk is. A hírt a Nemzetközi Sakkszövetség tette közzé, a halál okának megnevezése nélkül.
Az orosz sakklegenda neve egybeforrt az 1972-es, Reykjavíkban megrendezett Fischer-Szpasszkij világbajnoki páros mérkőzéssel, amelyet a hidegháború csúcspontjának időszakában váltott egymással az amerikai színekben versenyző Robert James Fischer és a Szovjetuniót képviselő Szpasszkij. Túlzás nélkül állítható, hogy a mérkőzés világtörténelmi jelentőségű volt, azt pedig biztosan, hogy minden idők legnézettebb sakkmérkőzése. A vereségét sportszerűen viselő Szpasszkij élete végéig nagy szimpátiával gondolt egykori riválisára, akinek Reykjavíkban található sírját meglátogatva könnyekben tört ki, és azt kérte, hogy ide temessék majd, az amerikai sakkfenomén mellé.
Borisz Vasziljevics Szpasszkij 1937-ben született az akkor Leningrádnak nevezett Szentpéterváron. Felmenői között ortodox pap, az antiszemita, ellenforradalmi feketeszázak csoport politikai képviseletét vivő pártfunkcionárius is volt, Szpasszkij pedig sohasem tagadta meg ortodox vallását és, a Szovjetunió bukása után, a cári Oroszországgal való szimpátiáját. Sakkozni öt évesen tanult meg, a Leningrádból való kitelepítése idején a vonaton, amikor is a gyerekeket még a német ostromgyűrű bezárta előtt kimenekítették a városból, és egy árvaházban cseperedett fel a világháború évei alatt Szibériában. Sakkpályafutásában csodagyerekként indult, mindössze 10 évesen legyőzte az akkori világbajnok Mihail Botvinniket egy szimultánpartiban, és mindössze 18 évesen megszerezte a nagymesteri címet. Ez akkoriban jóval nehezebben volt elérhető, mint manapság, amikor se szeri, se száma a címszerző versenyeknek: az idő tájt egy erős nemzetközi nagymesterversenyen kellett hozzá nagyszerű eredményt elérni.
Szpasszkij már 19 évesen, 1956-ban bekerült a világbajnokjelöltek döntőjébe, ám akkor még csak negyedik lett ott. A következő két ciklusban nem jutott be a nyolcas döntőbe, 1965-ben viszont Paul Keresz és Jefim Geller legyőzése után Mihail Tallal világbajnokjelölti döntőt vívhatott, és ott is győzvén, így 1966-ban kihívhatta Tigran Petroszjan világbajnokot. Ekkor az örmény nemzetiségű világbajnok még ellent tudott neki állni, ám Szpasszkij három évvel később Geller, Bent Larsen és Viktor Korcsnoj legyőzése után már diadalmaskodni tudott a világbajnoki döntőben, így 1969-től ő volt a sakkozás tizedik világbajnoka. Ekkor egyszobás lakása helyett egy kétszobásat utaltak ki neki és feleségének Moszkvában.
Amikor Robert, vagy ahogy mindenki ismerte, Bobby Fischer megkezdte 1971-es világbajnok-jelölti menetelését a világbajnoki páros mérkőzés felé, először Mark Tajmanovot győzve le 6-0-ra (annak ellenére, hogy Tajmanovot maga Botvinnik segítette egy Fischerről készült vaskos dosszié elkészítésével, benne elemzésekkel Fischer stílusáról, megnyitásairól, és ami után Tajmanovot kvázi árulónak tekintették, mondván, szovjet sakkozó csak akkor kaphat ki 6-0-ra egy amerikaitól, ha direkt gyengén játszik), majd továbblépve az 1970-ben a Szovjetunió-Világválogatott csapatmérkőzésben a Világválogatott első tábláján játszó (tehát effektíve a nyugati világ legjobbjának tartott) Bent Larsent is ugyanúgy 6-0-ás arányban ütötte ki a küzdelmekből, majd végül a „Vastigris” becenevű Tigran Petroszjant is legyőzte 6,5-2,5-re, a szovjet sakk-korifeusok megijedtek, és két szekundást bocsátottak Szpasszkij rendelkezésére. Szpasszkij későbbi elmondása szerint a két szekundánssal egy láda vodka és egy láda kaviár is járt, amit a szekundánsok megettek-megittak, majd lerészegülve végre békén hagyták őt, és így nyugodtan tudott Fischer ellen készülni.
Az évszázad mérkőzésén Fischer ellen az első meccset megnyerte, míg a másodikra az amerikai el sem jött, így 2-0-ás vezetéssel kezdte a 24 játszmából álló páros mérkőzést. Ekkor hívta fel Henry Kissinger Fischert azzal a beköszönéssel, hogy „Amerika leggyengébb sakkozója hívja Amerika legerősebb játékosát”, és kérte a mérkőzés folytatására. Fischer végül a következő négy meccsből hármat megnyert, és mindössze 21 mérkőzés alatt elérte a biztos győzelemhez szükséges 12,5 pontot. Szpasszkij gáláns vesztő volt, Fischert pedig élete végéig barátjának tartotta. Amikor az amerikait 2004-ben Japánban letartóztatták, kérte, hogy börtönözzék be őt is az amerikaival együtt, csak egy sakktáblát bocsássanak rendelkezésére; az amerikai elhunyta után pedig elérzékenyülve kereste fel az izlandi sírkövét. 1992-ben, amikor a magyar Rajcsányi Zita megkereste Fischert, azzal a kérdéssel, hogy miért nem játszik, Fischer saját magát még mindig világbajnoknak tartva úgy válaszolt, hogy nem kapott jó ajánlatot. Ekkor részben vajdasági magyar, részben szerb szervezéssel felkérték Szpasszkijt egy „visszavágó” mérkőzés lejátszására, amit az orosz nagymester örömmel teljesített.
Szpasszkij 1978-tól, már francia állampolgár volt, ahova 1976-ban vándorolt ki. Egészen 1983-ig képviselte a szovjet színeket, ekkor ugyanis, Linaresben, még a szovjet zászló alatt játszva, megelőzte a kommunista párttag, ideológiailag is jól képzett Anatolij Karpovot. (Karpov ma parlamenti képviselő Vlagyimir Putyin pártjának tagjaként.) Ekkor, Szpasszkij elmondása szerint, a feldühödött Karpov nyomására Szpasszkijt megfosztották nem csak a szovjet színekben való versenyzés lehetőségétől, hanem a Szovjet Sportbizottságtól kapott 250 rubeles járandóságától is (mai pénzen, forintban nézve ez nagyjából 200-220 ezer forintot jelentett) - ezt Szpasszkij nem vette fel, hanem a Szovjetunióban maradt családja megsegítésére fordította. Szpasszkij szerint a fő gond nem az volt vele, hogy elhagyta a Szovjetuniót (azt megtette többek között Viktor Korcsnoj vagy Gennadij Sosonko is), hanem, hogy egy szovjet előtt végzett.
Szpasszkij 2012-ben tért haza Oroszországba, egy 2010-es sztrók miatt már kerekesszékben. Utolsó éveiben azzal viccelődött, hogy egy hosszú és elnyújtott végjátékot játszik… a halállal.
Polgár Judit: Csodálatos bajnok, lenyűgöző személyiség volt
Csodálatos bajnok volt? Az – és sokkal több. Lenyűgöző személyiség is. Aki találkozott vele, örökké emlékezni fog rá, ebben biztos vagyok. A karaktere minden lehetséges módon átjött, különösen a humorérzéke, a briliáns elméje, az arckifejezései révén.
Bámulatos kíváncsisággal fordult a sakk és az élet felé is.
Hiányozni fog nekünk. Hiányozni fogsz, Borisz.🕯
88 éves korában elhunyt a 10. sakkvilágbajnok, Borisz Szpasszkij.
Nyugodjék békében.
