Nem igazi párt, nem mozgalom. Egyetlen használható kifejezés van az EP-választáson 1,3 millió szavazatot gyűjtő Tisza leírására: politikai törzs. Az ellenzék nagyobb része felsült vele, kisebb része ódzkodott tőle, de valójában az Orbán-rendszer természetes módon termelte ki a jelenséget, saját maga „ellentörzsét”. Magyar Péter követőinek neoprotestáns istentiszteletek élményszerűségét idéző rítusai, szimbólumai lettek. A törzsi működésmód az első sikerekig repítette a Tiszát, de óriási kockázata is van.
Hat évvel ezelőtt nyugati gondolkodók sokasága még mindig a Trumpjelenség megfejtésével küzdött. Hogyan tört „a semmiből” az amerikai republikánusok élére a furcsa hajú üzletember-politikus? Mi magyarázza a 2016-os választási eredményt? Az értelmezések sorából kiemelkedett az anyai és apai ágon is kínai származású, de már az USA-ban született Amy Chua, aki ügyvédi praxisával szakítva lett a Yale Egyetem kutatója, hogy a globalizáció és a jog, a társadalmi fejlődés és az etnikai konfliktusok kapcsolatainak mélyére ásson. 2018-ban jelent meg azóta is sokszor hivatkozott könyve Politikai törzsek – A csoportösztönök és a nemzetek sorsa címmel.
Chua tézise, hogy az ember természete szerint törzsi lény: neurológiai vizsgálatok igazolják, hogy a csoporthoz tartozás megélése és a kapcsolódó rítusok végrehajtása elégedettségérzetet okoz. Ez nem halt ki sem a civilizációs fejlődéssel, sem a felvilágosodással. A jogtudós szerint óriási hiba volt alábecsülni a csoportkötődések, a törzsi psziché globális és amerikai politikában játszott szerepét a kétezres években.
Chua Donald Trump 2016-os győzelmét nem kis részben a törzsi alapú gondolkodásra, szerveződésre vezeti vissza. A progresszív elemzők általában fanyalogtak Trump avíttasnak mondott skandáltatásain, a MAGA (Make America Great Again) feliratú piros sapkákon, pólókon.
Azt gondolták – mint utóbb kiderült, tévesen – , hogy ez a fajta csoportképzés és a nemzeti szlogenek ismételgetése már a múlt században kimerítették hatóerejüket.
Magyarországról nézve viszont mindebben nem sok újdonság volt. Idehaza Orbán Viktor és a Fidesz 2002-től és főleg 2006-tól nemcsak pártszervezetet és gazdasági hátországot, hanem – tudatosan vagy ösztönösen – klasszikus politikai törzset is épített. Törzset, amelynek szimbólumai (kokárda, trikolór), szlogenjei („Hajrá, Magyarország, Hajrá, magyarok!” stb.), olykor a százezres békemenetekben megtestesülő rítusai vannak. És ami fontosabb: a Fidesz nagyjából „a haza nem lehet ellenzékben” mondás óta magáévá tette a teljes nemzetre hivatkozó, egyszersmind a nemzetet megosztó identitáspolitikát. Máig ez hatalmának egyik tartópillére: nem pusztán párt, hiszen az definíció szerint „pars”, vagyis egy rész a nagy egészből. Ő maga a nemzet letéteményese.
Az első törzs
Orbán Viktor korábbi kihívói eddig nem vagy rosszul próbálkoztak ellentörzs felépítésével. Gyurcsány Ferenc kétségtelenül erre a pályára lépett, de csupán a személye körüli szektás jellegű tiszteletet sikerült létrehoznia.
Elkövetett viszont néhány kapitális hibát. Pártjaiban, értelmiségi holdudvarában sokáig erősen tartotta magát az igény, hogy meghaladják magát a nemzeti keretrendszert is (pl. Bauer Tamás „Nemzettel nem megy” c. dolgozata, Népszabadság, 2010.), és nagyjából emiatt nem értették meg azt sem, milyen végzetes következményekkel jár a külhoni magyarok kettős állampolgárságának 2004-es elutasítása. Érezte a törzsiesség erejét a 2016 előtti Jobbik is (közeledés az őstörténeti szubkultúrákhoz, Magyar Gárda, vonulások stb.), de immár harminc éves tapasztalat, hogy Magyarországon a régi, vagyis faji alapú szólamokat használó szélsőjobb választási plafonja 5 és 10 százalék között van. A Mi Hazánké is.
Mások alapból onnan indultak, hogy ha Orbán Viktor tábora törzsies, akkor ab ovo utasítsuk el az ilyen típusú, nem túlzottan bázisdemokrata szerveződést. Erre jutottak az értelmiségi-mozgalmi szervezetek az LMP-től a Momentumig, ahol az identitáspolitika általában kimerült hátrányos megkülönböztetést elszenvedő csoportok ügyének zászlóra tűzésében.
Az új törzs
Az ellenzéket fenekestül felforgató Tisza teljesen más útra lépett. Sőt: kijelenthető, hogy a Magyar Péter körüli többé-kevésbé szervezett követőtábor előbb lett törzs, mint épkézláb, tagsággal és észrevehető hálózattal rendelkező párt.
Egy három hónappal ezelőtt még nem is létező szervezetnek vannak
– rítusai (felemelt kezekkel recitálás);
– igéi („lépésről lépésre…”, „árad a Tisza” stb.);
– utóbbiakhoz törzsi dobtémái (az utolsó nagygyűlésen a skandálásokat már pusztán lábdob-ütemekkel vezényelték);
– kellékei (öntevékenyen gyártott merchandise-termékek a pólótól a kitűzőig)
– és törzsfőnöke.
A Tisza egyszerre használja az orbáni eszköztár bevált elemeit és a neoprotestáns istentiszteletek élményszerűségét. Van zászlóerdő (piros-fehér-zöld; egyfajta visszahódítás ez), vannak ismerős szónoki fordulatok, visszatérő zenék és előadók, énekeltetések, közös fogadalmak. Kötelező kellék a történelem: Magyar Péter többet hivatkozik középkori, kora újkori személyekre és eseményekre, mint Vona Gábor fénykorában, és a „Magyar az, akinek fáj Trianon” – állítólag Illyéstől, mások szerint Karinthytól származó – mondással emlékezik június 4-én. A tömegek pedig ovációval követik ebben. Még azok is, akiknek szocializációjától távol esik az iménti idézet vagy a kötelező historizálás.
A rég látott lelkesedés egyik oka, hogy – mint fentebb Amy Chua könyvéből láttuk – az ember alapból így van huzalozva. Nincs mit tenni, törzsi főemlősök vagyunk. A másik ok, hogy az Orbán-rendszeren kívül rekedt, sokszorosan megbélyegzett és lenézett sokaság úgy érzi, hosszú idő után először élményt kap a politikától.
Magyar Péter korábbi interjúiban többször beszélt úgy saját magáról, mint az Orbán-rendszer válságtünetéről, arról, hogy „nem normális” a szerep, amibe került. Az viszont teljesen tankönyvszerű, hogy a Fideszhez mérve tizennégy éve először lőtávon belülre kerülő ellenzéki erő tözsies jellegű: a négyszeres kétharmad és Orbán Viktor ismert hatalomtechnikája után csakis egy „ellentörzs” lehet a kihívó.
Buktatók
A törzsiesség kritikájának tengernyi irodalma van. Részben Amy Chua könyve is az. „A politikai törzsiség olyan országgá alakítja Amerikát, amelyben a törzsek nem pusztán ellenfelet látnak egymásban, hanem erkölcstelennek és gonosznak, továbbá Amerika ellenségének is tekintik egymást” – figyelmeztetett a jogtudós, aki Donald Trump felelősségét is kiemeli. A korábban lapunk által más témában idézett népszerű szociálpszichológus, Jonathan Haidt egyik könyvében felvetette, hogy a törzsi hajlamnak evolúciós háttere van (a klánokat és falvakat, amelyek nem tudtak együttműködni, gyakran kevésbé megosztott szomszédaik hódították meg), de a jelenség könnyen elfajulhat. Haidt utal azokra, akik ellenfeleiket egzisztenciális ellenségnek tekintik, akikkel nem lehet kompromisszumot kötni, és a csordaszellem erősödésével akár a baráti kritikát is egyre kevésbé tűrik. Megállapításai akár az orbáni tömbre is vonatkozhatnának, de ő főleg az amerikai egyetemeken dívó woke identitásmozgalmakat teszi céltáblára, „paranoid világnézetű fundamentalista vallásnak” nevezve őket.
És itt jön a Tisza-paradoxon: Magyar Péterék úgy építettek rövid idő alatt hatalmas politikai törzset, hogy közben a megosztottság, az ellenségeskedés legyőzését, a kompromisszumok idejének restaurációját ígérik. A beszédek új centrumról, nemzeti középről, társadalmi békéről szólnak. Az orbáni típusú autoriter hatalomgyakorlás lezárásáról.
A teljes cikk itt olvasható: https://www.valaszonline.hu/2024/06/12/magyar-peter-valasztasieredmeny-politikai-torzsek-elemzes/
Forrás: Újnépszabadság