Igazságvizsgáló

Nem hete, hanem hetei, ha pontos akarok lenni. Hiszen azóta, hogy Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója az NVVH, vagyis a Vagyonvisszaszerzési Hivatal egyik esélyes elnökjelöltje lett, majd mégsem őt választották meg, egészen elképesztő népszerűségre tett szert a magyar nyilvánosságban.

Ő maga ugyan tartózkodik attól, hogy akár egy szóval is minősítse a történteket, ám a közvélemény pajzsára emelte, méltán, mint a korrupció elleni harc több mint egy évtizedes bajnokát, mint olyan embert, aki egy erre a célra létrehozott hivatal élén lecsaphatna a bűnösökre.

Ezért aztán nem könnyű megérteni, hogy a nyilvánvalóan alkalmas jelölt helyett mi szólt a kevésbé nyilvánvalóan alkalmas jelölt mellett. Nem tudjuk, nem tudom, mindenesetre azóta még szakemberek (hát még a nem szakemberek) körében is szóba hozták Ligeti nevét lehetséges legfőbb ügyészként, majd erről az i-ről is levéve a pontot a Tisza Párt bejelentette őt mint egyik jelöltjét az Alkotmánybíróságba.

Mi folyik itt? Hát nem a Duna, mert az mostanában alig-alig folyik, ellenben valamilyen újfajta demokrácia kétségtelenül árad. 

Részben akarva – hiszen már a Tisza Szigetek sikeres mozgalma is ezt mutatta –, részben akaratlanul, ugyanis arra nyilván senki nem számított, valószínűleg Magyar Péter sem, hogy százezrek akarnak beleszólni abba, ki legyen az orbáni korrupcióra kíméletlenül lecsapó hatóság vezetője.

Igaz, Hadházy Ákos neve a kezdetektől forgott a nyilvánosságban, már csak azért is, mert a volt képviselő is következetesen és eredményesen harcolt a közpénzek fideszesítése ellen, és miután a parlamentből kiesett, sokak számára magától értetődőnek látszott, hogy akkor kapjon egy olyan hivatalt, amelynek élén folytathatja a munkáját. Csakhogy hamar kiderült, hogy Magyar és Hadházy két önállóan szólózó dudás, aki nem fér meg egy csárdában. Úgyhogy Hadházy mögött nem sorakozott fel demokratikus tömeg, mivel sokan feltételezték, hogy sértettségből kritizálja az új kormányt is.

Ligeti esetében azonban hiányzik a politikai ambíció, nála a szakmai, hivatásbeli elköteleződés a legfontosabb, azt szeretné a hatalom eszközeivel a köz javára használni. Az alkotmánybíróvá való kinevezés ennek a munkának véget vet, hiszen ebben a minőségben a Tisza-kormány működésének törvényességét kell vizsgálni, ami szép és felelősségteljes dolog, egyik biztosítéka annak, hogy a rendszerváltás valódi demokráciát teremtsen, csakhogy a társadalom először el akar számolni a múlttal és a bűnösökkel. Ehhez vár olyan embereket, akikben megbízik, és Ligeti a köz számára ilyen ember. 

Elfogadja ugyan, hogy Unger Anna, az NVVH elnöke is ilyen ember lehet, de Ligetit is szeretné ebben a számonkérő szerepben látni. Nem csoda, hogy a jogi igazgató szerepléseit, nyilatkozatait, interjúit újabban hatalmas érdeklődés kíséri, és változatlanul érződik a nyomás, hogy Ligeti Miklósból legyen valaki.

Alkotmánybíró? Hát erre nem gondolt szinte senki, bár ha április 12-e előtt fölvetődik, hogy a Tisza ilyen posztra fogja őt javasolni, mindenki elégedetten bólogatott volna, hogy lám, tényleg minden alapjaiban fog megváltozni. Csakhogy a történelmi győzelem óta máshogy kezdett működni a közélet, a politika, a mindennapi demokrácia.

A győztes erő támogatói úgy érzik, joguk van beleszólni minden döntésbe, és Magyar Péter meg is teremtette ezt a lehetőséget. Nem népszavazással – természetesen –, hiszen ilyen személyi kérdésekben nem lehet és nem is lenne szabad népszavazással dönteni, de azzal, hogy korábban a kormányzat a köztársasági elnökről is megkérdezte a társadalmat (még ha nem is az elvárt eredménnyel), az új, antikorrupciós hivatal vezető posztjaira pedig pályázatot írt ki, tudatosan nyitotta ki az ajtót a jelentkezők és a véleményezők előtt. Tessék befáradni, lássuk, ki mit tud.

Márpedig a közvélemény úgy látja, hogy ebben a vetélkedőben Ligeti volt a győztes, és nem érti, a zsűri miért döntött másképp. 

Egy filmfesztiválon ki lehet osztani a zsűri nagydíját, egyúttal pedig a közönség meg a kritikusok díját is, a politikában viszont nem, ezért itt és most sokan elégedetlenek a döntés miatt. Hogy ettől kedvüket vesztik-e, és a jövőben ismét nagyobb távolságot akarnak-e tartani a politikától vagy épp ellenkezőleg: még hangosabban szeretnének beleszólni, még nem dőlt el. De remélem, hogy az utóbbi történik, mert a sok csalódást okozó demokrácia megújításában csak ez vihet előbbre.

Hajrá, Ligeti, hajrá, Unger, hajrá, Magyar, hajrá, magyarok! 

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. szeptember 13-án.