Hazugságvizsgáló

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban az ukrán külügyminiszternek arról a kijelentéséről, hogy a magyar kormány nem orosz-, hanem magyarpárti), hogy „nem tartunk igényt az ukránok kóser pecsétjére. (…) Oda azért nem süllyedhet az ország, hogy Magyarország miniszterelnökéről és külügyminiszteréről valaki más mondja el, hogy az milyen. Ha mégis erre vetemednének, itt ez történt, akkor azt figyelmen kívül hagyjuk. Ezeréves magyar államról nekem ne mondják meg a szomszéd szlávok, hogy mi kik vagyunk. Majd azt mi eldöntjük.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a világ már csak olyan, hogy minden ember elmondhatja a másikról, hogy az szerinte milyen, és ezt megteheti egyik ország vezetése is a másikról. Hogy Orbánnak mi nem tetszett az ukrán politikus dicséretként is felfogható szavaiban, az nem világos, de egy szomszéd szlávról, a jelenlegi lengyel miniszterelnökről, Donald Tuskról 2022-ben közölte, hogy „otthon is szégyellik, mert először szétverte a saját pártját Lengyelországban, aztán szétverte az Európai Néppártot”. Zelenszkij ukrán elnökről pedig imigyen szólott: „Színész, aki azzal a tudással dolgozik, amit színészként gyűjtött össze.” Ilyen az, amikor a szomszéd magyarok minősítgetik a szomszéd szlávokat. Ilyen Orbán pecsétje. Nem kóser.

Azt állította továbbá a miniszterelnök (ugyanott), hogy az a veszély fenyegetett Brüsszelben, hogy ha nem állapodnak meg, akkor elveszik a mi pénzünket, és azt küldik Ukrajnába.
Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen veszély sosem fenyegetett, uniós vezetők kifejezetten közölték, hogy erre nincs is semmilyen jogi lehetőség, és ezért föl sem vetődött. Orbán tehát úgy védte meg „a magyaroknak járó” pénzt, hogy azt senki sem akarta tőlünk elvenni. Azt viszont elfelejtette közölni, hogy a mostani költségvetési átcsoportosítással a mi pénzünk is megy Ukrajnába az 50 milliárd eurós segítség részeként, hiszen Magyarország is befizet az uniós költségvetésbe. A haza védője megvédett bennünket attól, ami nincs, de nem védett meg attól, ami van. Már megint jól kiharcolta.

Azt is állította Orbán (rádiós nyilatkozatában), hogy az ukránok háborúzni akarnak.
Ezzel szemben a tény az, hogy háborúzni nem az ukránok akarnak, hanem az oroszok. Az ukránok csak meg akarják védeni az országukat, és miután szép szavakkal nem tudják rávenni az oroszokat a kivonulásra, nem szeretnék letenni a fegyvert előttük. Bármennyire győzködi is őket az egyébként mindenkivel harcban álló Orbán Viktor.

Azt állította ezenkívül a kormányfő, hogy az az egymillió dolláros kérdés, miként jutott el Európa két év alatt az Ukrajnának küldött ötezer sisaktól az F−16-osokig, mert szerinte erről senki sem tud biztosat mondani.
Ezzel szemben a tény az, hogy de, erről mindenki biztosat tud mondani, tudniillik ötezer sisakkal – amit a kezdet kezdetén a németek ajánlottak fel – Ukrajna nem tudta volna megvédeni magát az oroszok ellen. A két éve folyó honvédő háborújukhoz európai és amerikai fegyverek kellettek és kellenek, nélkülük nem megy. Kérem az egymillió dollárt.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. február 3-án.