Igazságvizsgáló

Gyorsan változik a világ: hosszú évtizedekig jól megvoltunk a kánikulával, mint az extrém hőséget leíró kifejezéssel, és persze magát a meleget is kibírtuk, most meg, amikor a forróság soha nem látott erővel tört be hozzánk, hirtelen átváltottunk a hőkupolára, amely úgy borul ránk, hogy ki sem tudunk bújni alóla. Nem mintha a kánikula alól ki tudtunk volna. De akár kánikula telepedik ránk, akár a veszélyesebbnek ígérkező hőkupola, nekem nem a természeti, hanem a politikai klíma az érdekesebb.

Nemcsak azért, mert ahhoz talán egy kicsit jobban értek, nem is csak azért, mert a természeti körülmények drámai változása ellen a politika is tehetne valamit (itthon és a világon egyaránt: üzenem Putyinnak, Trumpnak meg az ajatollahoknak), hanem itt és most elsősorban azért, mert ez az égből jövő, bőrünkön is érezhető, akár haváriával is fenyegető változás a Magyar-kormány első, nem várt megpróbáltatása.

Ha nincs áram, ha nincs víz – legalábbis bizonyos időszakokban vagy bizonyos helyeken –, az olyan helyzet, amelyben a polgár segítséget vár, mégpedig a kormánytól, abban bízva, hogy az elhárítja a katasztrófát vagy enyhíti annak súlyos következményeit. Ilyenkor persze a kormánynak meg kell mutatnia, hogy a helyén van, teszi a dolgát, ahogy árvíz idején a miniszterelnök gumicsizmát húz és homokzsákot pakol.

A kormány a mostani vészhelyzetben is a helyén van, Magyar Péter úgyszintén, ennyiben nem látni semmi újdonságot. Ám ahogy a miniszterelnök egy pillanat alatt magához ragadta a válságkezelést, annak minden bizonytalanságával, kockázatával együtt, az megint alapjaiban tér el az eddigi, hagyományos politizálástól. Nem adta át a kommunikációt a kérdésben illetékes energiaügyi miniszternek, hanem szinte óránként szólalt meg, és személyesen megy el a műszaki hiba miatt éppen most leállt Dunamenti Hőerőműbe vagy a paksi atomerőműhöz. Nem aggodalmat kelt, nem feszültséget szít, nem is nyugtatgatja a közvéleményt, hanem tárgyszerű mondatokban tájékoztat, gyakorlatilag átvéve a média feladatát.

Nem egyszerűen miniszterelnöki álláspontot vagy véleményt fogalmaz meg, hanem valójában híreket mond. Ő tudja meg először a hírt, és ő is akarja továbbadni a közvéleménynek.

Ezt a viselkedést egyesek kampányüzemmódnak tartják, és csodálkoznak, hogy a hivatalban lévő kormányfő miért tart ki mellette, ahelyett, hogy a kormányzással foglalkozna. Csakhogy Magyar Péter azt fedezte föl, hogy a mai világban, amelyben az információk bárhonnan felröppenve bárhová eljuthatnak egy szempillantás alatt, neki kell lehetőleg elsőként lecsapnia az információkra, neki kell azokat továbbadni, adott esetben kommentálni, bírálni vagy cáfolni, mert ezzel a módszerrel lehet a leghatásosabban befolyásolni a közgondolkodást, partnernek tekinteni és meggyőzni az embereket, magyarán politizálni. Ott kell lenni minden kilométerkőnél, erőműleállásnál, kiszáradó folyónál, Facebook-bejegyzésnél, Reddit-vitánál. Egy miniszterelnök nem lehet tétlen szemlélő, nem emelkedhet fölül semmin, ahogy a hagyományos politikában szokásosan tette, mert ha felülemelkedik, akkor kiesik a közösségi médiás köztudatból, eltűnik az emberek szeme elől, és előbb-utóbb hitelét veszti.

Hogy ezt szellemileg, politikailag hogy lehet bírni akár napi 18–20 órában is, azt legföljebb Magyar tudja, meg valószínűleg Trump, aki a módszer eredményességét kétségtelenül felismerte, és hasonló tempót is diktál, ám sem szellemileg, sem politikailag, sem erkölcsileg nem képes betölteni az Egyesült Államok elnökének otthon és a világban is meghatározóan fontos történelmi szerepét.

Mindenesetre vagy így, vagy úgy, a kényelmes, hagyományos, főleg a színfalak mögött operáló demokratikus politizálásnak egész biztosan vége van. 

Mi pedig izgatottan loholunk Magyar után, és közben abban bízunk, hogy nem lép véletlenül a Duna kiszáradt medréből előbukkanó aknára.

Mewgjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. augusztus 1-jén.