Azt állította Orbán Viktor (szokásos pénteki rádióinterjújában, a járványról), hogy „a végén mindenkinek be kell majd oltatnia magát, még az oltásellenesek is rá fognak arra jönni, hogy vagy beoltatják magukat, vagy meghalnak”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ezt Orbán Viktoron kívül senki nem állítja. A járvány ugyan valóban életveszélyes, de a megfertőzöttek túlnyomó többsége nem hal bele a betegségbe: a halálozási világátlag mintegy 2%. Úgyhogy mielőbb tessék fölvenni az oltást, de ne azért, mert a miniszterelnök halálra ijesztett minket.
Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy „abban is egyetértenek a virológusok, hogy a védelmi intézkedések nem védenek meg a vírustól, a járvány terjedésének sebességét lassítják; az egyetlen dolog, ami megvéd, az az oltás”.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem az oltás az egyetlen, hanem a védekezési eszközök összessége, beleértve a gyógyszereket, a távolságtartást, a maszkviselést, a higiéniát. A beoltottak is megbetegedhetnek, sőt ritkább esetben meg is halhatnak, tehát félrevezető az az állítás, hogy az oltás önmagában megszünteti a járványt. A kötelező oltások elrendelése talán, ám ahhoz a világot is végig kellene oltani. De majd Orbán elintézi.
Azt is állította a miniszterelnök (ugyancsak a Kossuth rádióban), hogy „2010 előtt – persze a fiatal hallgatók erre nem emlékeznek, boldog nemzedék – kétszer-háromszor ennyi volt az áram meg a gáz ára”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a KSH adatai szerint 10 kwh villamos energia ára 2010-ben 466 forint volt, 2020-ben viszont 366, vagyis a szocialisták alatt az ár körülbelül az egynegyedével volt magasabb. A vezetékes gázért 2010-ben köbméterenként 115 forintot kellett fizetni (sőt 2013-ban 136 forintot) 2020-ban meg 101-et, tehát a különbség mindössze 15 százalékos. A matematika jelenlegi állása szerint ez nem két-háromszoros. De lehet, hogy Orbán jobban számol.
Azt állította Lánczi Tamás (a Hír TV Vezércikk című műsorában, Bayer Zsolt helyeslésével, azzal kapcsolatban, hogy a Klubrádió a strasbourgi bíróságra vitte frekvenciája elvesztésének ügyét), hogy „mikor futott ez a frekvenciapályázat? Két éve? Két évbe telt, mire rájöttek, hogy sérül a vélemény- és az információszabadság? Nem az történt, hogy most találták meg az utat a strasbourgi bíróságnál ahhoz a bíróhoz, aki azt mondta, hogy kérjük az ügyet, majd jól fogunk ítélni?”
Ezzel szemben a tény az, hogy a Klubrádió frekvenciáját nem két éve, hanem idén februárban vették el. Akkor azért nem lehetett a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulni, mert előbb végig kellett járni az itthoni jogérvényesítési lehetőségeket. Miután ezek néhány hete lezárultak, be lehetett adni a keresetet Strasbourgban is. Hogy mindezt Lánczi Tamás politológus ne tudná, azt kétlem. De hogy arra vezesse ki hazug gondolatmenetét, hogy a Klubrádió két évig egy vele szimpatizáló bírót keresett és talált, ez akkora baromság és olyan felháborítóan otromba feltételezés, hogy arra már nincsenek szavak. Illetve vannak: ezek saját magukból indulnak ki.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. november 20-án.