Lázár János december 9-én este az ATV-ben úgy nyilatkozott, hogy Magyar Péter áruló, mert ő „ennek a politikai közösségnek [a Fidesznek] egy piedesztálra emelt tagja volt, talán érdem nélkül, hiszen ott ült a felesége mellett, és élvezte a miniszterfeleségnek és -házastársnak kijáró elismerést, megbecsülést, fölvette a fizetéseket”.
„Magyar Péter az az ember volt – folytatta Lázár –, aki felvette a MÁV–Volán csoportban az igazgatósági díjat, ami addig nem volt baj, most, hogy nem kapja már a díjat, a pénzt, az egymilliót, azóta hirtelen van probléma, ezt árulásnak tekintem.”
Lázár miniszter szerint Magyar Péter „a NER (…) egyik legnagyobb haszonélvezője volt. Mindent megkapott, sőt, sokkal többet, mint amennyi járt.”
Azon tűnődöm, hogy nevezik azt a büntetőjogi tényállást, ami azokra a cselekményekre vonatkozik, amikor a köz szolgálatában hatalommal felruházott személy egy hozzá közel álló, rokoni, üzleti, hivatali vagy egyszerűen vele baráti (értsd: viszonos szívességi) kapcsolatban álló embert egy felelősséggel és rendszeres munkával nem járó, szakképzettséget nem igénylő, ámde – közpénzből! – busásan javadalmazott állásba helyez. (A múltban ezt nevezték szinekúrának.) Nepotizmus? Hivatali visszaélés? A közvagyon hűtlen kezelése?
Ugyan már! – szinte hallom a felhördülést –, hiszen mindenki ezt csinálja, minden hatalomra került párt, a szocik is, sőt mindenütt a világon, még a legfejlettebb demokráciákban is.
Jó, igaz, de nem egészen. Van, ahol ezt bűncselekménynek tartják, és még a legmagasabb rangú politikust is perbe fogják és elítélik ilyesmiért. Például Franciaországban.
„Közpénzek elsikkasztása és hivatali visszaélés a vád Jacques Chirac ellen – olvasom a 24.hu 2011. márc. 7-i cikkében. – A volt elnököt azzal gyanúsítják: összesen 28 esetben engedélyezte, hogy a párthoz közel álló személyek színlelt szerződések alapján az önkormányzati büdzséből kapjanak fizetést, ami a párizsi büntetőbíróság szerint illegális pártfinanszírozásnak számított.”
Igaz is, „illegális pártfinanszírozás”! És ezt a miniszter a legszélesebb nyilvánosság előtt mint magától értetődő úzust kiáltja világgá. És okkal. Az interjú után az újságírók, hírmagyarázók, az ellenzéki pártok emberei mondatról mondatra ízekre szedték a miniszter szavait, de egynek sem tűnt fel, hogy itt valami nem kóser. Mert ha ez így rendben van, akkor nálunk a törvénytelenség az úzus.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 1. számának Páratlan oldalán 2025. január 3-án..
