Kulcsár Árpád nagyinterjúja Böjte Csaba ismert szerzetessel a Transindexen 2021. augusztus 18án.
A szerzetessel Gyergyószentmiklóson aktuális társadalmi problémákról próbáltunk beszélgetni: klímaválságról, menekültekről, a melegek megbélyegzéséről vagy a szexuális felvilágosításról.
Több mint 25 év telt el, mióta elkezdett gyerekeken segíteni. Mi változott ez idő alatt? Vannak-e pozitív folyamatok? Mennyire kell még az egyház szerepet betöltsön az árva gyerekek befogadásában és nevelésében?
– Vannak negatív és pozitív dolgok is. Például az átlagkereset sokat javult az elmúlt évtizedekben, többnyire most már el tudják tartani a gyerekeiket. A negatív, hogy az emberek sokkal kevesebb gyereket vállalnak, mint régen. Akkoriban nem volt ritka egy 8-10 fős bányászcsalád a Zsíl-völgyében. Az, ami ‘90-ben még probléma volt, ma már fel sem merül. Nagy kérdés, hogy ez jó-e vagy rossz.
Nemrég egy interjúban azt mondta, hogy az alacsony születésszám nem föltétlenül probléma. Példának pedig a ‘20-as és ‘30-as évek népszaporulatot hozta fel, mondván, hogy a második világháborúban aztán mi történt…
– Úgy látom, hogy kilencven óta minden javult, csak a gyerekvállalási mutatók romlottak. Nem a darabszám miatt látom ezt fontosnak, hanem azért, mert amikor egy gyerek születik, egy édesanya és édesapa is születik a Földre. Akiből anya vagy apa lesz, olyan minőségi ugráson megy keresztül, amit magából nem nézett ki. Az ember nem attól lesz felnőtt, hogy betölti a 18. életévét, hanem a felnőtté válásba beletartozik, hogy vállaljuk egy élet hordozásának a terhét, és hogy ezáltal az életünk egy közösségben teljesedhet ki.
Önmagában egy gyerek vállalása segít az embereknek jobbá válniuk, és jó szülővé? Ma is sok a gyerekelhagyás, sok a fiatalkorú anya Romániában.
– Ha így néznénk a kérdést, akkor be kellene tiltani az autózást, hiszen a hétvégén is meghalt 27 ember az utakon. Nem az a megoldás, hogy ne közlekedjünk, hanem vannak bizonyos szabályok, amiket be kellene tartani. Egy családi élet is sok buktatóval jár, de erre nem az a válasz, hogy a család, mint intézmény, nem jó. Elég lenne elővenni azt a bizonyos Tízparancsolatot és Jézus szeretetparancsait, ezeket leporolni, komolyan venni, és akkor biztosan szebb és teljesebb, értékesebb lenne az emberek élete.
A gyerekek, akik az ön által vezetett intézményekbe érkeznek, hátrányos környezetből kerülnek oda, sokszor családon belüli erőszak áldozatai vagy más traumák hordozói, így különleges bánásmódot igényelnek. Mennyire segítik a szakemberek önöket a munkában?
– Én a gyerekekkel azt szeretném megértetni, hogy jó dolog élni, alkotni, dolgozni. Ha valaki nagyon fél a víztől, akkor általában nem tud úszni. Ha be akarnám dobni a vízbe, akkor rossz néven venné. De a tanulás, a munka, az élet izgalmas, érdekes. Én a gyerekeket szeretem megtanítani arra, hogy sikerélményeik lehetnek. Elmondasz egy verset, megtapsolnak, büszke lehetsz magadra. Most például gyergyói gyerekek indultak el Csíksomlyóra. Nekem nagy élmény volt, hogy másodikos, harmadikos gyerekek, akik büntetésben vannak, és nem mehetnek a többiekkel, mennyire bánkódnak ezen. Nem az a baj, hogy fel kell ülni egy behemót nagy lóra, hanem, hogyha ezt nem tehetik meg. Mert megtanulták már a lovaglást, hogyan lehet egy ekkora állatot irányítani. Nekünk, pedagógusoknak az a dolgunk, hogy megtanítsuk tanulni a gyerekeket. Meg kell tanítanunk a felnőttet dolgozni, a férfit férfinak lenni, hogy gondoskodni tudjon a családjáról. Gyönyörű dolog, mikor egy kisbaba odabújik hozzád, és tudod, hogy a kezedben van az élete, Isten rád bízta. Új világ nyílik meg ilyenkor az ember előtt.
A tanulás a beilleszkedés egyik formája, valóban, de mi van azokkal, akik nem tudnak megküzdeni a magukkal hozott problémákkal? Esetükben nem elég az oktatás és a hit.
– Apámat a kommunisták agyonütötték, ötéves korom óta árva vagyok. Anyámtól minden lehetőséget elvettek, szegény három váltásban dolgozott a csíki textilüzemben. Mondhatnám én is, hogy sok trauma ért. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy ha ők bárhová elmennek dolgozni, a kutya sem lesz kíváncsi arra, hogy milyen gyerekkoruk volt. Ha pék vagy, arra kíváncsiak, milyen kenyeret sütsz, ha fodrász, hogy milyen frizurát csinálsz. Abból nem lehet megélni, hogy a sebeinket nyalogatjuk, és mutogatunk egymásra. Előre kell nézni. Talpra kell állni, le kell győzni a nehézségeket. Ha a nehézség győz le, akkor lehet, hogy sajnálni fognak téged, tragikus hős leszel, de unni fognak az emberek. Legyél bajnok, küzdjél! Van egy ukrán nehézsúlyú bokszoló, hat hónapra született, közel egy kilogrammal. Világbajnok lett nehézsúlyú ökölvívóként. Nem azt kell nézni, honnan indulsz, hanem hogy hová akarsz eljutni. Nem tartom jónak, hogy a gyerekbe belesulykoljuk, hogy mennyi hátránya van. Én azt mondom, nem kell ezekkel foglalkozni.
De mi van azokkal, akik nem tudnak szabadulni a problémáktól? Például akit esetleg szexuálisan bántalmaztak…
– Akkor a társadalom előbb-utóbb keresztül lép rajtuk és leírják őket. Fonnyadt alma. Abból pálinkát főznek. De a te életed a te kezedben van, és te kell küzdj. Az a jó, ha az ember megtanul a saját lábán járni.
Majdnem egy időben jelent meg az ön Füveskönyve és a Ferenc pápáé. Az övét olvasta, mit gondol róla?
– Nagyon örülök, hogy Ferenc pápa írásaiban a természetvédelem és az együttélés, mint olyan, témaként felmerül. Ferenc pápa írásaiban benne van, ami nálam is lényeges, hogy ő hisz az emberiség jövőjében. Ez a fontos: minden jóslat beteljesedik. Ha mi erdélyi magyarok azt kezdjük mondani, hogy nincs lehetőség itt, és nincs esély, akkor el is hisszük ezt. Mi a különbség a patkány és a mókus között? Az egyiknek nagyon rossz a sajtója. Nagyjából pedig a természetük ugyanaz, csak az egyik aranyosabb állatnak van tekintve. Az, hogy mit gondolunk magunkról és a világunkról, meghatározó. Ezért is fontos például, hogy az újságírás ne problémaorientált legyen, hanem sikerorientált, az értékekre figyeljen. Az emberek szeretnek csatlakozni valahova, szeretnek odaállni a sikerek mellé. Hál’ Istennek nagyon sok pozitív érték van a Kárpát-medencében, fontosnak látnám ezeket megfogalmazni. Persze tudom, hogy az újságírók úgy tartják, hogyha nincs valami botrány, akkor senki nem fogja elolvasni, amit írnak. De az én Füveskönyvemben egyetlen botrány sincs, mégis több mint 50 ezer példányt megvettek belőle. Az emberek igénylik a pozitív dolgokat.
Az lehet, de mit kezdjenek a negatívokkal? Nézzenek félre? Mit kezdjen egy mai fiatal a klímaválsággal, és mit gondol, ilyen vészidőkben mi az egyház feladata?
– Ha hozzám kerül egy árva gyerek, és abból indul ki, amiben van, akkor kétségbe fog esni. De elmondom neki, hogy Isten selejtet nem teremtett, ő képes felnőni, meg tud tanulni bármit, lehet menni előre. Ha nem tudom a gödrön keresztülsegíteni, akkor ott marad. Nekem bajnokot kell nevelni belőle. Vagy 150 gyereket küldünk boxedzésre. Azért teszem, mert az élet ilyen. Küzdeni kell. A ringben nincs fejlesztő pedagógus meg pszichológus, ott te vagy a két öklöddel. Vagy megvéded magad, vagy kiütnek.
De nem lesz mindenkiből bajnok, gondolom ezzel ön is szembesül.
– Nem, de vagy megtanulja, hogy saját magára számíthat, és képes megállni a helyét, vagy nem lesz jó a folytatás. És azt látom, hogy a gyerekek megtanulják. Déván mindenkinek kötelező valamit mozognia. Elvittem múltkor a gyerekeket a Retyezátba, megmutattam a Lázár-vízesést. Majdnem száz méteren zubog lefelé a víz, az aljában az az érzésed, hogy öt centinyi víz van. Tiszta víz, finom inni. Mondtam a gyerekeknek, hogyha ezt a vizet hazaviszitek, és beöntitek a legtisztább kristályvázába, három nap múlva megposhad. Mert a víz élete az, hogy zubogjon a sziklákon. Az emberi testnek is a 70-80 százaléka víz. Vajon nem az a mai ember baja, hogy túl keveset mozog, túl sokat kíméli magát, túl sok filmet néz, sokat ül egy helyben? A bennünk levő víz is élni akar. Mi a gyerekekkel szaladunk, zarándokolunk, biciklizünk…
Mozoghatunk bármennyit, ha körülöttünk összeomlik a rendszer, elhal a bolygó, vagy a társadalomban sok a probléma. Az egyház pl. mennyire bátorít politikai állásfoglalásokat?
– Sokszor szoktam politikusoknak lelki gyakorlatot tartani. Egyszer meghívtak, hogy legyek európai parlamenti képviselő. Visszautasítottam. A magam eszközeivel talán több jót tudok tenni, mint egy parlamenti képviselő. De én minden politikai formációval szóba állok. Én hiszek a jövőben, mind az erdélyi magyarságéban, mind a katolikus egyházéban. De ezt nem akkor fogjuk megtalálni, ha csak a hibákat és a problémákat látjuk. Bárkivel vitába szállok azon az oldalon, hogy egy kibontakozó, szépülő világban élünk. Ha valaki ezt nem hiszi, menjen vissza Bethlen Gábor korába, aki azt mondja, hogy bár békeszerető ember volt, több mint negyven csatában ötezer ember életét ontotta. Ehhez képest a mostani politikusok ministráns gyerekek. A gyerekek bármit írnak ma SMS-ben, csetelnek, nem kell nekik elmondanom, hogy gondolják meg jól, mert jön a fekete duba, és elviszi őket. Anyám nekem mindig ezt mondta nekem: ne írj le fiam egy sort se, mert jön a fekete duba, s elvisz. Apádat is elvitte, téged is el fog. Hát nem jobb világ ez ahhoz képest?
Tehát bármelyik politikai formáció hívja, ön hajlandó velük szóba állni?
– Engem utcanők is hívtak, és nekik is prédikáltam. Ezt tanultam Jézustól. Én tartottam már Magyarországon is mindenkinek előadást, a Jobbiktól a liberálisokig. Nekem mindenkit kell szeretnem. A gyerekeim 20-25 százaléka roma, sokan nem beszéltek egy szót sem magyarul, mikor először odakerültek. De nekem mindegyiküket szeretnem kell.
A szeretetparancs világos, de dolga-e önnek a politikum bírálata? Ha például azt látja, hogy van egy párt, amely egy egész csoportot potenciális terroristának állít be pusztán a bőrszíne miatt. Ilyenkor nem kellene felszólalni az emberek védelmében?
– Soha nem harcoltam senkivel, nem is fogok. Nem bírálni szoktam a hatóságokat, hanem rámutatni, hogy ha másként csinálnánk dolgokat, sokkal jobb lenne. Hogy frontálisan nekirontsak valakinek, mondván, hogy ő rossz, és nem akarok vele beszélni, primitív lenne. Ha bejön egy gyerek, ő is a béka feneke alatt van. Nekem pedagógusként az a dolgom, hogy megmutassam, hogyan lehet a márványtömbből szobrot faragni. Nem dolgom elítélni őt vagy az anyját. Ugyanígy, ha találkozok egy politikai formációval, hiszem, hogy ha egy gramm jót is tudok adni nekik, az sokkal több, mintha összevissza pofáznék.
Nem erre vonatkozott a kérdés, hanem, hogy ki kell-e állni az üldözöttek és megbélyegzettek mellett? Például a menekültek, vagy mostanában a melegek esetében. Az ő védelmükben a pápa például többször kiállt az utóbbi években. Mintha Erdélyben és Magyarországon nem történne ez meg.
– Én nem álltam ki a heterók mellett, vagy más szexuális irányultság mellett sem.
Mondjuk a heteroszexuálisokat nem is bántja senki.
– Én sokszor hallottam liberális oldalról csúf megjegyzéseket olyanokra, akiknek két-három gyereke van. Ki lehetne állni mellettük is. Jelenleg nem ez a probléma, hogy a székely ember mit gondol a melegekről.
Annak a melegnek lehet, hogy probléma, akiről éppen gondolnak valamit.
– Az az ő problémája, hogy mit gondol magáról. De nekem úgy tűnik, hogy nem foglalkozik ezzel senki sem. Ez egy gumicsont, amit néhány liberális vagy más média kitalált, és erről akarnak beszélni. Holott vannak reális problémák, amiket meg kellene oldani. Olyannal még se gyerek, se kolléga nem jött hozzám, hogy ilyesmi miatt molesztálnák, de olyannal már igen, hogy nincs mit enniük, vagy hogy az apjuk iszik, az anyjuk szétverte a fejüket. Ha ezekkel a problémákkal jönnek, ezeket meg is oldom. Volt már rá példa, hogy olyannal is jöttek, ezeket a magam szintjén próbálom is megoldani.
Próbálok mondani egy olyan problémát, amely talán ön szerint is reális lehet. Most nagy vita van a szexuális felvilágosítás iskolai bevezetése kapcsán. Amikor egy évvel ezelőtt felmerült, akkor nekem egy RMDSZ-es politikus azt nyilatkozta, hogy a parlamenti képviselőket a katolikus püspökök hívogatták telefonon, mondván, szavazzanak ellene. Mit gondol a szexuális nevelésről?
– Azt, hogy házasság előtti nemi élet bűn.
De a szexuális felvilágosítás nem éppen a házasság előtti nemi életet jelenti.
– Én ezt tartom. Tartunk mi is jegyesoktatást, sőt, könyvet is írtam Szerelem tanösvény címmel, én a magam véleményét elmondom. Akinek erről más a véleménye, az fogalmazza meg a magáét. Én nem fogom támadni, sem cáfolni. Ha én paradicsomot árulok a piacon, ne várják el, hogy hozzászóljak a kivihez. Zárójelben annyit elmondok neked, hogy voltam San Franciscóban, van ott egy magyar iskola, ott tartottam előadást. A városban minden póznán ott lobog a szivárványos zászló, és megkérdeztem, hogy ettől oldódott-e meg a probléma, kevesebb gond van? Elmondták a jogászok, hogy semmi nem oldódott meg, és sokkal több gond van abból, hogy megengedtek mindenkinek mindenfélét. Nem látom, miért kellene elindulni ebbe az irányba.
Milyen problémát vet fel a melegek polgári házasságának lehetősége például?
– Na jó, én ezt a témát befejezem. Van egy csomó probléma, miért kell egy gumicsontot rágjunk?
Az emberek öt százaléka meleg, annyian vannak az össztársadalmon belül, mint a magyarok Romániában.
– Én a kilencvenöt százalékkal akarok foglalkozni! Nem bántja senki őket, sehol nincs gond.
A magyar törvénykezésben éppen most mosták össze a melegséget a pedofíliával, és hasonlóra készülnek Romániában is. Ez elég bántó lehet.
– Én elolvastam azt a törvényt, semmi nincs összemosva. Az egy hazugság.
Értem, de….
– Ne haragudj, de most a te problémádat akarod, hogy az én problémám legyen.
Forrás: Transindex
