szemlelek.net
Van viszont felelősséghárítás és áldozathibáztatás, toxikus légkör és tabusítás.
Laborczi Dóra teológus, az Egyházfórum főszerkesztője az egyházi vezetők által elkövetett visszaélések egyházi feldolgozásának mintázatáról, következményekről és következménynélküliségről írt a HVG-n – ebből idézünk.
„Van valami nagyon avítt és kellemetlen abban, ahogyan az egyházak képviselői a nőkkel és gyerekekkel szemben elkövetett visszaéléseket kezelik – akkor is, ha gesztusokat akarnak tenni, ha céljuk a kármentés, jóvátétel. Több mint egy éve sorozatban szembesülünk ezzel az egyházi tehetetlenségi erővel, és ez alatt az egy év alatt a Böjte-ügytől a kegyelmi botrányig az egész országot megrengető történetek jöttek felszínre.”
„Tavaly májusban jogerősen 28 év börtönbüntetésre ítélték Böjte Csaba erdélyi gyermekotthonainak egyik volt nevelőjét a gondjaira bízott kiskorúak sérelmére elkövetett többrendbeli nemi erőszak, szexuális bántalmazás, szexuális visszaélés és bántalmazás miatt. A 15 sértett mind fiú, akik kiskorúak voltak az abúzusok idején.
A szerzetes ekkoriban többször úgy nyilatkozott, hogy nem érzi magát felelősnek az eset miatt, majd újabb vallomások kerültek elő másik otthonban zajló zaklatásos esetekről. A témában írott cikkek nagy része felvetette azt a kérdést, hogy vajon felelős-e – és ha igen, mennyiben – az atya az általa vezetett gyermekotthonokban elkövetett zaklatásos esetekért?
Nyilván a tisztánlátást nehezítette az is, hogy Böjte Csaba személye legalább annyira megosztó politikailag, mint – a keresztény kurzusnak köszönhetően – a történelmi egyházaké.
Tavaly nyár óta kirobbant a Balog Zoltán püspök (korábban miniszter) személyével is összefonódott bicskei gyerekmolesztálási eset ügye, majd néhány héttel ezelőtt Hilarion ortodox metropolita Magyarországon elkövetett zaklatási ügye is azt mutatja: rendszerszintű problémáról van szó.
A papokat, lelkészeket politikai hatásoktól függetlenül is gyakran övezi egyfajta személyi kultusz. Minél karizmatikusabb egy lelki vezető, annál inkább. A spirituális hatalommal való visszaélés, leginkább a lelki vezetői kompetencia félreértelmezéséből adódó sorozatos határsértés, amelynek során a vezető például olyan emberekkel veszi körül magát, akik vele egyetértenek (mivel nem képes elviselni, ha nemet mondanak neki). Elszigeteli a kritikus hangokat; túlbecsüli saját jelentőségét és nem érzékeli a személyiségek határait segítő helyzetekben vagy beszélgetésekben. Vagy – ahogy arra a bostoni katolikus papok zaklatásos eseteit feltáró újságírókról szóló Spotlight című film is rávilágít – sokszor apakép, családkép nélkül felnövő gyerekek lelnek menedékre, apapótlékra a papok személyében, és így még akkor is könnyű spirituális hatalommal visszaélni, ha egyébként nincs erre irányuló szándék. Mulasztás, amikor ezeket a rendszerszintű problémákat vagy mintázatokat nem kezelik, nem kínálnak rá megoldást.
„A spirituális visszaélés természetrajza felől érdemes újragondolnunk mindent, amit az elmúlt egy évben a Böjte-ügyben, a Balog-ügyben, Hilarion ügyében és még megannyi, országos figyelmet nem elérő történetben láttunk. Tavaly Böjte Csaba a felelősséget az újságírókra hárította és azt nyilatkozta, hogy lejárató kampány áldozata lett. Nincs közvetlen felelőssége a kialakult ügyben, szerinte az újságok csak azért emelték ki a nevét, hogy ezzel nézettséget generáljanak maguknak. Bármilyen fokozott volt is a figyelem, érdemi feltárás és előrelépés nem történt. Azóta pedig folyamatosan kerülnek felszínre esetek abúzusról, a probléma rendszerszintű, de a rendszerszintű kivizsgálás és kezelés vagy elmarad, vagy nem megfelelően zajlik. Az öröklött hierarchikus és tekintélyelvű egyházi örökség, valamint a tabusítás miatt az egyházi immun- és jelzőrendszer sem elég erős még ahhoz, hogy átgondolt prevencióról lehessen beszélni.”
„Közös a Böjte Csabát is érintő zaklatásos esetben, a politikai termékké átlényegült Balog Zoltán vezette református egyház drámájában és Hilarion ortodox metropolita ügyében a személyes és intézményes felelősséghárítás. Egyik esetben sem történt valódi szembesülés és megbánás, így nem is születtek intézményes garanciák, szervezetfejlesztési stratégiák a hasonló esetek megelőzésére.
Beteges szituációkat minősítenek egyházi emberek és egyházon kívüliek ártalmatlannak, így tették a toxikus, mérgező légkört természetessé, elfogadottá. Bevett gyakorlattá lesz az áldozathibáztató, tabusító magatartás. Ez a hosszú távú, egész társadalmat érintő károkozás.”
A képen: Laborczi Dóra teológus
Forrás: Újnépszabadság
