A nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltnak
Hittem, vigyáz ránk, velünk az Isten,
erről még soha nem beszélhettem.
Mert mégis kinek, mit mondhattam volna?
Véget ér minden hős lovagi torna
egyszer. Elanyátlanodott árva,
átpattanhatok-e odaátra?
Az utcasarkon rózsával várakoztam
a lányra, kivel betelni sose tudtam,
mégis elment, túl hamar itt hagyott,
Bologna előtt karambolozott.
És felhangzott az ördög kacagása,
derengett előttem égi mása,
s barátaink is, tudod, egyre többen
tűntek át a seholba. Nem hihettem,
hogy pontosan én kivétel lehetek,
hát mondtam a végtelen verseket.
A földön éltem, s lassan felderültem –
így Márai, libegve égi fényben,
de így van-e, és felderülhetünk,
mikor pocsékba züllik életünk?
Előttünk kanyarog a lövészárok.
Csodára nem, csak égi kegyre várok!
Láthassam végre, mi van odaát,
megleli-e ki-ki feladatát.
Miféle rend vár a másvilágon?
Krúdy is írta: az élet álom.
Csak mindig a legrosszabbkor ébredünk fel.
Telítve az éj már félelemmel,
különösen a vándorló szaka,
a menthetetlen transzszilván éjszaka,
jönnek az árnyak, női démonok,
akár egy panoptikum, elforog
sok évtized, s mi várjuk a csodát,
hogy túlélhessük még ezt az éjszakát.
De ki tudhatja, mi is a csoda?
Óvszer? Paraván? Eszköz? Micsoda?
És velünk lesznek-e az angyalok?
Szigorú minden angyal, hisz tudod…
De hiszem, hogy a mennyei kocsmában
barátaink várnak, átabotában
meséljük majd, mi történt, amióta
áttűnhettek a mennyei seholba,
s kontójukra, amíg helyzetünk
rendeződik, egy felest ihatunk.
Unikumot, ha van, vodkát, ha nincsen,
nyújtózva végre túlvilági fényben.
S életünk, mi mögöttünk maradt,
sodorja tovább a társakat.
2013. június 15.
A marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában 2013-ban megjelent Gálfalvi Zsolt 80 éves című emlékfüzet írása.