Amikor 2010 tavaszán Orbán Viktor – idővel korlátlanná váló – hatalomra jutott és kétharmados alkotmányos többséget szerzett, győzelmét „fülkeforradalomként” határozta meg. Tizenhat év kormányzás után hasonló „urnáknál zajló forradalom” söpörte el Orbánt a színről. Bezárult volna a kör?

A legtöbb politikatudós és elemző úgy véli, hogy egy autokratikus rendszert nem lehet választásokon eltörölni. A magyarokkal mégis ez történt, bár szó szerint senki sem jósolta meg, hogy Orbán utódja, Magyar Péter szintén kétharmados többséget szerez. Persze a felmérések (a kormánypárti Fidesz intézeteinek kivételével) azt mutatták, hogy az ellenzéki Tisza Párt nyerhet, de ekkora győzelemre szinte senki sem számított. A lehetséges 199-ből elnyert 141 parlamenti mandátum lehetővé teszi Magyar Péter és a Tisza Párt számára, hogy gyorsabban és hatékonyabban vezessen be változásokat, mint a 2023-ban hatalomra került, Donald Tusk vezette varsói kormány.

Orbán Viktor megkövesedett rendszere

A gyökeres változás azért is elengedhetetlen, mert Magyar Péter az Orbán Viktor által évek alatt gondosan felépített „rendszer” elutasítására építette győzelmét. Az április 12-i magyar választás egyfajta népszavazás volt arról, hogy ezt a rendszert fenntartják-e vagy elutasítják. A magyar választók, különösen a fiatalok egyértelmű válasza: elég volt, így már nem lehet tovább élni!

Mivel nem voltak elégedettek? Gyakorlatilag semmivel, ami a rendszert jellemezte: a túlzott infláció és gazdasági stagnálás, a mindenütt jelenlévő korrupció és az Orbán körül csoportosuló oligarchák hivalkodó fényűzése. Ez volt a végjáték. Ám a rendszer 16 évig hatékonyan működött, tehát hosszú ideig megfelelt a magyaroknak. Tetszett nekik, hogy Orbánt a világ szalonjaiban ünnepelték, hogy egy kis ország potenciáljánál sokkal nagyobb súlyú szerepet játszott a világpolitikában, hogy a nagyok számoltak vele. Belföldön pedig – legalábbis kezdetben – sokak kedvére való volt, hogy elűzte a hatástalan és korrupt szocialistákat, megadóztatta a külföldi kézben lévő áruházláncokat és a külföldi tőkét (még az IMF budapesti irodáját is megszüntette), miközben aranyhegyeket ígért és a kampányidőszakokban bőkezűen osztogatott. Röviden: ő volt a „mi Urunk”!

A liberális és „kozmopolita” Budapesten kívül sokak tetszését elnyerte a markáns nemzeti hangvétel, az alkotmány megváltoztatása és az ország nevének Magyar Köztársaságról Magyarországra cserélése – mert „Magyarország ott van, ahol magyarok laknak”, ami azt jelentette, hogy szárnyai alá vette a hatalmas határon túli magyar diaszpórát is.

Amikor 2014 júliusában a Romániában élő székelyek előtt bejelentette, hogy ezután Magyarországon „illiberális demokráciát” épít, a liberális elit otthoni és külföldi tiltakozásain kívül a magyarok általában pozitívan fogadták ezt a kísérletet, amelyet később (2015 után) a migránsok és a liberálisok elleni fellépéssel egészített ki (a Budapesten született George Soros a gonosz szinonimája lett). Csak a pandémia és annak következményei, az uniós pénzek hiánya körüli jogi viták miatti állandó botrányok, illetve az egyre inkább ellenségként felmutatott „Brüsszel” miatt ébredtek fel a magyarok: hiába Orbán minden ünnepélyes ígérete, egyszerűen nem tud eleget adni, nem biztosítja az életszínvonal javulását. Az elmúlt négy évben Magyarország a recesszió határán mozgott. Csak most kezdett a gazdaság megmozdulni – Orbán számára túl későn.

Ezzel párhuzamosan hónapról hónapra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az illiberális demokrácia nem más, mint az autokrácia és a kormányzás egy ember – Orbán Viktor – kezében való összpontosítása. Ráadásul a magyar kormányfőt olyan oligarchák veszik/vették körül, akik bizánci luxusban fürdőznek. Négy éve még bevált a trükk; Orbán a 2022-es Ukrajna elleni orosz agresszió nyomán a háborús félelmekre játszott. De idén semmilyen gondosan előkészített biztosíték nem segített: a választási törvény és szavazókörzetek manipulálása, a szavazatvásárlás, a média monopóliuma és elfogultsága, sőt még a újabb adag pénzszórás – a 13. és 14. havi nyugdíj és az, hogy már áprilisra elköltötték az idei költségvetés kb. 80 százalékát – sem érte el a kívánt sikert.

Ellentétes hatások

A látszólag vasbeton épület kártyavárként omlott össze, mert a fiatalok fellázadtak. Orbán ellenfelének, Magyar Péternek, aki vándorcigányként járta be az országot, eközben sikerült elérnie a vidéki lakosságot és semlegesíteni a Fidesz iránti lelkesedést. A Fideszből induló Magyar Péter jól ismerte a párt belső mechanizmusait, hangulatát, nézeteit és meggyőződéseit, s elvette Orbán ütőkártyáját. Magyar zászlóval és nemzeti vagy népi ruhákban mutatkozva járta az országot, olyan büszke nemzeti tradicionalistaként, mint egykor Orbán, nem pedig a kormánypárti médiában minden nap bemocskolt gyűlölt liberálisként, illetve a fővárosi elit képviselőjeként. Orbánnál is jobban felpörgette a hazafias érzelmeket és ezzel nemcsak a lázadó ifjúságot, hanem az általában konzervatív és megfontolt vidéket is megnyerte.

A kampány végén sokat segített az ellenzéknek, hogy nyilvánosságra kerültek Szijjártó Péter külügyminiszter Lavrovval, illetve Orbán Putyinnal való telefonbeszélgetéseinek hangfelvételei. Így március 15-én Magyar Péter már az 1989-es, Hősök terén hirdetett eszmék „elárulásával” vádolhatta a miniszterelnököt, a tömegek pedig azt a szlogent skandálták, ami a kampány jelszavává vált: „Ruszkik haza!”. Orbán feltűnően oroszbarát politikáját a választók határozottan elutasították.

Az Irán elleni amerikai-izraeli agresszió következtében már nem segített Orbánnak se Rubio külügyminiszter, se JD Vance amerikai alelnök budapesti látogatása, sőt Donald Trump személyes beavatkozása sem vált Orbán javára. (Az amerikai elnök a magyar miniszterelnökben erőt látott az általa nem kedvelt és nem értett – szerinte szélsőséges liberális mocsokkal átitatott – Európai Unió szétzúzására.) Pedig az orbáni „Trump-kurzus” korábban tökéletesen működött és aduász volt a kezében, de a választások előtt már nem ért semmit, mert lángba borult – ismert következményekkel – a Közel-Kelet. Az ukrán háború helyett, amivel Orbán folyamatosan riogatott, egy nem kevésbé veszélyes másik konfliktus tört ki hirtelen. Így a miniszterelnök által folyamatosan használt háborús kártya váratlanul kiesett a kezéből.

Tiszta lappal

Visszafordítja-e a trendet egész Európában az, ami Magyarországon történt? Ezt csak az idő mutatja majd meg. Nagyon sok függ attól, hogyan boldogul a teljesen új, az országos szintű kormányzati politikában tapasztalatlan Magyar-kormány. És hogy mit csinál a Fidesz ellenzékben. Egyelőre Orbán azt a meglepő bejelentést tette, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát; ezt azonban egy olyan lépésnek tekintik, amivel el akarja kerülni a parlamenti képviselők számára kötelező vagyonnyilatkozat megtételét. Még hangosabban beszélnek arról a vágyáról, hogy esetleg elhagyja az országot. Eszerint az Egyesült Államokba utazna, követve legidősebb lányát és vejét, s nem saját táborának rendbehozatalával és újjáépítésével foglalkozna, ahogy azt bejelentette.

Magyarországon mélységes, valódi forradalmi változás következett be. Bár, mint minden ilyen folyamatnál, ma még nem tudjuk pontosan, mivel jár végül ez az új „magyar tavasz” – a kampányban nyíltan utaltak a híres 1848-as népek tavaszára – vagy „áprilisi forradalom”. Követnünk kell a magyar eseményeket, mert egy újabb rendszerváltozásról van szó, nem csupán kormányváltásról. Az Orbán-rendszert biztosan le kell bontani, de kérdés hogyan, milyen sikerességgel és sebességgel? Ezt nem tudhatjuk. Annyit viszont igen, hogy a Tisza Párt váratlan kétharmados többsége hatalmas manőverezési teret ad Magyar Péternek a cselekvésre.

Amikor ez a szöveg az olvasók kezébe kerül, az új parlament első, alakuló ülése már megtörtént. Magyar Péter letette miniszterelnöki esküjét, majd jött egy nagy győzelmi ünnepség a Kossuth téren. Mert a győzelem – megkérdőjelezhetetlen. Várjuk a további eseményeket, hiszen a Tisza Párt tapasztalatlan, de népes frakciója tulajdonképpen üres lap. Csak az eredményeikből ismerjük majd meg őket. Ám ennek a magyar kísérletnek, a visszatérésnek az illiberális demokráciából – valójában egy autokráciából – a jogállamiságba és demokratikus játékszabályok közé, nemcsak Magyarországon lesz jelentősége.

(Ez az írás a lengyel Rzeczpospolita napilap Plus Minus hétvégi magazinjában május 9-én megjelent Bogdan Góralczyk-cikk szerkesztett, rövidített változata.)

Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2026. május 17-én.